A megbocsátás nem tartozott Carlos erősségei közé. Különösen akkor, ha nő is érintett volt a dologban. Akár így, akár úgy. María José tettét pedig nem tudta másként értékelni, mint súlyos árulásként. Szeretője kijátszotta, bolondot csinált belőle. Még akkor is, ha kettejükön kívül senki sem tudta, mi történt azzal a bizonyos műanyag dobozzal, ami nem is olyan régen még Ted ágya alatt lakott.
Csak különleges alkalmakkor szivarozott. Már pedig egy ekkora, egy idős asszony által kiosztott pofon dohánykülönlegességért kiáltott. Az emeleti terasz sarkába húzta a kényelmes, kerti fotelt úgy, hogy majd lássa, amint alábukik a nap. Lábát a nappaliból felhozott puffon pihentette. Inkább tűnt elgyötört, megfáradt öregembernek, mint megérdemelt pihenését élvező nyugdíjasnak. Úgy is érezte magát, mint akit orvul felrúgtak, és otthagytak.
Akár másként is láthatta volna a helyzetet: micsoda nőt fogott magának idős korára. Ebben a tekintetben María José igazi főnyeremény. Ám a tény, hogy egy cukrász asszony kijátszotta őt, Carlost, a képzett ügynököt, kirúgta alóla a sámlit.
Senki sem ismerte a múltját. A szomszédoknak fogalmuk sem volt, hogy a teraszán grillező Carlos harminc éven át szolgált különféle titkosszolgálatoknak. Ahogyan arról sem, hogy néhányan, egykori kollégák, megalakították a saját szervezetüket. A kizárólag idős, nyugdíjas ügynökökből álló csoport afféle magánnyomozó irodaként működött, és a korukbeli, civil közönség megbízásait teljesítette. Emellett egymást is segítették, ha úgy hozta az élet.
Ted megfigyelésére senki sem kérte. Szomszédjára pusztán egy rossz megérzés miatt szállt rá. Nem tetszett neki a fickó, akinek minden szava, mozdulata gyanút keltett Carlosban. Idős barátai segítségével tartotta szemmel szinte a nap huszonnégy órájában. A szódásüveg szemüveges férfi erről mit sem sejtett. Ahogyan arról sem, hogy nemcsak Carlos, hanem a holland pár is régóta figyeli. Igaz, az idős férfi felbukkanása végül megosztotta Noud és Bernard figyelmét.
Carlos ugyan hamar rájött, hogy a hollandok nem véletlenül költöztek a komplexumba, de arra, hogy mi a pontos küldetésük, nem jött még rá. Pedig a teljes csapatát ráállította a közvetlen szomszédaira. Bosszantotta, hogy már nem a régi. A modern technika pedig úgy tűnt, elhalad mellette. Ezért is fájt annyira María José árulása.
Töltött egy pohár fehérbort. Magasra emelte a kristályt, és azon keresztül csodálta a naplementét. Az izzó narancs megfestette az italt, amelyet aztán Carlos lehunyt szemmel, kortyonként fogyasztott el. A kiváló minőségű szivar és a bor íze elkeveredett a szájában, és lassan kifejtette jótékony hatását. Végre megnyugodott. Úgyis megoldja ezt a helyzetet. Ahogy eddig mindent. Hiszen ő az a típus, akin semmi és senki sem fog ki. María José pedig végül is nem egy zsákmányt halászott el előle, hanem zálogot rabolt a barátnője kedvéért. A dobozt nem azért csente el, hogy Carlost kellemetlen helyzetbe hozza. Ludmillán akart segíteni, ami pedig nemes gesztus. Ha pedig senki sem tudja meg, mi történt valójában, Carlos ázsiója sem csökken.
Kedvelte az asszonyt. A magányból pedig lassan kezdett elege lenni. Néha jól esett volna egy állandó társ, akivel esténként álomba beszélgetik magukat. Egy lelki társ, akivel megoszthatja a múltját és tervezheti a jövőt. Amíg azonban fel nem göngyölíti Ted és a hollandok ügyét, nincs idő a szerelemre. Eldöntötte, hogy idővel visszaengedi María Josét az életébe. Amint sikerrel lezárja ezt a két nyitott aktát, hajlandó eltekinteni a történtektől. Addig viszont nem engedi a közelébe azt a kiszámíthatatlan nőszemélyt.