– A picsába – sziszegte Tímea, miközben kétségbeesetten rángatta a szűk, méregzöld szaténnadrágján lévő kis zseb cipzárját, hátával a mosdó falának támaszkodva.
Az apró aranysárga fogacskák makacsul ellenálltak. Nemcsak hogy nem akartak összezáródni, de még a húzóka mozgását is teljesen ellehetetlenítették. Mivel az alkalmi, törtfehér, kötött rövid ujjú felső éppen a cipzár fölé ért, a fiatal nő egyre idegesebben cibálta a ruhát. Túlságosan feltűnő helyen volt ahhoz, hogy ne próbálja megjavítani. Hirtelen, mintha megvilágosodott volna, a mosdó fölé szerelt érintésmentes szappanadagoló alá nyúlt. A készülék berregett egyet, de nem adott ki semmit. Tímea az égre emelte a tekintetét, rácsapott a szappanadagolóra, majd újra odatartotta a tenyerét.
Egyetlen csepp – ennyi csurrant ki végül.
Az alig huszonöt éves, állásinterjúra készülő nő arca felragyogott. Ujjával elmasszírozta a cipzáron a már amúgy is vizes folyékony szappan cseppet. Ez sem segített sokat. Azért még egyszer, reménykedve, megrángatta a húzókát, majd ingerülten a mosdókagyló szélére ütött.
Kifújta az orrát, megigazította vállig érő, vörösesbarna haját, kicsit áttúrta, majd elöl egy vastag tincset lazán átdobott a másik oldalra. Egyrészt, hogy fáradt arca élénkebbnek tűnjön, másrészt, hogy az ujjnyi lenövés kevésbé szúrjon szemet. Elgondolkodott, sminkeljen-e legalább egy kicsit, de végül nem bízott magában. Túlságosan érzékeny a szeme, bármitől könnybe lábad. Csak az hiányozna, hogy maszatos arccal üljön a ki tudja, hány tagú bizottság előtt. Most úgyis a tudása és a szakmai tapasztalata a legfontosabb.
A fiatal, kölyökképű férfi, aki nagyjából vele egykorú lehetett, hanyagul, zsebre tett kézzel állt a tágas, puritán irodában, amit mindössze egyetlen szürke asztallal és egy keskeny, üveges, szintén szürke szekrénnyel rendeztek be. A félig leeresztett redőnyös ablakból kilátás nyílt a Dunára.
– Az állásinterjúra jöttem – lehelte Tímea, remegő térddel.
– Az jó, mert én is – válaszolta enyhén gúnyos hangon a férfi.
Fejével kurtán az asztal felé intett. Tímea zavartan indult el az egyetlen szék felé.
– Ide?
– Miért? Lát másikat?
– Nem, csak… úgy értem, ön hová…
– Én remekül megvagyok, köszönöm. Ha akarnék, hozatnék magammal egy széket az asszisztenseimmel.
Tímea bólintott, majd lassan leült. Kellemetlen, nehéz gombóc formálódott a gyomrában.
– Szóval? Miért gondolja, hogy önt kellene felvennem? – kérdezte pikírten, miközben feltűnően méregette Tímeát.
Tekintete elidőzött a fiatal nő kopott orrú cipőjén, az ujjnyi lenövésen a haja tövénél, majd megállt a kezén, amely sután próbálta eltakarni az átkozott cipzárt. Egyértelmű volt, hogy a hibákat keresi, és a legkevésbé sem kíváncsi Tímea képesítéseire vagy szakmai tapasztalatára.
A fiatalember arcán megvetés ült, és meg sem próbálta leplezni.
Tímea rendületlenül sorolta a begyakorolt mondatokat – eleinte határozottan, majd egyre bizonytalanabbul. A szoba levegője elnehezült a szorongástól és az erősödő ellenszenvtől.
– Engem nem érdekel, hogy mit tanult vagy mit csinált eddig. Nekem határozott fellépésű, belevaló munkatársra van szükségem, aki olvas a gondolataimban, és képes a kezem alá dolgozni, bármekkora nyomás alatt.
A gombóc Tímea gyomrában egyre csak nőtt. Mintha a mellkasába is benyomult volna, majd ránehezedett a combjára. Ujjai görcsösen markolták a cipzár húzókáját.
Amíg a férfi beszélt, Tímea óhatatlanul elképzelte magát, amint megpróbál megfelelni, kedvében járni a kölyökképű főnökének. A gigantikus méretűre duzzadt gombóc elfoglalta a torkát, elzsibbasztotta a nyelvét, és ólomsúllyal nehezedett a lábujjaira.
Elgyötörten szedte a lépcsőfokokat. Tímea már arra sem emlékezett, mikor döntött úgy, hogy elhagyja a fullasztó helyiséget. Ahogyan arra sem, hogy elköszönt-e egyáltalán.
A fiatalember megkönnyebbült, amikor becsapódott az ajtó. Nem akarta, hogy a végre elfeledett múltja újra betolakodjon a mindennapjaiba. Élénken élt még benne a küszködés, az állandó szorongás, a pénz hiánya. Az elmúlt évek kemény munkájának köszönhetően mindezt már homály fedi. Cipője puha bőrből készült, a ruhája kiváló minőségű. Nem fogja más küszködését végigasszisztálni. Többé nem akar reszkető kezű, szétnyílt cipzárú nadrágot hordó jelentéktelen akárkiket látni.