A külföldi férfi kis híján hasra esett a csúszós gumin. Az egyensúlyvesztéstől a kőkerítésnek dőlt, és lehorzsolta a könyökét. Felszisszent. A padel pálya előtt még csak a régóta ott élő nő ült és cigarettázott. A külföldi férfi lerakta a padra a hátizsákját, és melegíteni kezdett. Alaposan átmozgatta a testrészeit. A nő egykedvűen nézte. Ő sosem melegített be. Úgy vélte, hogy a séta, amit a házától a pályáig megtesz, az pont elegendő mozgás.
Az edző egy perccel a kezdés előtt érkezett. Hosszan csóválta a fejét, miközben a pályát vizsgálta a tenyerével.
– Jó nagy eső volt itt tegnap.
A régóta ott élő nő felkapta a fejét.
– Nem is esett!
– Ugyan már, ne mondd nekem! Minden csupa víz.
– Persze, mert párás.
Az edző megforgatta a szemét.
– Ja, annyi pára lett itt reggelre, hogy minden csurom vizes.
– Ha mondom, hogy nem esett. Én itt lakom.
– Tíz éve járok ide. Ezerszer jöttem már reggel edzés tartani, és én mondom, ilyet még nem okozott pára.
– Elhiszem, de itt nem volt eső. Nyitva maradt éjjel a kocsi ablaka, és a belseje száraz maradt. Ráadásul, ha esik, nálunk a csatornából ömlik a víz a kertbe.
Az edző a külföldi kezébe nyomta a padel labdát, amit előtte párszor lepattintott a pályán.
– Érzed? Vizes!
A külföldi bólintott. A labda valóban átnedvesedett.
– Akkor egyetértünk abban, hogy esett az eső, ugye? – nézett mélyen a férfi szemébe.
– Pár faluval feljebb lakunk, ott teljesen más az időjárás – tért az ki a válasz elől.
Megérkezett a helyi lakos. A régóta ott élő nő meg sem várta, hogy köszöntsék egymást.
– Esett itt az eső tegnap?
– Nem, miért?
Az edző ingerülten horkant fel.
– Ne szórakozzál már te is!
– Ez csak pára.
– Ez?
Az edző dühösen felpattant, és végighúzta a tenyerét az üvegfalon, amely olyan párás volt, hogy nem lehetett rajta átlátni.
– Ez szerinted reggeli pára?
A helyi lakos lassan vonta meg a vállát.
– Mindent nyitva hagytam éjszakára, mégsem ázott be semmi.
– Tíz éve járok ide reggeli edzést tartani – kezdte újra az edző.
– Most különösen párás lett minden. Gyalog jöttem, és a járda egyik része nedves, a másik viszont csont száraz. Ha esett volna, minden vizes lenne – magyarázta a helyi lakos.
– Lesz edzés? – kérdezte halkan a külföldi a régóta ott élőtől.
– Szerintem nem.
– A szomszéd városban láttam egy tócsát – rikkantotta hirtelen az edző. Örült, hogy eszébe jutott egy újabb fontos bizonyíték.
A három várakozó összemosolygott.
– Tönkremennek a labdák, ha megszívják magukat vízzel – morgolódott tovább a férfi.
– Nekem mindegy – szólalt meg a régóta ott élő határozottan. – Akkor menjünk, és igyunk meg egy kávét, és együnk egy meleg croissant-t.
– Nem lehet, hogy csak a pálya fölött esett? – kérdezte széles vigyorral a külföldi, aki végre a fordító segítségével összerakta a viccesnek szánt mondatot úgy, hogy nyelvtanilag is helyes legyen. Az edző egy röpke, lesújtó pillantást vetett a külföldire. A két nő nem értette, hogy mit akar a külföldi, miért beszél hülyeségeket. Ekkor érkezett meg a mindig késő külföldi nő. Csodálkozott, hogy időben érkezett.
– Mikor kezdünk?
– Nem kezdünk – válaszolt halkan a helyi lakos. – Az edző szerint veszélyes.
– Nekem mindegy, tőlem kezdhetünk, csak akkor óvatosnak kell lenni. Ha elestek, az nem az én felelősségem. Mondjuk a labdák akkor is tönkre fognak menni…
– Jó, menjünk haza – adta fel a régóta ott élő.
– Elnézést, egy pillanat, hív a sportközpont vezetője. Az előbb kerestem, hogy mi legyen, csak nem vette fel.
A férfi gyors léptekkel a kocsijához ment, hogy a többiek ne hallják a beszélgetést. A négy sportoló kuncogott.
– Már beleélte magát, hogy nem kell megtartania az edzést.
– Nem gond, van mit csinálnom otthon. Persze jobb lett volna játszani egy jót.
Az edző az ütőkkel és a labdákkal tért vissza az autótól.
– Azt mondta a főnök, hogy nem volt eső. Van mindenkinél ütő? Ha valakinek kell, itt van a táskában, vegyen nyugodtan. Az A pályán játszunk.