Martha türelmetlenül nézett körbe immáron sokadszorra a tengerparti tánctéren, és azon tűnődött, hogy fújt össze ennyi lúzert a szél. Nem akart zsákmány nélkül hazamenni.
Hiába kezdett sötétedni, nem vette le a napszemüvegét. Egyrészt megközelíthetetlen külsőt kölcsönzött neki, másrészt így senki sem látta, merre néz. Messze ő volt a legdögösebb, kétsége sem fért hozzá. A férfi felhozatal ezen az estén azonban minden eddigit alulmúlt.
Szívesen elfogyasztott volna pár koktélt, de arra nem maradt pénze a csekkek befizetése után. Mindegy, ha más lehetőség nem marad, megkörnyékezi a harsány, ötven körüli, átizzadt pólós fickót, aki jachttal érkezett, és aki el sem mozdult a bárpult mellől.
A szerencse azonban csak nem hagyta el ezen az estén sem a huszonöt éves Marthat. Egy kisebb, hasonló korú, szülinapot ünneplő társaság érkezett épp naplementére. A fiatalemberek azonnal kiszúrták a csinos lányt, aki úgy tett, mintha nem venné észre a zajos csapatot. Martha, miközben látszólag a telefonja képernyőjét bámulta, pillanatokon belül felmérte a helyzetet. Mindössze egy fiatalember keltette fel az érdeklődését. A kigombolt inges, göndör fürtös, mosolygós Paul alig várta, hogy a csinos Martha felé nézzen.
Néhány percen belül a két fiatal mojitot szürcsölve itta egymás szavát.
– Még sosem láttalak errefelé – kezdte Martha az ismerkedést.
– Mert nyaralni jöttem csak.
– Mennyi időre?
– Pár hónapra. Még nincs igazán tervem.
Martha szeme felcsillant. Néhány hónapos, céltalan nyaralás vastag pénztárcát jelent. Játékosan ringatni kezdte a csípőjét a zene ritmusára.
– És te? – kérdezett vissza Paul.
– Én itt lakom.
– Bérelsz?
Martha meglepődött a tolakodó kérdésen, ugyanakkor nem akart kihátrálni. Ha kicsit udvariatlan, hát istenem. Néhány vacsorára, egy-két táskára vagy ékszerre így is megfelel. Ettől függetlenül esze ágában sem volt elárulni, hogy a nagynénjénél lakik. Aki ráadásul már többször kérte, költözzön el.
– Sajátban élek.
– Hű, nem semmi – ámult el Paul. Rövid ideig szótlanul meredt maga elé. – Csak mert én éppen keresek.
– Miért, most hol laksz?
– Egy haveromnál – füllentette a fiatalember. Végül is az a pad, ahol éjjelente meghúzta magát, akár egy baráté is lehetne.
Nem akarta elszalasztani a lányt. Ha sikerül megmutatnia Marthanak, hogy milyen odaadó szerető, a lány pár hétig úgyse akar majd tőle megszabadulni, de akár pár nap meleg víz és vécé közelében is óriási segítség lenne. Játékosan a lány derekára tette a kezét.
Az évek és a rutin azonban tévedhetetlenné edzette Martha orrát. Úgy olvasott a sorok között, mint egy igazi túlélő. Hiszen az volt.
– Hogy s mint? – búgta Martha.
A harsány, ötven körüli, átizzadt pólós, jachtos férfi intett a pultosnak.
– A szokásosat? – fordult a lány felé.
Martha bólintott.
– Néhány napra Franciaországba megyek pár barátommal. Mit gondolsz, van kedved csatlakozni?
– Persze – mosolygott.
– Lenne pár barátnőd is, akinek tudnál szólni, hogy tartson velünk? Mindegyik haver kifinomult úriember – kacsintott a jachtos. – Ha érted, mire gondolok – vigyorgott.
– Hogyne… Mindjárt telefonálok párat.