Viktoria alig várta, hogy elmondhassa Günternek, amit megtudott a szlovákokról. A férfi végre megnyugodhat, ő pedig barátkozhat. Egy könyvelő-vállalkozó házaspár ellen nem lehet a férjének sem kifogása, noha megértette az aggályait. Németországban több baráti kapcsolatuk ért véget vissza nem adott kölcsönnel. Günter újabb kellemetlen szituációtól és csalódástól akarta megvédeni magukat.
Dajana és Adrian viszont úgy tűnt, rendezett anyagi háttérrel rendelkeznek. Ettől függetlenül már Viktoria sem vágyott túl szoros baráti kapcsolatra. Inkább csak arra volt szüksége, hogy időnként, munka után, elnyúljon valakivel a teraszon egy kávé vagy koktél kíséretében. Nem akart csinosan felöltözve, sminkelve étterembe vagy bárba menni, csak rövidnadrágban és papucsban elcsoszogni az udvar túlsó felére. Szerette volna kihasználni a lakóközösség és a medencés udvar nyújtotta lehetőségeket.
„Nem is rossz” – gondolta Dajana, miközben nézte a távolodó Viktoriát. „Akár meg is tudnám szokni.”
Jól esett neki a könnyű beszélgetés, a hétköznapi témák és a nyugalom, amit a német asszony árasztott. Viktorián nyoma sem látszott a szorongásnak, aggódásnak, ami Dajana napjait keserítette. A magántanár láthatóan tökéletes harmóniában volt önmagával és a világgal. Ebben feltehetőleg közrejátszott az anyagi jólét és a láthatóan szeretetteljes viszonya a férjével. Mire a gondolatai végére ért, Dajanát átjárta az irigység. Ő még a legelején járt annak az útnak, amin Viktoria már kényelmesen végigsétált. A tanárnőnek ráadásul annak idején bele sem kellett feszülnie a munkakeresésbe, tárt karokkal várták a német magániskolák.
„Tessék” dohogott magában. „Épp elkezdtem kedvelni, erre most olyan irigy vagyok, hogy fel tudnám rúgni azt a szerencsétlent!”
Ugyanakkor érezte, hogy látni akarja még újdonsült barátnőjét, hogy minél több időt tölthessen vele. Kellett valaki, aki reményt ad, akinek a puszta látványából táplálkozhat. Viktoria drága ruhái, elegáns illata, nyugalma azt a vágyott világot jelenítették meg, aminek az eljövetelét türelmetlenül várta.
– Na, lesz még csajos délután? – kérdezte Adrian.
A szájába tömött pár szem aszalt gyümölcsöt, majd még mielőtt megrágta és lenyelte volna, telefújta a pofazacskóját tejszínhabbal. Dajana őszintén csodálkozott, hogy az egész nem tekeredett ki az orrán keresztül.
– Kár, hogy ezt már nem láthatta – jegyezte meg gúnyosan.
– Nem akarom, hogy a gyerekek egyék meg az egészet. Nem tesz jót a fogaiknak – kaffogta alig érthetően Adrian.
– És a tiédnek?
– Nekem már mindegy – vigyorgott, mint egy jóllakott óvodás.
– Jó fej ez a Viktoria, szeretném, ha kicsit szorosabbra fűznénk a barátságot – váltott témát Dajana.
– Én is. Rád férne néha a kikapcsolódás.
– Egyébként említettem, hogy könyvelő vagyok.
– És?
– Úgy tűnt, meglepte.
– Mondtam én! Hidd el, ezeknek a lóvés embereknek nem mindegy, hogy kivel állnak szóba.
– Szerintem Viktoria nem olyan. Nagyon kedves, jólelkű nő.
– Majd kiderül. Egyelőre nekem is szimpatikus.
Azt már nem tette hozzá, hogy egyébként pedig ő is szívesen nézné a vendégségbe érkező hosszú combú, formás fenekű, fényes hajú, babaarcú szépséget. Ha rendszeresen láthatná, nem esne nehezére felidézni a formás testet a feleségével való szeretkezés közben.