Egykedvűen nézte a szőke, selymes fürtöket, a babaarcot, a szép formás szájat. Még sosem volt ilyen szép fiúja. Dénes újra felnevetett, és szokás szerint röffentett párat. Ami annak idején olyan édesnek tűnt, most annyira idegesítette Alizt. Tekintete a cseresznyéstálra tévedt. Csak azt ne! Dénes keze azonban már a sötétpiros szemek között kotorászott. Aliz önkéntelenül megforgatta a szemét. Megőrült a fiú csámcsogásától. Attól az első pillanattól borsódzott a háta, de a szép arc, az érzéki száj, és az azzal adott csók kedvéért hajlandó volt eltekinteni ettől az apróságtól. Ahogyan azonban gyümölcsöt nyammogott meg cuppogott, az már a legelején is elborzasztotta. A szakítás gondolata mégis csak hónapokkal később fordult meg Aliz fejében. Viszont amint eldöntötte, hogy már nem akar többé a babaarcú fiúval egy párt alkotni, képtelen volt higgadtan átgondolni a szakítás menetét. Sajnos az élet úgy hozta, hogy Alizra ezen a kerti partin jött rá a szakíthatnék.
– Nem lehetnénk inkább barátok? – szegezte a kérdést Dénesnek két szem cseresznye között.
– Kivel? – értetlenkedett a fiú.
– Hát velem… szerinted nem lenne jobb?
Dénes tudta, hogy Aliz humora szokatlan, időnként nem is értette a vicceit, de most tanácstalanul nézett a lányra.
– Ne haragudj, most nem értem a poént.
– Úgy értem, szakítsunk. Szerintem te se érzed már azt, amit az elején.
– De, igen.
– Jó, én nem. Ne haragudj! Viszont még csak pár hónapja vagyunk együtt, és nálad szebb fiút még nem láttam, úgyhogy biztosan nem lesz gond – hadarta. – Megyek, jó? Csak majd ne felejtsd már el visszahozni a tálamat, amiben a salátát hoztam. Nézd, az a nagy kék – mutogatott a megterített asztal felé Aliz türelmetlenül. – Elég drága volt, ráadásul egy készlet része, szóval puszi.
Olyan gyorsan szedte a lábát, ahogyan csak tudta. El sem köszönt senkitől. Ha majd kiderül, miért lépett le, megértik, miért nem csókolt körbe mindenkit búcsúzóul.
Benedek mélyet sóhajtott, ahogy a lány kibontakozott a karjaiból. Aliz tanult a hibájából, úgyhogy már jó előre bekészítette a bánatos kiskutya tekintetet, amivel a fiú szemébe nézett.
– Úgy érzem, egészen eltávolodtál már tőlem – sóhajtotta szomorú hangon.
– Milyen értelemben? Most is a fenekedet simogatom.
– Tudom – válaszolt a lány lassan, bánatosan. – Mégis úgy érzem, ez inkább egy barátság, ami közöttünk van.
– Barátság? Ugye csak szórakozol? Ha szakítani akarsz, nyugtass meg kérlek, hogy nem az általános iskolás „legyünk barátok” szöveggel fogsz elküldeni! Azért ezt te sem gondolhatod komolyan.
– Mégis mi mást mondhatnék? Semmi bajom veled, csak már…
– Tényleg szakítani akarsz?
– Azt hittem, ezt már megbeszéltük.
Benedek szája tátva maradt a csodálkozástól. Nem hitte el, ami történik.
– Az ágyban, smárolás közben szakítasz velem azzal, hogy már nem érzed ugyanazt?
– Mégis hol kellene? Van erre jó hely vagy alkalom? Ez mindig olyan nehéz, te is tudod.
Gábor igazi úriember. Ha vacsorázni vitte Alizt, mindig zakót húzott. A mostani ráadásul különleges alkalom, hiszen egy éve vannak együtt. Aliz fehér szaténruhába bújt, szőke haját feltűzte. Libamájat ettek, mellé könnyű fehérbort választott a férfi. Azután Aliz kiszúrta, ahogyan a főpincér és Gábor egymásra néz. Egyetlen rövid pillanatra találkozott csak a két tekintet. A lány ereiben megfagyott a vér. Kétsége sem volt afelől, hogy a férfi meg akarja kérni a kezét. Húzni kezdte az időt, mert attól tartott, a gyűrű a desszerttel fog érkezni. Nem alázhatja meg a férfit azzal, hogy nemet mond, miután az így rákészült a lánykérésre. A legédesebb férfi, akivel eddig dolga volt, de neki még esze ágában sincs férjhez menni.
– Valami baj van? Olyan csendes vagy – kérdezte aggódva Gábor.
– Nem – szólalt meg rekedt hangon Aliz. – Semmi baj, csak a jövőnkön gondolkodtam.
– A jövőnkön? – mosolyodott el a férfi.
– Igen.
– És? Mire jutottál? Remélem, nem arra, hogy az első évfordulónkon, a főétel és a desszert között szakítasz velem.
Aliz kétségbeesetten nézett a férfira.
– Aliz…
– Nem akarok férjhez menni – nyögte kétségbeesetten.
– És ez most hogy jutott eszedbe?
– Tudom, hogy meg akarod kérni a kezem, én pedig gyorsan meg akarlak előzni.
– De miért akarsz szakítani, nem szeretsz már?
– De igen, csak nem akarok férjhez menni.
– Már mondtad, de honnan vetted, hogy meg akarom kérni a kezed?
– Láttam, ahogyan a pincérre néztél!
– Tessék? Abból szűrted le, hogy meg akarom kérni a te kezed, ahogyan a pincérre néztem? Nem lehet, hogy megártott a bor?
– Gondolom, a desszertben van a gyűrű.
– Értem – Gábor megköszörülte a torkát, majd mélyen Aliz szemébe nézett. – A kocsimat minden héten elviszem kitakaríttatni, és te mégis úgy gondolod, hogy egy gyűrűt belenyomnék egy tortába, hogy aztán csokisan húzhassam az ujjadra?
– Jó, ez igaz, ez nem rád vall.
– Örülök, hogy tisztáztuk. Viszont, ha nem lesz lánykérés akkor is szakítunk, vagy csak akkor, ha megkérem a kezed?
– Csak akkor, ha megkéred a kezem.
– Szuper. A biztonság kedvéért menjünk haza? Nehogy mégis belerakjanak valamit a desszertbe?
– Igen, menjünk.
– És akkor még járunk? – kérdezte a férfi nevetve.
– Még járunk – sóhajtotta megkönnyebbülten Aliz.
– Megyek, rendezem a számlát.
Gábor a pulthoz sétált. A bankkártyáját a pultra tette, majd gyors mozdulattal a zsebébe süllyesztette az apró dobozt, amit a főpincér feltűnés nélkül a férfi tenyerébe csúsztatott.