„Az egy dolog, hogy fázik a fenekem és a combom, de hogy még le sem tudok ülni ezen a nyüves buszon! Naná, hogy csak a szélső üléseken van hely… Mondjuk, lehet, jobb is, mert gyakorlatilag bugyiban kellene a koszos textíliára ereszkednem. Fúj. Akkor inkább állok. Bőven elég lesz majd az étteremben megoldani ezt a problémát. Milyen csúcs ötlet volt ez a miniruha! Gratulálok, Liza, remekül kitaláltad! Ez az idős fickó is, hogy nem szégyelli magát. Ott ül mellette a a nyugdíjas felesége, és neki meg van képe az én huszonéves lábaimat méregetni. Jó, hogy nem nyalogatja a szája szélét. Na, tessék, az a kölyök meg próbál bekukucskálni a szoknyám alá. Azt hiszi, nem látom, hogy a nem létező cipőfűzőjét kötögeti szorgalmasan. Meg kellene igazítanom ezt a hülye ruhát, csak már nem tudom, hogy rángassam diszkréten a combomig. Eh, nem érdekel, lehúzom és kész. Tessék papa, tessék kölyök, most bámuljatok! Nem mintha a nagyapót különösebben kizökkentettem volna. Neki szerintem minden őrülten izgalmas, ami boka fölé ér. Istenem, érjünk már oda!”
„Nem mondod, hogy egy ekkora hodályba szervezték a karácsonyi partit?! Ha ötven asztal nincs itt, akkor egy sem. Azt sem tudom, melyik irányba induljak el. Kinek az ötlete volt ez? Biztos az a félkegyelmű Hilda találta ki, hogy minél olcsóbb legyen. Ha jól sejtem meg sem kérdezik, mit kérünk, csak leteszik elénk. Ezen spórolnak, de a vezetőség céges autóját persze kétévente cserélni kell. Hány céges vacsorát tartanak itt egyszerre? Vagy hatot, ha jól számolom. Legalább kitáblázhatták volna igazán, hogy melyik társaság melyik részén helyezkedik el ennek a végtelen hangárnak. Mi ez egyáltalán? Mit keres több, kisebb tánctér az asztalok között? Így végképp el fogok tévedni. Na, tessék, már megint felcsúszott a szoknyám, és a mérgelődéstől észre sem vettem. Jó eséllyel kilógó fenékkel szaladgálok fel-alá. Anyám. A fene ebbe a ruhába! De hülye ötlet volt! Nem vagyok normális.”
„Mit hisznek, miért teszem az ölembe a kabátomat? Remélem, a pincér nem feltételezi, hogy ez evőeszközt akarom ellopni. Nagyon megnézte magának. Mégis mi mást tehetnék, ha egyszer ülve övvé változik a ruhám. Rémesen kínos, nem állhatok fel többet. Nem is tudom, hogy oldanám meg, ha muszáj lenne. Két kézzel kellene kapaszkodnom ebbe a rongyba, hogy valamennyire le tudjam rángatni legalább a fenekem alá. Ó, jaj, ne! Köszöntő! És mind feláll! Minek? Ülve nem lehet meghallgatni azt a sok sületlenséget, amit a főnök mond? Jaj, de szuper mindenki, bla-bla, egy csapat vagyunk, sőt egy nagy család… ja, aha, csak nekünk nem jár céges kocsi meg lófüle sem. Baszki, tényleg mind feláll. Az a két barom meg mit nézi, hogy huzigálom a ruhámat? Muszáj leszek elejteni valami béna poént. Mondjuk, hogy véletlenül már megint szoknya nélkül indultam el otthonról. Ha-ha, de vicces. Mindegy, most legalább nevetnek, és egy darabig elfelejtik, amit láttak.”
„Te jó ég, ez a Hilda mekkora egy tank! Esküszöm napról napra hízik. Na, gyere csak közelebb, te hárpia, majd mindjárt elájulsz, milyen dögös vagyok ebben a cuccban. Igaz, nem nagyon tudok elmozdulni ettől az oszloptól, de kifejezetten szexi, ahogy nekidőlök. Tessék, egymás elé teszem a lábaimat, így még jobban látszik, milyen izmosak. Meg is dolgozok értük, minden reggel hatkor az edzőteremben izzadok, miközben te horkolva fordulsz át egyik oldaladról a másikra. Ez az, nézzél csak! Látom a szemedben az irigységet. Tudtam, hogy ezt a ruhát kell felvennem.”
„Hű, de jóképű férfi az ott a táncparketten! Engem is megtáncoltathatna. Jól látom, hogy engem les, miközben az a nőcit forgatja ide-oda? Aha, ez tuti idenéz. Jól van, fickókám, idesüss! Kicsit beletúrok a hajamba, meg kihúzom magam. Tetszik, mi? Naná! Mondtam én, hogy ez a ruha kell a karácsonyi bulira…”
„Egyenesen felém jön, és pont a kedvenc lassú számom szól! Juhé! Micsoda szerencse! A legjobb férfival fogok lassúzni! Hilda, nehogy most menj mosdóba! Úgy, úgy, csücsülj csak vissza, nézd a műsort, és egyen a fene az irigységtől! Még szép, hogy szabad, te gyönyörűség, főleg, ha ilyen finom illatod van. Látod, mindenki bennünket néz? A kezed is milyen tökéletes. Képzeld, a te kedvedért vettem fel ezt a ruhát, még akkor is, ha eddig nem is tudtam a létezésedről. Biztos megéreztem. Na, gyere kicsit közelebb, hadd simuljak hozzád! Hilda banyát kellene alaposan féltékennyé tenni, mert pokollá teszi az életemet az irodában. Ez az, kocsányon lógnak a szemei… Hé! Ez meg mi a franc? Ki rakta be ezt a rémes lakodalmas diszkózenét? Mi? Ne! Nehogy megforgass! Mit csinálsz? Ó, cseszd meg kint van az egész seggem, azok meg fuldokolnak a röhögéstől! Engedj már el, te agyatlan! Hol az a tetves kabát? Leszarom, nem érdekel, felmondok és kész!”