Nadia és a gyerekek eltűnése először óriási indulatot váltott ki Damianból. Az egész lakást szétverte. Később, ahogy a romok tetején ült fáradtan, elgyötörten, valami derengeni kezdett neki. Lehet, hogy vele van a baj? Szétnézett. A konyhaszekrény leszakadt ajtaja, az összetört tányérok, poharak, szétdobált edények, a betört képernyőjű tévé, a leszaggatott függönyök azt sugallták: igen. Nem is kicsi. Lesöpörte az apró nappali viseltes, kávébarna színű kanapéjáról a csillár darabjait, és fáradtan ráfeküdt. Érezte, hogy az oldalát szúrja valami, de már nem volt ereje felkelni, és kiszedni az apró szilánkot a szövetből. Lehunyta a szemét. A képeket a gyerekkorából, majd a felnőtt életéből nem is kellett előhívni. Maguktól tódultak az elméjébe, mint egy összefoglaló videó egy bűncselekmény bebizonyításához. Ő Damian, bűnös. Indulatkezelési problémái úgy tűnt, kontrollálhatatlanok. Bár felismernie is pokolian nehéz volt, de felvennie a kesztyűt még annál is nehezebb. Azt sem tudta, hol kezdje, kihez forduljon, mit csináljon.
Miután jobb ötlete nem volt, felkereste a háziorvosát. A doktornő összerezzent, amikor Damian belépett a rendelőjébe. Jól ismerte már az agresszív férfit. A fiatal nő óvatosan megtapogatta az asztala alatti pánikgombot, hogy ha rosszul végződik a férfi látogatása, mielőbb segítséget tudjon kérni. Damian ez alkalommal azonban megszeppenten, zavartan ült le az orvossal szemben.
– Segítsen doktornő. Valami baj van velem, szerintem gyerekkorom óta.
Az utazás, amely ezzel a mondattal indult, hosszúra nyúlt. Damian azonban akarta a változást. Nemcsak a családját szerette volna visszakapni, hanem az elvesztegetett éveket is. A kemény küzdelem és a kitartás végül meghozta gyümölcsét. Damian készen állt arra, hogy újjáépítse az életét. Az, hogy mindezt a nulláról kellett kezdenie, a legkevésbé sem zavarta. Élvezte, hogy ura önmagának, és végre ő hozza a döntéseket. Minden a terv szerint haladt.
A sziget minden várakozását felülmúlta. Az állandó, kellemes, késő tavaszi időjárás és a sok napsütés kedvezett az egészségének. Néhány nap után nemcsak nyugodtabbnak, de boldogabbnak is érezte magát. Hittel, reménnyel kezdett hozzá a terv harmadik szakaszának megvalósításához. Damian biztosra vette, hogy Melinda lesz az összekötő kapocs a férfi és a családja között. A nő szerette a pénzt, a látványos gazdagságot. Az pedig, hogy a villája falainak megfestését is elvállalta, Damian számára a biztos sikert jelentette. Ilyen módon könnyen Melinda bizalmába férkőzhet, aki majd tanúsíthatja Nadiának, hogy a férfi megváltozott, új életet kezdett. A modell nehéz természetével, és kusza magánéletével azonban nem számolt. Ahogyan azzal sem, hogy a családja követésével járó stressz őt is megviseli, és egy idő után ellenszenvet vált ki Melindából.
Már csak egyetlen helyiség maradt hátra, amelyet ki kellett festeni, és Damiannak rossz előérzete támadt. Valami nem stimmelt Melindával. A hang, amelyen a nő megszólította, és megkérdezte, hogy „Mi ez a nagy készülődés?”, megrémítette. Tudta, hogy cselekednie kell, mielőtt elveszíti az egyetlen embert, aki a segítségére lehet. Rövidre zárta a kellemetlen beszélgetést, és elsietett. Tudta, hogy Melinda ott fogja hagyni. Jól ismerte az embereket. Olvasott az arckifejezéseikből, hanglejtésükből, testbeszédükből.
Két tenyerébe temette az arcát, úgy pihent az óceán partján. Körülötte két kutya kergette hol egymást, hol pedig a teniszlabdát a sima felületű, fekete köveken. Mindenféle hajmeresztő ötlete támadt, hogyan vehetné rá Melindát a maradásra. Végül összeroppant a tét súlya alatt. Arra jutott, hogy megpróbál a nő lelkéig elérni, és egyszerűen őszintének lenni. Melinda egészen biztosan nem rossz ember. Ha elmondja neki, hogy mekkora utat tett meg azért, hogy visszaszerezze a családját, segíteni fog. Segítenie kell. Megpróbálta elcsendesíteni az elméjét, és azt látni maga előtt, ahogyan Melinda elérzékenyülten átöleli, és azt súgja: Ne aggódj, mindenben segítek neked! Most már minden rendben lesz!