Anna megijedt, amikor megszólalt az ébresztő. Utált összerezzenve, kalapáló szívvel kelni. Időnként sikerült beprogramoznia magát, hogy még a telefonon felcsendülő (vagyis, inkább felharsanó) dallam előtt felébredjen. Néha összejött, néha nem. Ha nem, akkor viszont odalett az egész nap is. Tudta ő magáról, hogy a rossz napindítás elrontja a rezgéseit. Ilyenkor vibrál, és mindenkire borzalmas hatással van. Az évek során már megtanulta, hogy ezeken a napokon, amennyire lehet, kerülje az interakciót másokkal. Akkor is, ha cégvezetőként ez nem volt mindig kivitelezhető.
Amikor belépett az irodaház ajtaján, és megérezte a frissen őrölt kávé illatát, mégis úgy döntött, meglepi magát egy finom süteménnyel, egy capuccinoval és egy frissen facsart narancslével. Tudta, hogy nem szerencsés, mert ilyenkor, ugye, bármi megtörténhet, és általában meg is történik.
– Legyen kedves, és hozzon egy másik narancslevet egy tiszta pohárban – kérte szenvtelen hangon a fiatal pincér fiút.
– Ne aggódjon hölgyem, az nem kosz, csupán a mosogatógép miatt ilyen foltos.
– Nem aggódok fiatalember, köszönöm. Nem az én dolgom, hogy a mosogatógépük milyen munkát végez. Az viszont igen, hogy tiszta pohárból szeretném meginni a narancslevet, amiért egy kisebb vagyont fizettem.
– Nem ígérhetek semmit. Nem biztos, hogy találok olyat, amelyiken nincs folt – próbálta oldani a feszültséget a pincér fiú.
– Semmi gond fiatalember, akkor majd szépen elmos egyet, és egy száraz ronggyal eltörölgeti szép, csillogóra. Tudja: a fény felé kell tartani, és akkor látszik, hogy jó munkát végzett-e.
A pincér nem mert többet megszólalni. Elvitte a poharat. Anna elmélázott, hogy a fiú vajon az ujját fogja belemosni az italba, vagy inkább beleköp. Már megbánta, hogy nem az árát kérte vissza, hiszen ezek után úgysem fogja meginni. Elővette a táskájából a termoszát, és beleöntötte a capuccinot. A süteményt egy szalvéta segítségével felmarkolta, és kisétált a büféből.
Magára csukta irodája ajtaját. Mielőtt az üvegkalitka redőnyeit leengedte volna, várt egy kicsit, hogy minden dolgozóban tudatosuljon: megérkezett, de nem kíván senkivel beszélgetni. Sem munkáról, sem magánéleti problémákról. Elégedetten konstatálta, hogy az anyuka-klub, ahogyan a negyvenes-ötvenes kolléganőkből álló kis csapatot hívta, összesúg. Ők majd minden újonnan megérkezővel tudatják, hogy a főnökasszony ma is sündisznó kabátban jött. Egyszer hallotta a mosdóban, hogy így emlegetik. Végül is, ez még nem is olyan durva ahhoz képest, hogy milyen pokróc szokott lenni egy ilyen napon, ha valami nem tetszik neki. Sőt. Kifejezetten kedves: sündisznó kabátban jött.
Elolvasott pár e-mailt, közöttük azt, amit a közeli óvoda küldött neki. Meghívták egy rendezvényre, mint az intézmény rendszeres támogatóját. Mivel jóban volt az óvoda vezetőjével, és mert az udvart jelölték meg az esemény helyszínéül, úgy döntött, elmegy. Legalább hasznosan telik a délutánja, és egy óvodában kisebb eséllyel keveredik konfliktusba.
A szépen feldíszített udvar, a virágágyásokkal tarkított pázsit jobb kedvre derítette Annát. A betonon kis színpadot állítottak fel az éneklő, szavaló kicsiknek. A vendégek között néhány szülő tüsténkedett: süteménnyel, üdítővel kínálták az érkezőket. Anna is leemelt egy hófehér, ígéretesnek tűnő falatot. Csalódottan konstatálta azonban, hogy az íze rémes. Tanácstalanul nézegette a tenyerében rekedt sütemény maradékot.
– Nem ízlik? Add csak ide – szólalt meg mellette egy nevetős szájú, vakító kék szemű fiatal férfi. Annának nem maradt ideje válaszolni, a fiatalember addigra már el is tüntette a szájában. Döbbenten meredt a jóképű idegenre.
– Én hoztam – folytatta tele szájjal a fiatalember. – Azt hittem a színe miatt, hogy kókuszos, de valami borzalom.
– És most mindenki kezéből kieszed? – vonta fel a szemöldökét Anna, de a szája mosolyra húzódott.
– Gyere – fogta meg Anna kezét, és finoman húzni kezdte magával. – A színpad mögött vannak a legfinomabbak.
Annának esélye sem volt ellenállni. Ráadásul a tenyere olyan természetességgel simult az idegen kézbe, hogy nem is igazán akart. A jó sütit pedig, ki ne szeretné.