Simone egykedvűen hallgatta a nappalijában csacsogó vendéget. A lánya osztálytársának az anyja láthatóan örömmámorban úszott, hogy ő, Simone, a sikeres vállalkozó felesége meghívta magához egy kávéra. A vendég feltehetően nagyon készült erre a jeles alkalomra. Fényes, műszálas felsője és a kicsit megkopott, műbőr nadrágja legalábbis erről árulkodott. A nőt korábban kizárólag elnyűtt farmerben és bő pólóban látta. Simone szemét szúrta az ízléstelen bizsu szett a túlméretezett fülbevalóval, a mellig lelógó lánccal és a karkötővel, amely láthatóan zavarta a vendéget. A nő zavarában folyamatosan beszélt, ontotta magából az érdektelen információt, amelyről Simone tudta, hogy legalább egy részét kénytelen lesz megjegyezni.
– A hétvégén kiugrottunk Angliába – mondta a vendég kicsit fölényes hangon, túljátszva szerepét. Közben laposan a házigazdára sandított, hogy célba talált-e a mondat.
Simone félmosolyra húzta a száját, majd amikor már nem érezte magán a vendég tekintetét, megforgatta a szemét. Ja. Kiugrottak. Pontosan tudta, hogy a könyvelőnő, és a tanár férj számára ez a kiugrás többe került, mint amit megengedhetnek maguknak. Sőt, ezt a kis kiruccanást még jó pár hónapig fogják nyögni. Azért kétségtelenül hízelgő volt, hogy a vendége mennyire töri magát. A könyvelő le sem tagadhatta volna, hogy be akar vágódni Simone-nál. Úgy adta elő a nővére birminghami esküvőjét, mint valami luxus rendezvényt. Luxus, mi? A házigazda tekintete elidőzött vendége viseltes nylon zokniján. Simone pontosan tudta, hogy a nővér is tanár, aki a szebb jövő reményében Angliába ment a családjával. A nő mosogat, a buszsofőr férj pedig, nyelvtudás hiányában, egy mosópor csomagoló üzemben áll a szalag mellett. Ez ám a fényes jövő! Simone észre sem vette, hogy a szája sarka lefittyed.
– Valamelyik nap elmehetnénk abba az új kávézóba, ami a főutcán nyílt – vetette fel a könyvelő. – Állítólag mesés kávékülönlegességeket készítenek – lelkendezett.
– Az olasz?
– Igen. Melyik nap érsz rá?
Simone agyában pillanatok alatt lefutott a mozi, ahogy megjelenik az apró helyiségben az elegáns díva és a szakadt oldalkocsija. Látta maga előtt újdonsült barátnőjét, ahogyan mohón hörböli a habos kávét, majd a csuklója fejével törli le a szája fölé nőtt fehér bajuszt. Esetleg kér valami olcsó, linzeres süteményt, amely persze morzsálódik, és amelyet képtelen lesz anélkül elfogyasztani, hogy ne szórna mindent tele apró süteménydarabkákkal.
Simone megsimogatta a könyvelő érdesre kopott műbőr nadrágba bujtatott combját.
– Gyere el inkább hozzám pénteken délután. Bekuckózunk a fenti szalonban, ahol senki sem zavar bennünket. Hozattam Dél-Amerikából kiváló minőségű teákat. Ilyen hűvös időben jobban esik a kanapén elnyúlni. Legalább zavartalanul tudunk beszélgetni – búgta mézédes hangon a vendégének.
A könyvelő szája alig láthatóan elnyílt a boldogságtól. Nem is remélte, hogy ilyen hamar közeli barátnők lesznek az osztály leggazdagabb gyerekének anyjával.
– Milyen csodás ékszer – simogatta meg undorát leküzdve Simone a borzalmas karkötőt. – Biztosan nagyon drága volt.
– Ó igen… – dadogta a vendég. – Londonban vettem – belepirult a füllentésbe.
– Egyszer kiugorhatnánk pár napra Dubajba ékszert shoppingolni. Szerintem imádnád – szúrt oda mosolyogva a „hazug kis ribancnak” a házigazda.
– Micsoda ötlet – vágta rá erőltetett lelkesedéssel és magára erőszakolt mosollyal a könyvelő. – A férjem biztosan beleegyezik. Ő is szeret utazgatni. Pár hét múlva kiugrik Svájcba a haverjaival.
Simone arca meg sem rezzent az újabb hazugság hallatán. Tudta, hogy a férj időnként kiíratja magát betegszabadságra, és Svájcba megy. Na, nem a „haverokkal”, hanem villákba karbantartói munkát végezni. Egy hét alatt a havi fizetése kétszeresét keresi meg.
Mélyet sóhajtott, amint becsukta új barátnője után az ajtót. Most már nyugodtan jelentkezhet a pénzügyi ügyintézői tanfolyamra, amellyel annyit zaklatja a férje. Lesz, aki ingyen és örömmel segíti majd át a vizsgákon.