Beállt a vonal mögé, megigazította a teniszszoknyáját, maga elé tartotta az ütőt, és feszült figyelemmel várta az adogatást. Az oktató háromszor lepattintotta a labdát, mielőtt szervált. Oliviának gyorsan kellett mozognia, hogy mind az ötöt visszaadja. Utána félreállt, hogy a következő játékos elhelyezkedhessen a pályán.
Amíg a sorára várt, nekidőlt a hűvös üvegfalnak. Hunyorognia kellett, mert a nap a szemébe sütött. A hátizsákjára pillantott, de nem volt kedve odamenni, hogy kivegye belőle a napszemüveget.
A fiatalember lecsatolta a pórázt a kutya nyakörvéről. Megpaskolta a kistestű eb hátát, és megvárta, amíg az a padel pálya körüli bokrok közé szaladt. Amint a fehér jószágot elnyelte a zöld, gazdája leheveredett az apró lelátó melletti padra.
Az ismerős illattól megremegett Olivia térde. Nem nézett oldalra, tisztában volt vele, hogy nem az a bizonyos férfi fekszik a plexi mögött. Az agya viszont nem tudta. A testében azonnal szétáradt a jóleső bizsergés. Arcán és nyakán újra érezte a puha, rövid szakáll simogatását, és ahogy az ajkak épp csak egy pillanatra érintik az álla vonalát.
Elhomályosult a tekintete. Rázott egyet a fején, és pislogott párat, hogy a köd eltűnjön a szeme elől. Még ketten álltak előtte. Még tíz ütés. Kevesebb, mint egy perc. Mindössze ennyi ideje van, hogy összeszedje magát, és a játékra koncentráljon.
Akaratlanul újra mélyet szippantott az érzéki parfümmel keveredő nyári, langyos levegőből. Képzeletében tenyere a vékony póló alatt feszülő mellkason pihent. Beleborzongott, ahogy a férfi ujjbegyei lassan, óvatosan végigfutottak a hátán, majd körbejárva a vállait, gyengéden egészen a csuklójáig táncoltak. Olivia szája résnyire nyílt.
– Minden rendben? – hasította át a nő köré nehezedő burkot az edző éles hangja.
Olivia kábán bólintott.
A pad felé fordult. A fiatalember csukott szemmel pihent. A kutya a hátsó lábaival kaparta a száraz füvet.
– Mehet? – kérdezte türelmetlenül a férfi, és meglengette az ütőjét.
– Mehet.
Két ütést elvétett. A hátizsákjához ment, hogy kivegye végre a napszemüveget. A barna lencsén keresztül egész más lett a világ. Megnézte a padon szunyókáló kutyasétáltatót. Kicsit sem illett hozzá az illat. Tekintete megakadt a tömzsi kézfejen és a szőrös ujjakon. Olívia elhúzta a száját. Ez a tenyér biztosan nem simulna olyan puhán az övébe. Megremegett, ahogy újra felrémlett benne a selymes érintés.
Elővette a kulacsát és ivott. Remélte, hogy a vízbe facsart citrom, illetve a reszelt gyömbér kizökkenti különös, delejes állapotából. Szétrágta az apró, csípős gyökérdarabokat, de nem tudta megakadályozni, hogy elképzelje, ahogy a száj, amely eddig kizárólag az arcát és a kézfejét érintette, az ajkára tapad. Kétségbeesetten kapaszkodott az ezüst színű kulacsba. A szorítástól elfehéredtek az ujjai. Az agya azonban nem kímélte. Az illat, amely sejtszinten járta át, a legvadabb képeket hívta elő elméjéből.
– Te jössz – kiáltotta a morcos tekintetű, rövidhajú nő.
– Köszönöm – motyogta Olivia.
– Figyelj – utasította az edző.
Olivia bólintott. Mielőtt azonban a kezére igazította az ütő zsinórját, kioldotta pólóján a legfelső gombot.
– Jack, gyere, vége a csavargásnak – szólt a kutyára a fiatal férfi.
A póráz csatja halkan kattant a nyakörvön. Néhány pillanattal később pedig az illat is eltűnt. Csak sós, meleg, nyári levegő maradt, hogy kiszellőztesse Olivia meztelen képekkel megtelt fejét.