Kata rájött, mennyivel egyszerűbb szeretőt tartani, mint kapcsolatban élni, annak minden nyűgjével együtt. Egészen mások voltak a játékszabályok egy alkalmi partnerrel. Tisztábbak, érthetőbbek. Kata ezekben a helyzetekben kicsit megengedőbb volt magával szemben. Ha úgy látta valakiről, hogy alkalmas a pozíció betöltésére, viszonylag gyorsan próbára is tette az illetőt. Minek annyit várni, ha nem a soron következő unokatestvér esküvőjére készül a fiúval, hanem rendszeresen szeretkezni?
Mátét az áruházban látta meg. Kata éppen egy kartonból hajtogatott pultban kínálgatta kenyérkockákkal a vizeletszagú sajtdarabkákat a vásárlóknak, amikor a szőke fiú felbukkant. Egyetlen pillantás elég volt ahhoz, hogy a lány elvesszen. A jóképű fiú magabiztosan mosolygott Katára. Kétsége sem volt afelől, hogy ő is pont annyira tetszik a lánynak, mint ahogyan Kata őneki. A fiú azonban néhány, a sajtpult körül tett kör után köddé vált.
A hűvös, nyirkos novemberi reggel nem esett jól Katának. Álmosan, nyúzottan várta a kora reggeli buszt, hogy időben beérjen az egyetemre, és megírja azt a dolgozatot, amire egész éjjel tanult. Nem hitt a szemének. A szőke fiú vidám mosollyal köszönt rá, mintha már jól ismernék egymást. Eddig sosem látta, most pedig alig néhány napon belül kétszer is találkoznak. Katát zavarta ugyan, hogy karikás a szeme, és még csak szempillaspirált sem használt aznap reggel, de lelkesen köszönt vissza, hogy a fiú is lássa, örül neki.
Ezek után Katát nem érte váratlanul, hogy a népszerű szórakozóhelyen, ahol az egyetemisták minden csütörtökön ellepték a táncteret, szembetalálkozott a fiúval. Még azon sem lepődött meg, hogy a szőke srác köszönés helyett szájon csókolta. Azon viszont igen, hogy a csók és az érintés mennyire természetesnek hatott. Mintha mindig is ismerték volna egymást. Máté bőre, illata, ölelése, sóhaja egyszerre volt magától értetődő és végtelenül izgató.
Katát nem zavarta a kiszámíthatatlanság. Akkor örült, amikor Máté felbukkant. Azt, hogy a fiú okos, tájékozott és jó humorú, kivételes extrának tartotta. Észre sem vette, hogy egyik pillanatról a másikra, Máté lett az, akivel a legszívesebben beszélgetett. Ugyanazt a zenét hallgatták, ugyanazoktól a dolgoktól jöttek lázba, ha pedig lekerültek a ruhák, a közöttük lévő összhang egyszerűen tökéletes volt.
Kata fejében meg sem fordult, hogy több legyen közöttük, mint testi kapcsolat. Kötődött Mátéhoz, de nem akarta elrontani azt a különleges, korábban még soha nem tapasztalt harmóniát a szürke hétköznapokkal. Felelőtlen kijelentéseket sem tettek. Nem mondták a másiknak, hogy hiányzik. Arról sem beszéltek egymásnak, mennyire várják a következő találkozást. Kata ezt Máté érdektelenségének tudta be, a fiú pedig a lány távolságtartásának. Kata amúgy sem hitte, hogy fontos lehet valaki számára. Főleg úgy, hogy különösebb udvarlás nélkül odaadta magát a fiúnak.
Mindketten tudták, hogy utoljára találkoznak, de nem beszéltek róla. Az együtt töltött idő a megszokott mederben zajlott, talán csak az ölelés tartott egy kicsit tovább, és a csók volt egy kicsit gyengédebb. Máté lassan készülődött. Legszívesebben maradt volna még, de be kellett mennie az egyetemre, hogy a külföldi ösztöndíj részleteit megbeszélje a témavezetőjével. Kata némán figyelte, ahogy a fiú beköti a cipőjét.
– Tudod, miről szoktam álmodozni? – kérdezte váratlanul Máté.
Kata megrázta a fejét.
– Azt képzelem mindig, hogy az egyetem után egyből szuper munkánk lesz, és mindketten nagyon sikeresek leszünk. Tíz év múlva pedig, véletlenül összetalálkoztunk az utcán. Nagyon megörülünk egymásnak, és azután életünk végéig együtt leszünk.
Kata szemét elfutotta a könny. Alig hitte, amit hall. Ilyen mélyről jövő, őszinte bókot még nem hallott, és biztos volt benne, hogy nem is fog. Ő is szívesen elmondta volna, hogyan érez, de képtelen volt szavakba önteni. Talán sok-sok év múlva, majd tényleg lehetősége lesz rá.