– Tudod, mit kell tenned – hangzott a kíméletlen ítélet.
Dora testét tetőtől talpig átjárta a jeges rémület. Nem válaszolt. Még ahhoz sem volt ereje, hogy sírjon. A kicsiket amúgy sem ijeszthette meg.
Mintha egy búrában ült volna. Hallotta, ahogy a két apróság elmélyülten játszik, de a zajok rémisztően távolinak hatottak. Adott magának néhány percet, hogy szabadjára engedje a gondolatait. Csak igazán keveset, nehogy magával ragadja a félelem és az önsajnálat, mert akkor szétesik, és képtelen lesz felállni a kanapéról, hogy elkészítse az uzsonnát. Rá sem kellett néznie az órára. Tudta, hogy mindjárt négy. Az ikrek nyugodtak, mint mindig, hiszen még sosem késett az ennivaló. Általában még azelőtt az asztalra kerül a banán és a kalács, hogy úgy igazán megkordulna a gyomruk. Esetleg most nem így lesz, és kivételesen jelzik, hogy éhesek. Néhány percen nem csúszik el a jövőjük.
„Tudod, mit kell tenned!”
Nem mert megmozdulni, nehogy valamelyik gyerek kizökkenjen, és felkéredzkedjen az ölébe. Akkor nem tudná gyorsan végigpörgetni azt a nyomorult mozit a fejében. Nem mintha nem tudná kívülről. Annyi, hogy most nem bőghet a végén. Annak nem fogja kitenni ezt a két kis ártatlant, akik a legnagyobb szerencséjére nem vettek észre semmit Dora pillanatnyi összeomlásából. Ami amúgy sem tarthatott tovább néhány keserves percnél. Sok, apró lélegzetvétellel töltötte meg a tüdejét. Nem akart sóhajtani. „Tudod, mit kell tenned.” – visszhangzott a fejében nővére szigorú hangja. Tényleg tudja? És a testvére honnan lehet ilyen biztos benne? A gyerekekre tévedt a tekintete. És velük mi lesz? Az őket körülvevő biztonságos burokkal mi lesz? A nővére szerint Dora önbecsülése a legfontosabb. Ő azonban sokkal jobban tartott attól, hogy széthullik a kicsik nyugalmas élete, minthogy a férje az önbecsülésével törli fel a padlót.
„Más is megtette már ennél sokkal nehezebb helyzetben.”
Igen. Minden bizonnyal van az a helyzet, amikor az ember nem gondolkodik, hanem a hóna alá csapja a gyerekeit és megy. Mindegy hová, csak el. De ez nem az a helyzet. Itt csak ital van és sértegetés. Most még. Az ikreknek mindenük megvan. Különösképpen ő, az anyjuk, aki megteheti, hogy mellettük legyen, ne pedig három műszakban húzza valahol az igát. A nővére szerint önzőség nem elmenni. Hová is? Albérletbe, félállásba, bölcsődébe? És akkor az nem önzőség? Ha Dora az önbecsülését választja a gyerekek kényelme helyett, az a helyes döntés? Akkor is, ha az egyelő a létbizonytalansággal és a rettegő, mindig ideges anyával?
„Visszamész és kész.”
Már régen megszüntették a pozícióját. Ahogy kitette a lábát, átszervezték a céget. Nem miatta, amúgy is az volt a cél, hogy kiszervezik az adminisztrációt. Mindenki tudta, hogy Dora oda már nem fog visszamenni. Nem is akart. Saját vállalkozásba kezd, amint lesz lehetősége a két kicsi mellett. Ha néhány órát óvodában töltenek majd, az óriási könnyebbség lesz. Az viszont még egy év. Ő már olyan jól kitalálta. Tudja, mihez kezdjen, ha letelik a három év. Sosem félt a jövőtől, mert amióta az eszét tudja, tudatosan, célját nem szem elől tévesztve haladt előre. Most előállt egy helyzet, amiről mindenki tudni véli, hogyan kell megoldani. És mi van, ha ő nem akarja?
„Milyen példát mutatsz a gyerekeidnek?”
Két évesek, baszd meg. Az evésen és a játékon kívül nem érdekli őket semmi. Főleg nem az, ami akkor történik, amikor ők már az igazak álmát alusszák. A nyomorult életérzést a düh váltotta fel. Mindenki a gyerekekkel jön, pedig őket érinti a legkevésbé az egész. Ők nem tudják, hogy az apjuk szerint a háztartás és a gyereknevelés nem munka, hanem élősködés a férjen. Ők nem értik, hogy milyen megalázó, amikor az a férfi, akinek a hátán lovagolnak, azt mondja a barátainak az anyjukról, hogy az nem csinál semmit, csak a vérét szívja.
„Nem lehetsz ilyen önző.”
A legaljasabb zsarolás. A legszemetebb hergelés. Te vagy az önző, hogy rohadnál meg! Gyere ide és segíts! Ne onnan okoskodj, hanem gyere ide, csináld végig azt, amit én, és mutass példát! Ja, hogy úgy nem jó? Csak onnan messziről, popcornnal és kólával a kezedben tudod olyan jól, hogy mit kellene tennem?