A komplexum lakói már délelőtt hozzáfogtak a készülődéshez. Noud és Bernard Carlos grillsütőjét készítette elő a medence közelében.
– A fűre tegyük vagy a kőre? – morfondírozott Noud.
– A kőre. Nem tenne jót a pázsitnak.
– És ha lecsöpög valami a rácsról? Foltos lesz tőle.
– Azt könnyebb felsúrolni, mint a kitaposott füvet rendbe hozni.
– Ne kérdezzük meg valamelyik nőt?
– Melyiket? Csak mert mindegyik más véleményen lesz szerintem.
– María Josét?
– Az nem jó. Carlossal éppen szakításban vannak.
– Attól még lehet jó meglátása.
– Inkább beszéljünk Günterrel. Ő is állandóan a grill körül tevékenykedik.
– Rendben, hívjuk ide. Van behűtve sör, kínáljuk meg. Nem árt megismerkedni vele még a buli előtt.
– Nem hülyeség ez?
– A buli? Nem tudom – vonta meg a vállát Noud –, ha balul sül el, nem szervezünk többet ilyet. Az ötlet szerintem remek. Legalább nem kell messzire menni, hogy elbúcsúztassuk az évet.
– Pólóban, rövidnadrágban és papucsban – vigyorgott elégedetten Bernard.
Dajana, Viktoria és Paluline a német család otthonában készítették a különféle köreteket, salátákat. Előkerültek mind a szlovák, a francia, az amerikai és a német konyha jól bevált receptjei. Günter tisztes távolságból figyelte a konyhában vidáman sürgölődő nőket. Bár örült, hogy Viktoria remekül érzi magát, aggasztotta, hogy újabb barátnő került a képbe Pauline személyében. A francia családanya lobbanékony természete és kiszámíthatatlansága a komplexum valamennyi férfi lakóját óvatosságra intette. A hirtelen pipacsszínűre változó arcszínét és ökölbe szoruló kezét alapvetően mindenki annak tudta be, hogy a férjét túl sokszor szólítják külföldre az üzleti ügyei a két eleven kislány mellől. A nőknek semmi kétségük nem volt Rob hűtlensége felől. Mi másért utazna egy férfi annyit, ha nem a kettős élete miatt.
A nyugdíjas részleg a desszert készítését vállalta magára. Miután Ludmilla nem volt híve az édességeknek, burgonyagombócot és káposztás rétest sütött. María José szenvedélyét szerelmi bánatával ötvözve sorra készítette a káprázatos színű, formájú bonbonokat, apró süteményeket, időnként meghúzva a mandulalikőrös üveget.
– Rob – Ted hangja jégcsákányként fúródott az amerikai férfi hátába.
Nehezére esett megfordulni. Már látni sem bírta a kötekedő szomszédját.
– Arra gondoltam – kezdte amaz –, feldíszíthetnénk a térelválasztókat. Pablo hozott fényfüzéreket. Szólhatnál annak az Uwe gyereknek is. Nem mintha el bírnám viselni a fizimiskáját, de hárman csak többre megyünk.
Rob néhány pillanatig zavartan pislogott. Ted szokatlan viselkedése rövid időre kizökkentette. Ettől függetlenül ő is ki akarta venni a részét a készülődésből. Igaz, szívesebben csapódott volna a hollandokhoz.
– És a szlovák fickó? – kérdezte reménykedve Rob.
A nyers, egyszerű gondolkodású Adrian minden bizonnyal jobban kezeli a Ted-féléket egy esetleges egyet nem értés esetén. Márpedig egy hosszas díszítés sok veszélyt hordoz magában. Rob pedig a felesége indulatait sem volt képes kezelni, nemhogy Ted abszurd agybajait.
– Az egy semmirekellő, kétbalkezes – közölte kurtán a szódásüveg szemüveges.
– Elvileg vízvezeték szerelő. Nem lehet olyan ügyetlen.
– Akkor sem jön – hangja ellentmondást nem tűrően csengett.
Rob tudomásul vette, hogy hosszú és kellemetlen óráknak néz elébe. Előre sajnálta Uwét.