– Tudtad, hogy romokban van Alexandráék házassága? – kérdezte Tímea a barátnőjét.
– Honnan veszed? – kerekedett el Bea szeme az izgalomtól.
A két, ötvenes évei elején járó barátnő néhány korty növényi itallal készült kávé és egy-egy narancsos keksz társaságában osztotta meg egymással a legfrissebb pletykákat. Ahogy mindig, most is Bea harmadik emeleti lakásának erkélyén ültek le néhány óra önfeledt beszélgetésre. A kertvárosi társasház aprócska terasza dúsan zöldellő parkra nézett, így tökéletes helyszínt kínált egy kora nyári délutáni barátnőzéshez. A szaftosabb történeteket általában Tímea hozta, míg Bea, aki otthonról dolgozott, ritkábban jutott hozzá ilyesmihez.
– Alexandrától – válaszolt sejtelmes hangon.
– Hogyhogy? Panaszkodott arra a pajzán balfékre?
Tímea lassan, jelentőségteljesen rázta meg a fejét.
– Akkor?
– Egy egészen más téma kapcsán kiderült, hogy havonta maximum kétszer hajlandó a férjével lefeküdni. Ma-xi-mum – szótagolta teátrálisan.
– Ó, te jó ég – háborodott fel Bea. Nem csoda, hogy szegény pára disznóviccekben éli ki magát…
– Ugye? Mindig mondtam, hogy az a fickó egy rakás szerencsétlenség. Most már tudjuk, miért. Tönkreteszi az a nő. Az ilyennek nem is való férj…
Alexandra óvatosan az asztal közepére igazította a széles, hófehér porcelánvázát, majd gyengéd mozdulatokkal elrendezte benne az apró fejű, élénk kék virágokat.
– Gyönyörűek – lelkendezett.
– Örülök, ha tetszenek – mosolygott Tímea.
Szándékosan olyan virágot választott, amely színében és stílusában is tökéletesen illett Alexandra gondosan berendezett, ízléses nappalijához. A háziasszony gyors mozdulatokkal összehajtotta a csokrot védő selyempapírt, majd kivitte a konyhába. Tímea elmosolyodott. Szinte maga előtt látta, ahogy kolléganője kihúzza az alsó fiókot a fényes fehér bútorok egyikében, és a papírt gondosan a többi közé csúsztatja. A selyempapírt sosem dobja ki. Sőt – mindig azonnal a helyére teszi. Alexandra rendkívüli figyelmet fordított a rendre és a tisztaságra.
– Mennyivel másabb ilyen helyen leülni egy teára – sóhajtott fel Tímea.
– Mire gondolsz? – kérdezte kíváncsian Alexandra.
– Tudod, Beára.
– Nem jártam még nála. Olyan rossz a helyzet?
– Még annál is rosszabb – legyintett Tímea. – El sem hiszem, hogy valaki képes disznóólban élni. Amerre csak nézel, szennyes ruhák, ottfelejtett üres tányérok. És az a szag… – fintorgott.
– Vajon a férje hogy bírja?
– Ugye? – csattant fel Tímea. – Én is ezt kérdezem magamtól állandóan – rövid szünetet tartott. – Annyit dolgozik az a szerencsétlen ember, és egy ilyen mocsokba kell hazamennie minden este.
– Elképesztő – csóválta a fejét rosszallóan Alexandra. – Pedig otthonról dolgozik. Nem hiszem el, hogy nincs ideje rendben tartani azt a kis lakást.
– A férjét sajnálom a leginkább. Nem ezt érdemelné. Én elsüllyednék szégyenemben, ha ilyen körülmények közé várnám haza az enyémet.
– Nahát, micsoda kilátás! – csapta össze a kezét Alexandra.
Bea büszkeségtől kipirult arccal követte egykori kolléganője tekintetét a park irányába.
– Én is nagyon szeretem.
– Teljesen megértem, hogy otthagytál minket, és inkább itthonról dolgozol a saját vállalkozásodban. Ilyen kilátás mellett nekem is jobban menne a munka – nevetett.
– Ami igaz, az igaz – kezdte szégyellősen Bea. – Nem sírom vissza az irodai létet.
– Tímeával mindig irigykedünk rád: iroda a szabad levegőn, jóképű, sikeres férj… Mi kell még?
– Na, igen – csúszott ki a gúnyos megjegyzés Bea száján. – Mindenki férjét irigyli, nemcsak az enyémet…
– Arra gondolsz, amire én? – kérdezte óvatosan Alexandra.
– Egyértelmű. Mindenki párjára azonnal ráizgul.
– Ugye? Meg hogy állandóan a szexszel jön… – háborgott Alexandra.
– Mintha az lenne az egyetlen dolog, ami összetart egy házasságot – helyeselt Bea.
– Folyton arra célozgat, hogy ők állandóan izélnek. Mégis, ki kíváncsi erre?
– Miközben úgy beszél azzal a szerencsétlennel, mintha nem is a férje, hanem az inasa lenne.
– Azt mondja – súgta Bea –, hogy náluk ő a domináns nappal, míg a hálószobában az ura irányít…
– Na, persze – legyintett Alexandra.
Mindketten elhúzott szájjal, fejüket csóválva nyúltak a házi bodzaszörp után.
– Szerintem csak a látszat kedvéért nem mennek szét – mondta Bea halkan, de határozottan.
– Egyértelmű. És első kézből tudom, hogy irigy a ti kapcsolatotokra…
Bea bólintott.
– Tudom. A tiétekre is…