Tizenöt perc szünet

Dajana meg sem próbálta elrejteni dühét. Mindhárom férfitól tisztes távolságra helyezkedett el.

A három férfi némán kapaszkodott felfelé a fülledt, sötét lépcsőházban. Noudot – ahogy minden alkalommal, amikor Timothyhoz jött – újra elfogta az undor.

– Fáradjatok ki a medence mellé, ott vár benneteket mindenféle finomság.

Bernard csak ekkor vette észre az udvaron felállított kerek asztalokat és a földig érő, fehér terítővel borított tálalót.

– Meglepetés! – kiáltotta egyszerre a huszonöt vendég.

Bernard ijedtében lemerevedett, majd reflexből széles mosolyra húzta a száját. Ide-oda kapkodta a fejét a zsúfolt nappaliban, igyekezve felmérni a helyzetet.

– Nem olyan nehéz új életet kezdeni – szólalt meg szelíden Bernard –, csak baromi ijesztő.

– Amíg nem vagy benne a helyzetben, nem is tudhatod biztosan, hogy az-e vagy sem… – válaszolta Pauline.

Pauline beleborzongott, ahogy feltámadt a hűvös éjszakai szél. A ház felé pillantott, de még nem akart bemenni. Feljebb húzta a melegítőfelső cipzárját a nyakánál, és még jobban belepréselte magát a napozóágyba.

Ludmilla sértődötten elviharzott Ted mellől. Sietős léptekkel szelte át az udvart, meg sem állt María José házáig.

– Ted – paskolta meg a szódásüveg-szemüveges férfi vállát Noud. – Végre újra közöttünk vagy!

Ted felvonta a szemöldökét.

– Sejtem, mennyire hiányoztam – mondta gúnyosan. – Főleg nektek.

Carlos megigazította a vékony, piros kolbászokat a grillen, hogy helyet csináljon a királyrákoknak. Oldalra pillantott Tedre, aki plédbe burkolózva ült a saját karosszékében. Egy röpke pillanatra átfutott az agyán, milyen nyomorultul fest így a mindig kötekedő, dühös férfi.

Pablo csípőre tett kézzel, elégedetten méregette a műfenyőt. Aztán még egyszer felállt a létrára, és újra ellenőrizte az ágak rögzítését. Lepillantott a kövön heverő égősorra. Felsóhajtott. Kezdhette elölről a fel-le mászkálást.