– Gyere, barátom, menjünk le a partra, ott nyugodtabban tudunk beszélni – javasolta Esteban.
Carlosnak nem kellett kétszer mondani. Ő sem akarta olyan helyen felidézni elrablásának történetét, ahol még a falnak is füle van.
Ám alig hagyták el Ted teraszát, a szomszédban máris feltűnt Bernard és Noud alakja.
– Carlos, Esteban – kiáltott fel Bernard örömmel. – Micsoda meglepetés!
– Foglaljatok helyet nálunk, máris hozok egy jó kávét – kínálta őket Noud kedvesen.
– Ó, igazán nem szeretnénk feltartani titeket – szabadkozott sápadtan Carlos. – Épp indulni készültünk. Estebannál elkél egy kis segítség a bútorok mozgatásához. A kávét majd legközelebb, rendben?
– Nem szabadultok meg tőlünk ilyen könnyen – nevetgélt erőltetetten Bernard. – Csak egy kávé és pár szó, utána békén hagylak benneteket, ígérem.
Segélykérően Noudra pillantott, aki azonnal kapcsolt.
– Olyan régen volt már alkalmunk nyugodtan beszélgetni – csatlakozott a kérleléshez. – Napok óta nem is láttunk.
Carlos homlokán sötét felhő suhant át.
– Ez igaz – adta meg magát végül. – Az utóbbi napokat María Joséval töltöttem.
– Ó, a szerelem – sóhajtott Bernard.
– Hát… nem egészen – jegyezte meg szárazon Carlos. – Valami gyógyszer kerülhetett a szervezetébe. Majdnem belehalt. – Várt egy pillanatig, hogy a szavaknak legyen idejük leülepedni a többiekben. – Tudjátok, idősebb korban már nagyon nem mindegy, mit vesz be az ember. A szervezet nem úgy működik, mint húszévesen. Nem bírja úgy a terhelést. Ilyenkor… inkább feladja. És kész. Fel is dobja a pacskert.
Kettőt-hármat köhintett, hogy lenyelje a dühét és elfojtsa a könnyeit.
Súlyos, félelemmel terhes csend nehezedett a négy férfira.
Noud lesújtva bámulta a puha vitorláscipőbe bújtatott lábfejét, Bernard a hajába túrt, hogy elrejtse remegő kezét. Esteban, aki egyelőre semmit sem értett abból, ami a szeme előtt zajlik, Tedet figyelte. A férfi épp egy üveggel a kezében közeledett a medence felé.
– Mekkora egy lúzer ez a Ted… – csóválta meg a fejét.
A többiek láthatóan megkönnyebbültek, hogy a téma végre másfelé terelődött.
– Na igen… Ted – mosolyodott el halványan Noud. – Az udvarlás nem épp az ő terepe.
– De legalább próbálkozik – vont vállat Bernard.
– Úgy érted, tesz néhány suta lépést?
– Nem mindegy? Addig sem azon jár az agya, hogyan bosszantson másokat.
Carlos némán hallgatta a két holland beszélgetését. Az elmúlt napok kimerítették – még úgy is, hogy alapvetően imádta a veszélyes kalandokat. Csakhogy azokban egyedül vagy hozzá hasonló, jól képzett veteránokkal szeretett részt venni – nem idős asszonyok társaságában. Egy dolgot viszont most már biztosan tudott: Tednek semmi köze nem volt az egészhez. Noud és Bernard ugyanakkor le sem tagadhatták volna, hogy nyakig benne vannak. A meggondolatlan tervük már a reakcióik alapján is lebukott – ahogy lefagytak Carlos szavaitól, az mindent elárult.
És ez volt az, ami Carlost igazán megrémítette. Ezek szerint tényleg veszélyben volt az életük.
– Azért – szólalt meg újra Esteban –, meg kell hagyni, sokkal biztatóbb a külseje, mint régen, azzal a nevetséges szénabogjával a fején. – A tekintete elrévedt, majd halkan felnevetett. – És akkor még a pornófilmbe illő bajuszáról nem is beszéltem… Hű, de tenyérbemászó képe volt, Istenem!