Nadia, mielőtt felvette a takarítandó apartmanok kulcsát, beugrott a szupermarketbe, hogy kész grillcsirkét és tésztasalátát vásároljon ebédre. Leült a kedvenc sziklájára az óceán partján, és lassan, élvezettel fogyasztotta el az ízletes, kiadós ételt. Adott magának fél órát, és csak azután folytatta a munkát. A magyar család mellett számos, kiadásra szánt apartmant tartott rendben, összesen négy különböző tulajdonosnak. A legtöbb esetben hétvégén is dolgozott. A lányokra felváltva vigyázott egy diáklány, a szomszéd, akinek takarítással fizetett, és a lakóparkban élő másik lengyel család. Utóbbiaknak szintén voltak gyerekeik, és időnként elhívták magukhoz a kislányokat, hogy az övéikkel együtt játszanak.
Ezen a hétvégén végre nem dolgozott, és elvihette a lányokat az aquaparkba. Hogy meghálálja földijei segítségét, az ő két lányukat is magával vitte. Ahogy elnyúlt a napágyon, azonnal elbóbiskolt. A saját horkolására riadt fel. Aggódva nézett körül, hogy hallotta-e valaki. A gyerekmedence körül pihenők azonban mind saját magukkal voltak elfoglalva. Felpattant, és a csúszdákból és mászókákból álló vízi játszótérhez sietett. Mind a négy kislány önfeledten játszott, észre sem vették a nyúzott Nadiát.
Nem is érezte, hogy mennyire fáradt. A medence melletti zuhanynál megmosta az arcát, nem akart még egyszer elaludni. Négy gyerekre kell vigyáznia.
Esteledett, mire hazaértek. Abban bízott, hogy a lányok úgy kimerültek az egész napos játékban, hogy nem maradnak fent sokáig.
– Mikor beszélhetünk mamával?
Nadia ereiben megfagyott a vér. Döbbenten meredt Majára, a kisebbik lányára.
– Hogy jutott ez most eszedbe?
– Régen mindig mama vigyázott ránk…és fagyit készített eperből.
Nem tudta, mit válaszoljon. Hogyan magyarázza el a hétéves gyereknek, hogy a nagyanyját a saját biztonsága érdekében nem hívhatja fel.
– Legalább öt éve nem láttam – nyöszörögte Maja panaszos hangon.
– Ne butáskodj! Másfél éve élünk itt.
– Akkor is hiányzik.
– Tudom, nekem is.
Magához húzta a kislányt. Mit mondjon neki? Vajon elég idő eltelt már ahhoz, hogy felhívja az anyját? Nem sodorja veszélybe?
– Most már késő van telefonálni. A születésnapján felköszöntjük, jó?
– Jó…
Hosszan meredt a telefonjára. Nem tudta, mitévő legyen. Senkit sem mert felkeresni az otthoniak közül. Addig jó mindenkinek, amíg nem tudják, hol vannak. Nem azért tűnt el nyomtalanul, hogy most felhívja magára a figyelmet. Csak az anyját és a nővérét sajnálta. Biztosan betegre aggódják magukat értük. Ujjai hegyével megérintette az arcát. Még érezte az ütést, amelyet ököllel kapott. Az erejétől a fürdőszoba padlójára zuhant. Millimétereken múlott, hogy nem érte a mosdókagylót a feje. Így csak a karja tört el, ahogy rázuhant. Nem. Senkit sem hív fel. Hiába tudta, hogy Damian fél a repüléstől és a víztől, abban viszont nem lehetett biztos, hogy mire képes egy hiúságában megsértett, zavart lélek. Mindenki számára az jelentette a biztonságot, hogy az anyja és a testvére sem tudta, hová menekült a férfi elől. Egész életében hálás lesz annak a családnak, aki megszervezte neki ismeretlenül is a szökést, és a letelepedéshez szükséges papírokkal és albérlettel várták. Nadia igyekezett minél előbb függetlenedni tőlük, hogy ne legyen a terhükre, de anélkül, hogy időnként vigyázzanak a lányokra, képtelen lett volna annyi munkát elvállalni. Az egyetlen, amit tehetett értük, hogy amikor csak tehette, ő is elhívta magához az ő két gyereküket.
Elalvás előtt arról álmodozott, hogy a családja kiköltözik hozzá, és csak akkor mennek Lengyelországba, ha Damian börtönbe kerül. Akkor is csak látogatóba a nyárra, amikor a szigeten perzselő a hőség.