Barnabás nem tudott hazudni. Meg sem próbálta, mert képtelen lett volna fejben tartani, hogy kinek és mit mondott. Gyerekkorában sem ment neki. Arca kigyúlt, a hangja remegni kezdett. Könnyen elhitte az anyjának, hogy a hazug ember mindig lebukik. Éppen ezért másokról sem feltételezte, hogy nem mondanak neki igazat. Abban a hitben élt, hogy mindenki teste így reagál a hazugságra. Bántotta, hogy Nadiát odacsalta, de miután valóban bármennyit tudott dolgozni, gyorsan megnyugtatta a lelkiismeretét. Inkább azt sajnálta, hogy a lányokkal töltendő időt beáldozta a nörszért. A felesége haragjától, és nyomasztó viták sorozatától viszont tartott. Erőt vett magán, és felhívta Melindát. Elmesélte neki, hogy túl sok munka szakadt a nyakába.
– Remélem, felhívtad Nadiát. Oldja meg valahogy, mit bánom én hogyan. Eleget fizetünk neki ahhoz, hogy kicsit jobban odategye magát. Legyen a segítségedre mindenben – vágta rá szinte gondolkodás nélkül Melinda.
A férfi sok mindenre számított, de arra nem, hogy a felesége éppen ezzel a javaslattal áll elő. Megkönnyebbülten ígérte meg az asszonynak, hogy mielőbb beszél a nörsszel.
Melinda szemrebbenés nélkül hazudott. Őt nem furdalta a lelkiismeret, és soha nem tévesztette el, hogy kinek, mit mondott korábban. Maga mellé dobta a telefont az ágyra. Rövid ideig elégedetten méregette a meztelen férfit, ahogy felhúzott lábait jobbra-balra hintáztatva, teljesen elmerült a telefonja nyomkodásában. Rolandnak egyszerűen nem tudott ellenállni. Ő volt az egyetlen, akivel bármikor, bármilyen élethelyzetben, bűntudat nélkül szeretkezett. A férfi valóban fotózásra hívta, amivel néhány óra alatt végeztek is. Ám az, hogy ehhez több napra van szükség, már nem fedte teljesen a valóságot. Melinda pontosan tudta, hogy a találkozásból szenvedélyes szeretkezések sora lesz. Két gyerek után, közel a negyvenhez egyáltalán nem sajnálta magától a féktelen együttléteket. Éreznie kellett, hogy még mindig jó nő és kívánatos. Tudnia kellett, hogy még ugyanolyan szenvedélyes szerető, hogy a partnere eszét veszti tőle. Nemcsak ő, de a szálloda jó pár lakója is megbizonyosodhatott róla, hogy valaki, valamelyik szobában nagyon tudja a dolgát.
Most a nörsz sem érdekelte. Lehetett az bármilyen dögös, mozoghatott bármilyen érzékien, őt, Melindát hívták Olaszországba, hogy fotózhassák, az ő arca lesz óriásplakáton, és őt kívánja megunhatatlanul Roland. Az a Roland, aki messze földön híres kényes ízléséről. A férfi ugyan nem tagadott meg magától semmit, sorra csábította el a nőket, de megválogatta, hogy kit visz az ágyába. Melinda ragyogott a büszkeségtől. Arra, hogy ő éppen megcsalja a férjét, aki otthon van a két kislányukkal, nem gondolt. Biztos volt benne, hogy ha az univerzum nem akarná, nem lenne Olaszországban, és nem súgná a fülébe Roland, hogy kívánja. Melinda szerint minden okkal történt.
A kétgyerekes anya ismerte magát. Pontosan tudta, mihelyst hazaér, a néhány nap úgy fog az elméjéből eltűnni, mintha sose lett volna. Amire éppen nem volt szüksége, azt elraktározta az agya egyik szegletében úgy, hogy ne zavarja. Így aztán nem kellett, hogy bántsa a lelkiismeret-furdalás. Miután a gyerekei jó kezekben voltak az apjukkal és Nadiával, gondtalanul élvezhette a jóképű, vad férfival töltött perceket, órákat.
Barnabás nem szerette a csillogást, a partikat, a hangos társaságot. A férfit a visszafogott elegancia jellemezte. Persze, könnyen, hiszen eleve olyan közegbe született. Barnabásnak természetes volt, hogy mindenből a legjobb jár neki, Melindának viszont hosszú időbe tellett, hogy elfelejtse a fóliasátrat, az állatszagot és az udvaron álló traktort. A nő azt akarta, mindenki azt higgye, elit körökben látta meg a napvilágot. Attól félt, születésének helyszíne, és az, hol végezte az általános iskolát, mások szemében olyan hátrány, amit le kell küzdeni. Azt gondolta, a világ az alapján ítéli meg őt, hogy honnan származik az a pénz, amiből szülei etették, ruházták, iskoláztatták.
Roland viszont hírességekkel vette magát körül. Olyan klubokba járt, ahova csak igen szűk réteg juthatott be. A férfi oldalán, néhány napig különlegesnek érezhette magát. Tudta, hogy a többi modell irigykedik rá. Élvezte, hogy elvakítja a csillogás, és nem érdekelte, mi van a felszín alatt. Az ő elméjében a drága ruhák, az egyedi ékszerek, a két kézzel elszórt pénz, a zárt körű rendezvények azt jelentették, hogy nemcsak kitört onnan, ahová született, de olyan magasra jutott, ahonnan talán már nincs is feljebb.