Éva még sosem ismerkedett kerítő segítségével. Most is csak azért ment bele, mert barátnője, Timi szerint tökéletesen összeillettek az illetővel. A friss diplomás fiú ugyanabban az iskolában tanított, ahol Éva barátnője. A fiú, Levente társasjátékos délutánt szervezett az otthonában, ahová kolléganőjén keresztül Évát is elhívta. Nem is lehetett volna jobb kezdés a közös játék, a nevetés. Így könnyen fel tudták mérni a fiatalok, hogy szóba jöhet-e egy újabb találkozó vagy inkább gyorsan felejtsék el egymást.
A következő találkozó színhelyéül, hogy még mindig megkímélje magukat egy esetleges feszengéstől, Levente a városban megrendezett fáklyás felvonulást választotta. Éva, aki még egyetemre járt, örült, hogy a fiú ilyen figyelmes.
Levente fél órát késett. Mint kiderült azért, mert magas lázzal küzdött, és próbálta valahogy lejjebb vinni a testhőmérsékletét. Ennek megfelelően a randi visszafogottan zajlott. Mire Évának feltűnt, hogy valami nagyon nincs rendben a fiúval, addigra azt már rázta a hideg és az arca lángolt.
Két hétbe tellett, mire Levente teljesen felgyógyult. Ám, amint jobban lett, felhívta Évát, és randit kért tőle. Az, hogy a fiú egy kollégájával érkezett a kis kávézóba meglepte Évát, de azonnal megértette, mire gondolt Timi, amikor azt mondta, hogy Leventének vannak kicsit fura dolgai. A délután kellemesen telt, jól elbeszélgettek egy kávé és egy üdítő felett. Évának kifejezetten tetszett az a határozottság, ahogyan a fiú, fizetés előtt, elkérte a lánytól a fogyasztás árát. Pontosabban mondott egy kerek összeget, amibe biztosan belefér a kávé és az üdítő ára. A fiú nem akart az apróval bajlódni. Évát nem zavarta, hiszen mindketten nagyon fiatalok, miért is kellene mindent Leventének fizetni, főleg akkor, ha nem is biztos, hogy lesz a találkozásokból kapcsolat.
A következő randira már kettesben mentek. Éva megörült. Ezek szerint jól vizsgázott, tetszik annyira a fiúnak kívül-belül, hogy szintet lépjenek.
– Kérsz egy fagyit? Én most nem eszek, de ha szeretnél, vegyünk.
– Köszönöm nem – válaszolta Éva. Nem akart egyedül fagyit nyalogatni.
– Biztosan? Nagyon finom mindegyik, sokat járok ide.
– Egészen biztos – mosolygott Éva. Tetszett neki Levente kedvessége.
– Jól van, nem erőltetem – felelte Levente, majd a fagyiárushoz fordult – két gombóc lesz csak: pisztácia és grillázs.
Éva kikerekedett szemmel meredt a vidám fiúra.
Randi randit követett. Általában kávézók, kerthelyiségek adták a helyszínt a találkozásokhoz. A fogyasztás ára Éva számára mindig ugyanaz a kerek összeg volt, mint az első alkalommal, bár a citromos víz, amit a lány általában kért, nem került annyiba. Éva nem mert szólni. Nem tudta hogyan kezelje a helyzetet. Biztos volt benne, hogy a fiú nem akarja lenyúlni hanem épp ellenkezőleg. Levente feltehetőleg csak nincs tisztában az árakkal vagy a matekkal van egy kis gondja. Az egyébként végtelenül kedves és udvarias fiú mindig, minden körülmények között hazakísérte a lányt. Évának szokatlan volt az is, hogy a kapuban, búcsúzáskor nem csókolóznak, ahogy korábban mindig tette azokkal, akik vették a fáradságot, hogy elkísérjék. Levente már dolgozik, sokkal komolyabb, és megfontoltabb. Bizonyára az első csóknak is megadja majd a módját. Évának jól esett a tisztelet, amit a fiú felé mutatott.
– Mára valami igazán különlegessel készültem – Levente arca ragyogott a büszkeségtől.
Éva izgatottan szállt be az autóba. Nem kérdezősködött, csak csillogó szemmel várta, hová viszi a fiú. A végállomás Leventéék háza volt, ahol a szülők már türelmetlenül várták az autót, hogy elindulhassanak. A gyors bemutatkozás csak egy-egy kézfogásból állt, mert házaspár késében volt. Ahogy elmentek, Éva belepirult a gondolatba, hogy mi fog ezután következni. Áldotta az eszét, hogy a találkozó előtt lezuhanyozott, és a legszebb fehérneműjébe bújt. Örömében észre sem vette az udvaron, tollasütővel a kezében álldogáló kisfiút.
Levente nem volt rest, az egyik ütőt Éva kezébe nyomta, ő pedig kényelmesen elhelyezkedett a kerti fotelben. Az asztalkáról felvette a vaskos regényt, és fennhangon olvasni kezdte. Éva játszott hősiesen a kisfiúval. Tollast, fogócskát, hulahopp versenyt. Levente hol olvasott, hol telefonált, mindig akadt valami fontos dolga. Amint a fiú meghallotta, hogy az autó leparkol a ház előtt, átvette a tollasütőt, és lelkesen lendítette a levegőbe a labdát. Pont, amikor kinyílt a kapu. Ekkor Évához lépett, megsimogatta a vállát.
– Ne haragudj, de nem tudlak hazakísérni – búgta gyengéd hangon.
A negyvenöt perces séta elég volt Éva számára, hogy a dühét pozitív érzelmekre cserélje. Levente nélkül sokkal olcsóbb lesz az élet.