Mindkét nőnek feltűnt, hogy valami megváltozott. Nemcsak a levegőben, de közöttük is. A korábban tapintható feszültség enyhült, és a kölcsönös féltékenység valami egészen mássá alakult át. Megfogalmazni egyikük sem tudta, de Nadia mintha együttérzést váltott volna ki a háziasszonyban, Melinda pedig megnyugvást érzett a nörsz társaságában. Azóta, hogy hazajött, és lerohanta Barnabást, Melinda egészen másként kezdett viselkedni. Minden idejét falfestéssel, dekorálással, illetve a kert gondozásával töltötte. Nadia eközben egyre inkább otthon érezte magát a házban. Egyre gyakrabban főzött a családra, hetente legalább kétszer pedig még süteményt is sütött. Reggel igyekezett úgy odaérni, hogy Barnabást tenerifei kévékülönlegesség, barraquito, és egy szelet édesség várja a konyhapulton. Melindának, aki ilyenkor a kertben tüsténkedett, szendvicset, illetve frissen facsart gyümölcsökből és zöldségekből készített italt készített a teraszra.
Annak, hogy Melinda elvállata egy komplett villa dekorációját, mindenki némán örült. Melindának lehetősége nyílt a Rolanddal való zavartalan telefonhívásokra, Barnabásnak és Nadiának pedig arra, hogy fesztelenül érezhessék magukat egymás társaságában. Mindketten szégyellték, hogy azon az éjszakán ösztöneik vezérelték őket. Megbánni képtelenek voltak, de tudták, nem lett volna szabad. Ahogyan azonban Melinda egyre több időt töltött távol, a két félénk, bizonytalan lélek ismét közeledni kezdett egymáshoz. A néhány szavas, udvarias párbeszédeket lassan óvatos beszélgetések váltották fel, és egyre hosszabb időre fonódott össze a tekintetük. Nadia egyre jobban vágyott Barnabás érintésére, de nem abban a házban.
A férfi egyre inkább összezavarodott. Melinda hazaérkezése, és a különös szenvedély, amivel letámadta, szép lassan gyanút ébresztett benne. Ez az érzés egyre erősebb lett a felesége hirtelen megnőtt munkakedve láttán. Ráadásul, amennyire korábban őrizte Nadiát, annyira nem zavarta már a feleségét a nörsz jelenléte. Sőt. Örült, hogy a bébiszitter főzni kezdett, és édességet készített a családnak. Amikor pedig tehette, Melinda házon kívül tartózkodott. A nő a legtöbb időt a három szintes villa falai között töltötte. Barnabás először azt hitte, a ház tulajdonosa lehet a felesége szeretője, de később elvetette ezt a gondolatot. Melinda nem alacsonyodna le arra a szintre, hogy ilyen nyíltan, ilyen közönséges módon lépjen félre. Az, hogy a feltételezett viszony inkább csak meglepte, és meg sem botránkoztatta, még inkább összezavarta. Nem hitte, hogy ennyire kihunyt a tűz kettejük között. A kényelem és a konfliktuskerülés az, ami miatt feltehetőleg Melinda is megelégszik azzal, hogy ne rúgják föl az életüket. A férfi semmiképpen sem szerette volna, ha a lányok körül eltűnik a család. Számára egyre kevésbé volt fontos az intimitás. Legalábbis Melindával. Ha Nadia az eszébe jutott, attól mindig hevesen kezdett verni a szíve. Barnabás egyre jobban vágyott Nadia érintésére, de nem abban a házban.
Egyedül Melindát nem furdalta a lelkiismerete. Világ életében úgy vélte, hogy ami jár, az jár. Különösképpen neki. A Rolanddal való viszony pedig olyan mélyen gyökerezik a múltban, hogy azt amúgy sem lehet neki felróni. Az más. Az élet része. Ráadásul nem bujkál autók hátsó ülésén a férfival, és nem csinál Barnabásból bolondot mások előtt. Nem, mintha Olaszországban nem botolhatnának bármikor ismerősbe. Azokban a körökben, amelyekben ők mozognak a férfival, azonban szinte kizárt, hogy ilyesmi megtörténhessen. Bár a lelke ebből a szempontból teljesen nyugodt maradt, valami mégis rendre felzaklatta azóta, hogy hazaért. Méghozzá egy egészen új, korábban nem ismert érzés. A hiány. Egészen pontosan a Roland hiánya által okozott pokoli fájdalom. Az orrából még a festék erős szaga sem tudta kiűzni a férfi finom illatát. A Barnabással való gyors szeretkezés sem tüntette el a fotós érintésének a nyomát Melinda bőrén. És az a tekintet! Ahogyan a nő érkezésekor a reptéren egymásra néztek, az örökre beleégett Melinda retinájába. Éjjelente azt álmodta, hogy a Roland két kezébe fogja az övét, és aztán már csak a férfi szemét látja. Olyan valóságosnak tűnt mindig, hogy zakatoló szívvel riadt fel. Belemarkolt a takaróba, és megpróbálta visszatartani a könnyeit. Vajon a fotós is így érez? Ő is majd beleőrül abba, hogy nem Melinda mellett ébred élete hátralévő részének minden egyes reggelén?