Dajana, miközben a medencében lubickoló Fabiant figyelte a teraszra nyíló nappali ajtajából, idegesen kocogtatta a körmeit az üvegen. A doboz, amibe gyűjtötték a pénzt, amit Adrian feketén megkeresett, két napja üresen állt.
Hiába készült fel arra, hogy akár évekbe is telhet, amíg révbe érnek. Most, hogy nem érkezett havonta pénz mindkettőjük bankszámlájára, megviselte. Képtelen volt másra gondolni, minthogy a sok év alatt gyűjtött megtakarításaikat élik fel. Ráadásul mindig jött valami váratlan, nagy összegű kiadás. A tudat, hogy három évre elegendő pénzzel rendelkeznek, nem vigasztalta. Hónapok teltek el anélkül, hogy Adriannak annyira híre ment volna a környéken, hogy rendszeres bevétele legyen. Hetente egy-két munka esett be, aminek a díját el is vitte a következő bevásárlás.
Az elmélet, hogy a szigeten a viszonylag állandó időjárás miatt jóval kevesebb ruhára van szükség, sem bizonyult teljesen igaznak. Bár télikabát és meleg csizma nem kellett, Fabian cipői így is gyorsan koptak többek között a rollerezésnek köszönhetően, ruháikat pedig szétszívta a nap.
Dajanának nagyon nehezen akart összejönni a munka. Egy szlovák család mutatott egyedül érdeklődést iránta, mert ahhoz, hogy az apartmanjaikat kitakarítsa, nem volt szükség nyelvtudásra. A családanya jobban szeretett volna egy szállodában elhelyezkedni, ott kevésbé tartott a kizsigereléstől, hiszen a munkaidő fix. Akik viszont vállalkozóként adják ki a lakásokat, nem tudják soha előre, hogy mikor kell dolgozni. Ha bejön egy foglalás, akkor nincs mese, az ingatlant elő kell készíteni, majd távozáskor rendbe kell tenni. Adrian próbálta meggyőzni a feleségét, hogy ne kéressék magukat, hiszen az apartmanokban előfordulhatnak meghibásodások, amiket a férfi orvosolhatna is. Mindjárt két munkahelyet is szereznének egyszerre.
Az asszony azt nem árulta el, hogy a munkaidőn kívül más problémája is van az esetleges munkaadóival. A harsány, kivagyi házaspár rettenetes ellenszenvet váltott ki belőle az első találkozáskor. Annak idején, könyvelőként mélyen lenézte az ilyen típusú, semmihez sem értő, nagy hangú, folyton hencegő embereket. Most pedig tőlük kellene munkát kérnie. Kirázta a hideg, ha eszébe jutott a narancssárga hajú nő a hatalmas fogaival, ahogy rikácsoló hangon nevet a kigombolt, hawaii inges, kerek fejű férje közönséges viccein. A vörös arcú férfi, miközben szórta a poénokat, tátott szájjal rágózott úgy, hogy a nyelvével ide-oda lapátolta a megkeményedett, sárgás színű gombócot.
Dajana elkeseredetten támasztotta az üveghez a homlokát. Tudta, hogy nem tehet mást, mint hogy mielőbb munkába áll. Könnyes szemmel nézte a fiát, aki megszokta, hogy az anyja mindig otthon van, és bármikor kapható a játékra, sétára vagy rollerezésre. Bár Adrian lehetne a komplexum karbantartója! Meg sem kellene szakadnia a munkában, miközben lenne szerződése, fix munkaideje és havi fizetése. Legalább addig, amíg jól megtanulnak spanyolul, és kitalálják, milyen vállalkozást indítsanak, ami esetleg nincs a szigeten. Ilyen munkához azonban nem lehet csak úgy hozzájutni. Ezekre szinte kizárólag a helyieket veszik fel. Hülyeség volt nyelvtudás nélkül elindulni.
Elalvás előtt még egyszer átgondolta a helyzetét. Tudta, hogy ő áll rosszul a dolgokhoz. Nem kellene bosszankodnia azon, hogy olyanoknak kell dolgoznia, akikkel egyébként szóba sem állna. Örülnie kellene egyrészt annak, hogy van lehetősége pénzt keresni, másrészt pedig annak, hogy azok az emberek nem látnak bele Dajana fejébe. Ez egy átmeneti időszak, amit alázattal és türelemmel kell viselni, miközben minden szabadidejét a nyelvtanulásnak szenteli. Anélkül Fabiannak sem tud érdemben segíteni.
Irigykedve hallgatta Adrian békés szuszogását. Bár ő is ilyen könnyedén le tudná tenni a nap végén a nyomasztó gondolatokat!