Olga
Már bánta, hogy műszálas nadrágot vett fel. Igaz, hogy abban volt a legcsinosabb, de mégis. Nem szerette a műszálat, pedig szinte kikerülhetetlen, főleg az ő testalkatával. Persze, vehetne könnyű lenvászon ruhát egy vagyonért, amelyben úgy nézne ki, mint egy elegáns tehén. Nem. Ha valaki csinosabbnak akar tűnni, mint amilyen valójában, akkor nincs mese: szűk, sztreccs nadrágba kell préselnie magát, amely jól tart. Utóbbi funkció viszont masszív anyagot követel.
A nyári melegben a vastag, műszálas nadrágban úgy lehet izzadni, hogy csak na. Valamelyes javított a helyzeten, hogy feltűzte a haját, pedig azt tervezte, leengedi. Úgy mindig sokkal szebbnek látta magát. Így viszont, hogy csattal felkontyolta, legalább látszott a szép fülbevalója. A sötétkék kristályfüggő kiemelte a szeme színét. Belenézett a visszapillantóba. Vett egy mély levegőt, gyors mozdulattal megigazította a melltartóját. Kiszállt az autóból. Nem nézett a ház ablaka felé. Érezte, hogy ott van, és őt nézi. Megnyomta a kaputelefon gombját.
Az asszisztens nem jött ki a váróterembe, csak a fejét dugta ki az ajtón.
– Pár perc Olgikám, még vannak az ügyvéd úrnál. Sajnos csak tizenöt perce van, utána sürgősen be kell mennie a bíróságra. Adok majd egy új időpontot, de természetesen csak egy konzultációt kell kifizetni. Ne haragudj!
Olga bólintott. Nem baj, akkor legalább kétszer is eljöhet. Azt sem bánta, hogy várnia kell. Általában pillanatok alatt teljesen ki tudta kapcsolni az agyát, és csak ült. Bármeddig tudott mozdulatlanul meredni maga elé. Észre sem vette olyankor az idő múlását. Most azonban zakatolt az agya és a szíve. Igyekezett arra használni a várakozási időt, hogy lenyugodjon.
Akárkihez elmehetett volna. Erre itt van, ebben az irodában. Felváltva önti el a szégyen, és jóleső izgalom.
Nem érezte jól magát a bőrében. Felszedett vagy húsz kilót. Oké, az utóbbi időben leadott valamennyit, és sokkal arányosabbak is a formái, de akkor is. Ő nem szokott túlsúlyos lenni. Csak az utóbbi hét év fogott ki rajta. Két szülés, térdműtét. Már soha nem fog tudni úgy sportolni.
Megfogadta, hogy nem vesz új ruhát, amíg tisztességesen le nem fogy. Erre behúzott hassal várja az előző nap vásárolt szűk nadrágjában, hogy sorra kerüljön.
– Gyere Olgi, az ügyvéd úr vár.
Észre sem vette, hogy valaki kijött az irodából. Az is mit szólhatott, hogy itt ül, meredten, mint egy szobor.
A lábfeje hidegen csúszkált a szandáljában. Mindene izzadt.
A férfi az asszisztens irodájából nyíló tágas szoba közepén állt. Olga már nem emlékezett rá, hogy ennyire jóképű. Tudta, hogy a legszebb férfi, akit valaha látott, de azt hitte, az emlékei túloznak. Erre kiderül, hogy még annál is sármosabb, mint ami rémlett. A tekintetük most is úgy, ahogy akkor, azonnal egymásba simult. Ezek szerint mégis van ilyen.
Annak idején is pontosan ez történt. Ahogy meglátták egymást, mint ügyvéd és ügyfél, egy pillanatra megszűnt a világ. Még kezet sem fogtak, talán éppen csak arra gondoltak, hogy megmozdítják a karjukat, amikor kimeredt a kép. Megállt a film, és ők belezuhantak egymás tekintetébe. Biztosan nem tartott sokáig akkor sem, hiszen a jelenlévők, Olga férje, az asszisztens és a vevő, nem vonták őket kérdőre. Később, amikor már minden papírt aláírtak, és a vevő is elment, az ügyvéd megkérdezte tőle: mi már találkoztunk valahol, ugye?
