A polcon makulátlanul elrendezett kozmetikumok látványa mindig megnyugtatta Pétert. Mintha az illető, aki rendben tartotta a krémes polcot, vonalzóval mérte volna ki a tökéletes, szemnek gyönyörű és elmét nyugtató távolságot az egyes tégelyek között. Még a színekre is ügyelt: nemcsak elkülönültek, hanem finom átmenetet képeztek a polc egyik végétől a másikig.
Pétert kedvenc mandulaolajos kéz- és lábápolója jobbról az utolsó előtti, levendulaszínű tégelyben várta. Keze, könyöke és sarka ennek köszönhetően volt selymes. A rendszeres, fegyelmezett törődés révén puha, illatos bőrrel örvendeztette meg azt, aki kiérdemelte, hogy igazán közel kerüljön hozzá.
Mielőtt a kosarába tette, mindig finoman megsimította a tégelyt. Így köszöntötte fürdőszobaszekrénye új lakóját minden alkalommal, amikor újabb adagot vásárolt a mandulaolajos csodából. Vetett egy pillantást az árra is, hogy újra és újra tudatosítsa magában: megteheti, hogy drága krémmel ápolja a bőrét. Mint minden más üzletben, a drogériában is élvezte, ha a legmagasabb árkategóriából válogathatott. Megdolgozott érte.
Rápillantott az órájára. Hamarosan kezdődik az évértékelő, ahol az anyavállalat felső vezetése kitünteti az elmúlt két év megfeszített munkájáért. Mutatóujja öntudatlanul futott végig a számlap szélén csillogó apró köveken. Sosem a telefonján nézte meg az időt. Az ő pozíciójában egy valamirevaló férfi órát hord. Különben is: szerette azt a könnyed mozdulatot, ahogy feljebb tolta az ingujját, hogy megnézze, hány óra. Ha úgy hozta a helyzet, ezzel akár finoman jelezni is tudott: ideje befejezni a felesleges fecsegést.
Mielőtt az irodába indult, még beugrott a kedvenc áruházába nagy szemű szőlőért. Ha este kibontja a drága pezsgőt, amit az alkalomra vett, mindenképp kell mellé az édes, lédús, mag nélküli gyümölcs. Akár lesz kivel megosztania, akár nem.
Ildikó már jelezte, hogy egész héten ráér. Persze, Ildikó mindig ráér. Hiába végezte ugyanazt a gimnáziumot és egyetemet, mint Péter, sosem tudott igazán kitörni. Nem sikerült levedlenie azt, amit az utcán felnőve mindketten magukba szívtak. Pedig Péter jó példa lehetett volna neki. Ildikó azonban továbbra is szoros kapcsolatot ápolt a „régiekkel”: rendszeresen összejárt velük biliárdozni, vagy kétes alakokkal zsúfolt kocsmákban „dumálgatni”. Ha nem lett volna olyan átkozottul jó teste, Péter már rég nem állt volna szóba vele. A jó szexre azonban neki is szüksége volt. Sőt, talán még inkább, mint másoknak, akik nem olyan magas pozícióban dolgoznak. A modellalkatú lányok többnyire unott képpel fekszenek az ágyban, és csak az érdekli őket, kapnak-e valamit, ha legalább egy hónapig kibírják Péter mellett.
Sietős léptekkel tolta a kocsit a zöldséges részleghez. Kikapott két tálca szőlőt, és már igyekezett is az önkiszolgáló kasszához. Alig néhány perccel később újra a kocsijánál volt. A gyümölcsöt gondosan a csomagtartóban lévő merev falú vászonkosárba tette, megőrizve az autó makulátlan rendjét. A bevásárlókocsit a megszokott mozdulattal a mögötte lévő parkolóállásba lökte.
Beült a puha bőrülésbe, és indított. Még távolról hallotta, ahogy valaki dühösen utánakiáltja:
– Te büdös paraszt! Nehezedre esne azt a tetves kocsit visszatolni a helyére?
Péter vállat vont. Tolja vissza az, akit ezért fizetnek.
Mert az igazság az, hogy az embert ki lehet venni a közegéből, de a közeget nem lehet kivenni belőle.