– Úgy nézek ki, mint egy teleszart búvárruha!
Arnold panaszkodására Tim nem válaszolt. Megforgatta a szemét, majd, mintha nem is hallotta volna, folytatta a mosogatógép kipakolását.
– Azt hiszed, nem látom? – csattant fel sértődött hangon Arnold.
– Mit?
– Azt, hogy pofákat vágsz.
– Csak a szemembe sütött a nap.
Akár igaz is lehetett volna. A lakásba éppen szemből tűzött a nap a tágas nappalin keresztül a pulttal leválasztott konyhába. Tim a tévé feletti, túlméretezett, fekete számlapos órára pillantott. Alig múlt tíz, és Arnold máris rázendített a szokásos nótára.
– Utálom, amikor hülyének nézel, Tim – folytatta ingerülten.
– Nem nézlek annak.
– Akkor miért forgatod a szemed?
– Mert unom ezt a siránkozást.
– Miért nem vagy megértőbb? Még dél sincs, de máris beletapostál a lelkembe.
Arnold dühében a fekete gránit mosogatótálcába vágta a habos szivacsot, amivel Tim kedvenc szakácskéseit tisztította. „Mosogassa magának a nyüves késeit az a majom.” Majd szétfeszítette a méreg.
– És te? Te miért nem gondolsz bele, milyen négy éven át hallgatni a panaszkodásodat úgy, hogy közben nem teszel ellene semmit?
– Folyamatosan diétázom – vágta rá Arnold bosszúsan.
– Nem, nem diétázol.
– Akkor most mégis milyen reggeli után pakolunk el? Talán csülköt tettem eléd pizzával?
– Ó, nem, nem – gúnyolódott Tim. – Finom, egészséges chia pudingot ettünk, mandulatejes kávéval, ahogy szoktunk. Mielőtt – könyökölt jelentőségteljesen a pultra – hamarosan befalsz „tízóraira” egy fél kalácsot lekvárral. Persze, ebédre hal lesz könnyű kerti salátával. Utána uzsira bevered a kalács másik felét háromnegyed üveg Nutellával. Vacsorára megfőzzük az egy szem tojásodat, amit majd este, tizenegy körül két zacskó chipsszel fojtasz le. A két doboz esti sörről és a fél liter kóláról nem is ejtek szót, mert fölösleges. Mennyit is fizettél a dietetikusnak, aki összeállította az étrendedet?
– Ez övön aluli volt – sziszegte Arnold. – Tudod jól, hogy időnként a stressz miatt muszáj némi plusz cukrot bevinnem.
– Az nem némi plusz, hanem az itthon található összes!
– Ha ennyire utálsz, mert dagadt vagyok, akkor el is mehetsz.
– Nem vagy dagadt, és nem utállak. A folyamatos panaszkodás viszont megviseli az idegeimet. Egyébként, ha nem tűnt volna fel, én tartom a te diétádat. Pontosan azért, hogy könnyebb legyen neked is. Én fogytam, te pedig híztál.
– Neked könnyű. Eleve karcsú az alakod.
– Mert négy éve diétázom – emelte fel a hangját Tim.
Nem akart veszekedni. Látta, hogy Arnold min megy keresztül. Tudta, hogy fiatal férfit kihasználják a munkahelyén. Hiába keresett jól, mégsem tudta igazán élvezni a sok túlóra miatt. Harmincöt éves korára a kiégés jelei mutatkoztak rajta.
– Mondj fel… – súgta Arnold.
– Ugyan, hagyjál már. Miért jössz mindig ezzel?
– Mert nem akarom, hogy szenvedj.
– Nem szenvedek, csak le kell fogynom.
– Így sosem fogsz tudni.
– Kösz a biztatást.
– Arnold, tudod, hogy itt vagyok, és rám számíthatsz. Amíg ezt a sorozatot forgatjuk, dől a pénz. Már pedig, egy jó ideig nem áll le. Tudod, mekkora siker.
– Nem akarok kitartott lenni.
– Nem is lennél az.
– Muszáj tovább építenem a karrieremet.
– Muszáj? Kinek? Minek? – értetlenkedett Tim. – Van valaki, aki számonkéri, ha ne adj Isten egy évig nem dolgozol? Én ugyan nem.
– Jó, de…
– De mi?
– Mit mondok, ha megkérdezik, mivel foglalkozom? Azt, hogy diétázom?
Tim felnevetett.
– Azt ne. Maximum azt, hogy diéta címen napestig zabálsz.
Végre Arnold is felszabadultan nevetett.
– Amúgy meg – folytatta Tim –, kinek mi köze ahhoz, hogy mivel foglalkozol? Van bárki, akinek elszámolással tartozol?
– A szüleimnek havonta utalok. Nem tehetem meg, hogy abbahagyom. A nyugdíjukból nem élnek meg.
– Majd én intézem.
– Ez olyan kínos.
– Micsoda? Elfogadni a segítséget a saját párodtól? Ha nem erről szól a kapcsolat, akkor mégis miről?