Olga azonnal rávágta, hogy igen, szerinte is, pedig tudta, hogy nem. Ezt a férfit biztosan nem felejtette volna el.
Egy év telt el azóta.
Ki tudja, meddig álltak most is szótlanul egymás tekintetében elmerülve.
– Foglaljon helyet – intett a kanapé felé az ügyvéd. – Miben segíthetek?
Olga az izgatottságtól kipirult arccal ismertette a nagy összegű tartozást, ami miatt végrehajtást kért. Próbált úgy tenni, mintha nem tudná, ezzel nem is kellett volna ügyvédhez fordulnia.
Igyekezett meggyőzni magát, hogy fontos, először a férfivel beszéljen, még akkor is, ha már kapott időpontot a végrehajtóhoz.
Hiszen valóban fontos volt. Idejét sem tudta, mióta nem nézett rá senki úgy, mint ahogyan az ügyvéd. Még egyetlen hosszú pillantás is megérné a busás konzultációs díjat. Tizenöt perc plusz egy egész óra kettesben a férfival felbecsülhetetlen értékű.
– Egy olyan nő, mint maga… – a többit nem hallotta.
Nem is volt jelentősége sem. Már nem izgult. Szép lassan minden porcikáját átjárták a férfi szavai. A mosolya. Az, ahogyan az ügyvéd tengerkék szeme elidőzött a vállán. Éppen csak annyira, hogy ne legyen tolakodó, de azért jelezze, hogy tetszik neki, amit lát.
– Ne aggódjon, kézbe veszem a dolgokat, nem hagyom, hogy szórakozzanak önnel.
A szavak úgy áradtak szét az agyában, mint valami drog. Szempillája elnehezült. Mióta vágyott arra, hogy valaki meg akarja őt védeni!
Miután kiért az utcából, megállt. Hátradőlt az ülésben. Szerette ezt az autót. Biztonságot adott neki. Senki sem mert packázni vele az utakon. Még a luxusautók sem. Sőt. Azok a legkevésbé. Mindenki tiszteletben tartja a terepjárókat. A kocsiban mindig visszatért az önbizalma. Lehunyta a szemét, és újra felidézte az ügyvédnél tett látogatás minden pillanatát. Tizenöt percen keresztül nőnek érezte magát. Hosszú idő után először. Jövő héten pedig egy egész órája lesz fürödni a legszebb férfi szeme tengerében. Azután pedig muszáj megoldania, hogy legalább félévente egyszer legyen oka konzultációt kérni. Másként nem fogja túlélni.
Az ügyvéd
Az asszisztens irodájában megcsörrent a telefon. A férfi összerezzent, és érezte, hogy nem fog örülni annak, amiért hívják. Nem akart a bíróságra menni. Most nem. Miért nem holnap? Vagy amikor ezeknek az időpontja volt? Ingerülten nézett a vele szembeülő párra, akik üres fecsegéssel töltötték ki a rendelkezésükre álló, még megmaradt perceket. Ismerte jól ezt a típust. Ha egy órát minimum ki kell fizetni, akkor az ilyen akkor is kitölti az idejét, ha már végzett, és megkapta, amit akart.
Felállt. Kinézett az ablakon. Látta, ahogy a terepjáró leparkol a ház elé. A fa lombjától nem látott be a kocsiba, de remélte, hogy a nő megigazítja a sminkjét, mielőtt kiszáll. Azt akarta, hogy a nő tetszeni akarjon neki.
– Ü-ügyvéd úr – nyökögte az okoskodó, mindenhez is értő fiatalember.
