Korán megtanulta, hogy az erőszak mindenre megoldás. A viták rendezésére, az elutasítások kezelésére, a munkahelyi problémák megoldására és az anyagi gondok orvoslására is. Gyerekként főként elszenvedője volt a fizikai és a lelki abúzusnak, a későbbiekben pedig alkalmazójává vált az egyetlen módszernek, amit megismert. Azt azonban sosem értette, hogy annak a különös űrnek a betöltésére, amelyet a mellkasában érzett, miért nem használható.
Damian kisfiús arcának különös karaktert adott az állandó düh, amit valahogy semmi sem tudott csillapítani. Sem a pénz, sem a szex, és később, amikor végre rátalált, a szerelem sem. A gyengédség, a rajongás, amit az imádott nőtől kapott, ideig-óráig javított a közérzetén, és elsimította a ráncokat a homlokán, de képtelen volt hosszútávon megnyugtatni Damian háborgáshoz szokott lelkét. Talán egyszerűen csak képtelen volt elhinni, hogy neki is jár a lelki béke, az a belső csend, amitől már a születése pillanatában megfosztották. Hogy is hihette volna, amikor nem ismerte azt az állapotot?
Nadia mégis meglátta benne a szerethetőt, a megmenthetőt. A nő, akinek a tánc volt a kifejező eszköze, a szeretet nyelve és a búra, amivel körülvette magát, ha egyedül akart lenni. Damian megbabonázva nézte a kecses, finom mozdulatokat, a szenvedélyes lüktetést, amivel Nadia betöltötte a teret. A férfinak olyan szüksége volt a nőre, mint egy mély, a tüdőt felfrissítő lélegzetvételre, de azt már nem tudta, hogyan fogadja be mindazt, amit Nadia adni akart neki. A nőt felizgatta a vad, titokzatos, kiismerhetetlen férfi. Nadia tudta, hogy Damiannak korábban sosem volt kapcsolata, mert a férfi senkit sem bírt elviselni, és őt sem viselték el nők. Nadia esküvőt szervezett, babaszobát festett, és eltökélte, meglágyítja a férfi szívét. Damian sodródott, hagyta magát szeretni, és még abba is belement, hogy indulatkezelési tanácsadásra járjon.
Egészen az első gyermeksírásig úgy tűnt, a férfi Nadia segítségével végre megtalálta a kiutat. Első gyermekük megszületése után azonban hamar pokollá vált az életük. Damian képtelen volt elviselni a sírást, amelyet nem lehetett kiszámítani, és amin időnként semmi sem segített. A kislányt négy hónapos koráig gyötörte a hasfájás. A férfi, ha tehette, nem tartózkodott otthon. Nadia viszont a magányt viselte egyre nehezebben, és anyaként már ő is egészen mást várt volna Damiantól. Márpedig azt a férfi képtelen volt megadni. A veszekedés, a kiabálás mindennapossá vált. A kisebbik lány megszületése után pedig végképp elszabadultak az indulatok. A gyerekeit nem bántotta, de attól már nem védte meg őket, hogy az anyjukat ne előttük üsse meg. Nadia hol az édesanyjához, hol a nővéréhez menekült Damian dühe elől. Amikor már az ő testi épségük is kockán forgott, drasztikus lépésre szánta el magát, külföldre szökött. Még a családjának sem árulta el, hová költözik a gyerekekkel.
Miután minden bútort és tárgyat összetört a lakásban, Damian tehetetlenül roskadt a romokra. Több helyen felhasadt a bőre, meghúzódott a válla, berekedt az éktelen ordítástól, mégsem történt semmi. A szomszédok még a rendőrséget sem merték kihívni. Némán rettegtek a zárt ajtóik mögött. Negyvenkét éves korában Damian rájött, hogy csúnyán átverték. Mindent, amit addigi élete során megtanult, egy szempillantás alatt vált semmissé. Sajgó testtel, és az ürességtől kongó lélekkel jött rá saját magától, hogy az erőszak láthatóan semmire sem nyújt megoldást. Nadia, az egyetlen, aki elviselte, elhagyta, és a férfinak fogalma sem volt róla, hová ment. Hiába tombolt, nem tudta visszaszerezni, de még csak azt sem tudta, merre keresse. A lányokat, akik az ő véréből lettek, szintén nem akarta elveszíteni. Akárhogyan is éltek, legalább volt egy biztos pont Damian életében, ami most úgy tűnik, örökre elveszett.
Hosszú időbe tellett, amíg Damian megértette, hogy ha meg akarja torolni azt, amit elkövettek ellene, olyan mértékű önfegyelemre lesz szüksége, amelyet lehetetlennek gondolt. Meg kellett tanulnia fizikai erejéből lelkierőt kovácsolni, bosszúvágyát pedig elérhetetlennek tűnő célok megvalósítására fordítani. Szembe kellett néznie a legnagyobb félelmeivel, és be kellett látnia a hibáit. Egy teljesen új világot kellett felépítenie önerőből a romokból és a káoszból.