Arra a bizonyos csütörtök délelőttre Lara első vendége Nicóhoz és Gaelhez is foglalt időpontot. Nem sűrűn fordult elő, hogy valaki egymás után mindhármójukhoz beírassa magát. Mia gondosan kiszámolta, melyiküknek legalább mennyi időre lesz szüksége, majd úgy állította össze a sorrendet, hogy a nőnek két kezelés között csak néhány perc szünete maradjon.
A múlt heti őrült munkatempó, a bizonyítani akarás és a nem alvás megtették a magukét: mindkét szemem begyulladt. Egyszer belenéztem a tükörbe, és az elég is volt. Megígértem annak a szerencsétlen nyomorultnak odabent, hogy békén hagyom, felé se nézek.
Lara gyengéden a térdére fektette Rosita lábfejét. Az idős asszony játékosan integetett a lábujjaival, sarkát finoman ide-oda forgatta a vastag, fehér törölközőn. Mintha nem is egy hetvenen felüli néni, hanem egy türelmetlen kislány várná izgatottan a kényeztetést.
Vasárnap rossz előérzettel feküdtem le. Hajnali háromig dolgoztam, de amint megnyomtam a küldés gombot, összeszorult a mellkasom.
Lara előkészítette a lábáztatót, kellemes melegre állította a vizet, majd ellenőrizte, hogy minden kellék megvan-e a pedikűrhöz. Áttörölte a színpalettát, és gyorsan végigpásztázta az üvegcséket, hogy minden árnyalatból legyen a polcon.
Még sosem volt visszatérő álmom. Pláne nem olyan, amitől leizzadva, remegve ébredek fel. Ismertem olyat, akit egy gonosz vigyorú nyúl és egy zsiráf követett heteken át álmában.
Mia megnyitotta a vendégnyilvántartó alkalmazást, hogy elmondja, kinek hány vendége lesz aznap. Kollégái a recepciós pultra támaszkodtak.
Rájöttem, hogy nekem még nem volt dolgom igazi férfival. Olyannal, aki tetőtől talpig férfi a nap huszonnégy órájában.
– Jaj, micsoda hőség! – lihegte a fenékig érő, sűrű, göndör hajú nő, miközben szinte bezuhant az ajtón.
Valami megváltozott bennem. Nem is tudom pontosan, hogyan öntsem szavakba. Mintha kinyílt volna egy ajtó egy egészen másik, új, izgalmas világba.