Nem akart visszafordulni. Előbb látnia kell, mit csinál a nő, mielőtt vele találkozik. Megigazítja a haját? Kihúzza kicsit magát? Esetleg kidülleszti mellét az ő kedvéért? Semmit. Csenget. Hogy lehet egy nő ennyire magabiztos?
Türelmetlenül nézett a házaspárra. Nem volt rászorulva az ügyükre. Képtelen volt nemet mondani, de rendre éreztette mindenkivel, hogy ő nem akárki. Ő a környék legjobb ügyvédje, és egy csip-csup munkahelyi baleset nem hozza lázba.
Sőt. Azóta, hogy megtudta, eljön hozzá, csak az a nő hozta lázba. Nem találkozott még egy olyan sziklaszilárd nővel, mint az Olga. Még a nevét is megjegyezte, pedig azokét sem szokta, akikkel lefekszik. Világéletében imádták a nők a szép arca miatt. Amióta sikeres, gazdag és befolyásos még a férjes asszonyok is örömmel tették szét a lábukat neki. Ennek a nőnek viszont láthatóan meg sem fordul a fejében. A legutóbb, amikor először találkozott vele, nem tudta alaposan szemügyre venni, hogy jó nő-e. Csak a szemét látta, és azt, ahogyan ránézett. Nem is. Belenézett. Oda, egészen le. Még el is zsibbadt tőle. Majd most jobban megfigyeli.
Meghallotta a hangját. Egyenesen a tarkójába fúródott. Megforgatta a szemét, amikor az asszisztens közölte Olgával, hogy várnia kell, és hogy mindössze tizenöt perce van. A nő nem válaszolt. Fájt a csend. Jobban esett volna neki, ha Olga felháborodik, vagy legalább méltatlankodik egy kicsit. Ezek szerint nem is készült annyira. Lezuhanyozott vajon, mielőtt elindult?
Visszaült a házaspár elé, és összefoglalta az elmúlt ötven percben elhangzottakat. Számított rá, hogy az okoskodó fickó még okoskodik egy sort. Úgy tett, mintha feszülten figyelne.
Végre belépett az ajtón.
Képtelen volt megszólalni. A szempár újra lecsapott rá, és elvitte valahová, ahol csak ők léteznek ketten. Két test nélküli, izzó lélek. Vajon meddig állt némán? Zavartan intett a nőnek, hogy foglaljon helyet. Tekintete végigsiklott a finom bőrön, és egy pillanatra megállt a vállon, amelyet szinte az ajkai között érzett.
– Egy olyan nő, mint maga… – a szavak puhán úsztak ki a száján. Az is lehet, hogy összefüggéstelenül. Sebaj, mire legközelebb jön, addigra mindent előkészíttet az asszisztenssel. A munka részéhez ő nem kell. Semmi köze a végrehajtáshoz. A nőt fürkészte. Vajon tudja? Ugye tudja? Mert őt aztán nem érdekli az sem, ha egy cikk-cakk ollókészlet adásvételével akarja megbízni. Bármihez hajlandó a nevét és a pecsétjét adni, ha ez a nő kéri. Az asszisztens megoldja, ő pedig nézi Olga kék szemeit, figyeli, ahogyan mozog az érzéki szája.
– Ne aggódjon, kézbe veszem a dolgokat, nem hagyom, hogy szórakozzanak önnel – csak remélte, hogy nem valami bagatell ügyért rántott képzeletbeli kardot.
Biztosan nem, mert a nő tekintete megváltozott. Ellágyult. Mi járhat a fejében?
Egészen a sarokig követte tekintetével az autót, majd tárcsázott.
– Köszönöm barátom – kivörösödve tette le a telefont.
Ujjongani akart. Megtudta ugyanis, hogy Olgának másnap reggelre időpontja volt a végrehajtóhoz, az ügyvéd teniszpartneréhez. A nő tehát csak azért jött el hozzá, mert látni akarta. Mert nem bírta tovább nélküle.