(Folytatás az előző, Szerelemverseny című bejegyzéshez)
John alig várta, hogy bemutassa az új párját, Gittát a barátainak. Kíváncsi volt, mit szólnak majd a visszahúzódó lányhoz. Tőle ugyanis azt szokták meg, hogy harsány, kihívóan öltözködő lányokat, nőket, asszonyokat visz a társaságba, akik néhány hét után elkopnak mellőle. Azzal, hogy Gittát bemutassa, szándékosan várt. Egyrészt attól tartott, hogy a lány elmenekül tőle, másrészt azt akarta, hogy a többiek ledöbbenjenek, amikor megtudják, mióta tart a románc.
– Három hónap? Nem semmi – veregette meg barátja vállát elismerően Ted.
– Majd akkor legyél ilyen elégedett, ha még három év múlva is vele jövök grillezni.
Ted felnevetett.
– Azt megnézném öregem, hogy annyi időt kibírsz egyetlen nő mellett.
– Miért? Te is jól bírod Nicole-lal…
– Vele egyelőre nem nehéz, állandóan szexelni akar. Mást nem is csinálunk, úgyhogy alkalmunk sem lenne vitázni. Kicsit mániákus a csaj, de amíg bírom szusszal, addig bánja a fene.
– Nehogy panaszkodni merj nekem – csattant fel Derek. – Dia nem sokat tesz az én örömömért, ha értitek, mire gondolok. Néha azt hiszem, egy másik fickóról fantáziál közben.
– Miért, azt ér nem? Tizenkét év után, bevallom, néha megesik velem is. Ha látok egy jó nőt, akinek legszívesebben utána mennék, azt valahogyan fel kell dolgoznom – mosolygott önelégült arccal Sam.
– Te állandóan flörtölsz a kolléganőiddel – jegyezte meg csípősen John –, miközben rám mondjátok, hogy nem bírok magammal.
– Ártatlan flörtök azok, és nem tehetek róla, hogy a véremben van. Imádom fűzni őket.
– Mit szól ehhez Marie?
– Ugyan már, szerinted elmesélem neki? Figyelek arra, hogy sokszor elmondjam, hogy szeretem és ő az igazi. Különben is. Neki is jó, ha nem hanyagolom el magam mellette. Ezek a flörtök kellenek ahhoz, hogy az önbizalmam megmaradjon.
– A szerelmi vallomás a kulcs Chloe-hoz is – kapcsolódott be a beszélgetésbe Brian. – Nagyon eltérő a libidónk, és ha azt akarom, hogy legyen valami, nincs mese, elő kell vennem a legromantikusabb énemet. Mit nem adnék, ha olyan aktív lenne, mint Nicole.
– Bevallom, én beérném kevesebbel is – hümmögött Ted. – Nem cserélünk? Nekem bejön Chloe.
– Nicole sem rossz. Jobb nő kétségkívül, mint Chloe, csak nem olyan sportos. Nekem olyan csaj kell, akivel el tudok járni teniszezni. Chloe olyanokat üt, mint egy férfi. Az első nőm, akivel kemény meccseket játszunk. Nicole sportol egyáltalán?
– Ha a lovaglás beleszámít…
Hangosan, hahotázva nevettek a közönséges viccen.
– Mi a helyzet Lizzel? – fordult John az eddig szótlanul fülelő Peter felé.
– Szerintem sejti, hogy valami nincs köztünk rendben. Pontosabban bennem változott meg valami.
– Tessék? Lemaradtam valamiről? – értetlenkedett John. – Azt mondtad, ő az utolsó állomás.
– Persze, csak tudod, néhány év után úgy érzem, megfulladok egy kapcsolatban. Liz állandóan faggat, hogy ugye jobban szeretem, mint az exeimet, és ez kikészít. Miért kell nekem ilyesmit bizonygatnom? A titkárnőm meg több, mint tíz éve dolgozik némán, kötelességtudóan a kezem alá. Olvas a gondolataimban, kitalálja, hogy mire vágyom, legyen az egy jó kávé, vagy az, hogy letagad a telefonban.
– Csak nem belezúgtál a titkárnődbe?
– Nem is tudom. Az gáz, ha szombat délután már azt várom, hogy hétfő legyen, és mehessek dolgozni?