Főnök: Üdvözlöm, a tökéletes Beosztottat keresem.
Jelölt: Üdvözlöm, remélem, én leszek az!
Főnök: Olyasvalakire van szükségem, akin le tudom vezetni napi szinten a frusztrációimat, illetve a még gyerekkoromból hozott sérüléseimet.
Jelölt: Ó, sajnálom, sokat sérült gyerekkorában?
Főnök: Nos, a szüleim azt szerették volna, ha fiuk születik, és nem tudták megbocsátani, hogy lány lettem. Fiús ruhákat kellett hordanom, az iskolában mindenki csúfolt. Soha, semmilyen rózsaszín holmim nem volt, pedig nagyon szerettem volna, és fülbevalóm se lehetett. Szóval, mint láthatja, van mit kiélnem magán rendesen.
Jelölt: Értem, és akkor ez hogyan zajlik, amikor rajtam vezeti le a feszültséget?
Főnök: Alapvetően gúnyosan fogok magával beszélni, és lekezelően. Lehet, hogy sértegetni is fogom, de azt csak akkor, amikor valamit elront.
Jelölt: De csak az hibázik, aki dolgozik, nem?
Főnök: Így van, és értékelem is a szorgalmat, de lássa be, egy hiba tökéletes alkalom mondjuk arra, hogy úgy megalázzam, hogy elsírja magát.
Jelölt: Ilyenkor segít, ha látszik rajtam, hogy szégyellem magam?
Főnök: Ó, igen! Az nagyszerű lenne. Ha látom, hogy Ön szenved, még jobban esne bántanom.
Jelölt: Szeretném, ha tudná, én egyedül nevelem a két gyerekem, így előfordul, hogy időnként szívességet kell majd Öntől kérnem.
Főnök: Tökéletes! Akkor azzal kiválóan vissza tudok majd élni. Remek! Majd, ha igazán rossz napom lesz, akkor például keresztül tudom húzni a számításait, és nem engedem el a gyereke fontos eseményére. Néha azért majd roppant kedves és előzékeny leszek, tudja, hogy Ön azt érezze, fontos a cégnek, és törődöm magával. De ugye, azt mindketten tudjuk, hogy nem így van.
Jelölt: Rendben, miután egyedül gondoskodom a gyerekekről, eléggé kiszolgáltatott vagyok ahhoz, hogy ne válogassak.
Főnök: Akkor gratulálok, fel van véve! Na, tudja, ki lesz az, aki a legtöbbet fog túlórázni?
Jelölt: Remélem én! És hálásan köszönöm, alig várom, hogy megkezdhessük a közös munkát!