Hátrahajtotta a fejét úgy, hogy David vállát érje, arca pedig az táncoktató arcát. Háta a férfi mellkasához simult, csípőjét a Davidéhoz szorította, hogy szinte egy emberként járja át testüket a ritmus. Nadia számára a bachata az érzékiséget, nőiségének megélését hozta el minden csütörtök este.
Melinda sugárzott a boldogságtól. Ezek szerint még mindig szépnek látják. Tudta ő is magáról, hogy az, de a külső megerősítés jól esett neki. Főleg Rolandtól. Ha a férfi azt mondja, hogy csak Melindát tudja elképzelni az óriásplakátokon, akkor az komoly dolog.
Barnabás szűk pólóban, combtőig érő, feszes sportnadrágban ült a szobabiciklin, és úgy várta, hogy megálljon az autó a ház előtt. Nem volt egyszerű dolga lenyomni Melinda torkán, hogy a sporteszköznek a terasz sarkában a helye.
Nadia, mielőtt felvette a takarítandó apartmanok kulcsát, beugrott a szupermarketbe, hogy kész grillcsirkét és tésztasalátát vásároljon ebédre. Leült a kedvenc sziklájára az óceán partján, és lassan, élvezettel fogyasztotta el az ízletes, kiadós ételt. Adott magának fél órát, és csak azután folytatta a munkát.
Melinda már csak Nadia távolodó autóját látta. – Fenébe – sziszegte. Pedig sietett. Otthon akart lenni, amikor a nörsz végez.
Már nyolcra vihette a lányokat a napközibe. Enélkül a lehetőség nélkül bajban lett volna. Megállt az iskola előtt, amíg a két kislány kiszállt, majd továbbhajtott. Ahogy magára maradt az autóban, úrrá lett rajta az idegesség.
Összeszorította a száját, hogy ne sikítson fel a fájdalomtól. Mintha száz tűt szúrtak volna a sarkába, ahogy a cipő felsértette a bőrét. Nem esett ki a ritmusból, ugyanolyan könnyedséggel simult az oktatóhoz. A férfi gyengéd érintése okozta eufória feledtette vele kínt, de csak néhány ütem erejéig.