– Ha nem jól szopizik, vedd ki a cicidet a szájából, mert különben nem tanulja meg. Az első napokban különösen fontos az előtej miatt.
– Előtej? Az meg mi? – kerekedett el a fiatal kismama szeme.
– Ugyan már, ezt mindenki tudja. Ami az első napokban termelődik. Az előtej erősíti a baba immunrendszerét, és segíti az emésztést – válaszolta ingerülten a négygyerekes anya, aki éppen az ötödiket várta.
– Erről nem beszélt a védőnő.
– A könyvben sem olvastad?
– Milyen könyvben?
– Csak van valami szülésre felkészítő könyved?
– Az csupán a terhesség szakaszairól szól, az már nincs benne, mit csináljak, ha megszületik a baba – mondta gondterhelten a kismama.
– Jobban is készülhetnél az első gyerekedre – dorgálta meg a négygyerekes, majd körbehordta a tekintetét az öltözőben.
A terhestornára várakozók közül néhányan gyorsan lesütötték a szemüket, páran viszont büszkén, sőt kihívóan néztek farkasszemet a szigorú, tapasztalatára rendkívül büszke nőre.
– Honnan fogom tudni, hogy jól csinálja-e?
A fiatal kismama igyekezett begyűjteni a létfontosságú információt, mielőtt újabb álmatlan éjszaka elé nézne.
– Ha szépen tapad a szája a bimbó köré, az jó. Ha nem, ki kell húzni.
– Az nem fáj? – szisszent fel az első babáját váró.
– Óvatosan bedugod az ujjad a szájába, és kész.
A sokgyerekesnek láthatóan fogytán volt már a türelme. A fiatal kismama jobbnak látta nem feszegetni tovább a témát. Amúgy is szerette volna, ha megnyílik alatta a föld, amiért ennyire félvállról vette a terhességet. Sebaj, majd rákapcsol. Mindent elolvas, mindenkit megkérdez.
– Annyira tudtam, hogy már megint a maga gyereke sír – állt meg csípőre tett kézzel a helyettes ápoló az ajtóban. – Ha nem eteti meg rendesen, elvitetem éjszakára, hogy ne zavarja itt a többieket – közölte szigorúan.
A fiatal anyuka, aki órák óta kétségbeesetten próbálta helyes szopizásra ösztönözni az alig egynapos csecsemőt, kimerülten engedte, hogy a kicsi „rosszul” csinálja. Hiszen a baba akkor legalább nyugodt volt. Majd otthon, amikor senki sem piszkálja őket, megtanítja.
– Vizet adott neki? – kérdezte az ápoló kurtán, mielőtt magára hagyta volna a három édesanyát a kórteremben.
– Vizet?
– Még ezt sem tudja? – csattant fel a nővér. – Hát kiszárítja azt a gyereket? Nem tudja normálisan szoptatni, és inni sem ad neki? – dohogott. – Attól, hogy másik osztályon dolgozom, még értek a gyerekekhez. Én is szültem, nem nagy kunszt.
Az anyuka kétségbeesetten pislogott a cumisüveg felé, amiről azt gondolta, csak „vészhelyzet esetére” kapta. Ráadásul a védőnő és a sokgyerekes annyiszor elmondta, hogy eszébe se jusson vizet adni a gyereknek hat hónapos koráig. Sőt. Az utolsó hetekben beszerzett könyvekben is azt olvasta. Akkor most kinek higgyen?
Túl fáradt volt ahhoz, hogy újabb tortúrának vesse alá a csecsemőt.
– Eszik rendesen? – kérdezte a sokgyerekes.
– Sajnos ügyetlenül szopizik, de próbálom tanítgatni.
– Hízik?
– Igen, teljesen jó ütemben.
– Akkor nincs baj az evéssel.
– De nem úgy áll a szája, ahogy mondtad.
– Könnyű kivenni a szájából a cicidet?
– Nem, úgy szívja, mint egy kismalac.
– Akkor miért piszkálod evés közben? Nem mindegy, hogy áll a szája, ha van vákuum? Még ezt sem tudod? Hogy akarsz így gondoskodni róla, ha alapvető dolgokról sem tájékozódsz?