– Micsoda ruci – lelkendezett Judit. – Hol vetted?
Felemelte barátnője ágyáról a türkiz, rövid, nyári muszlin ruhát. Megcsodálta az apró gyöngyökkel díszített vállpántokat.
Bianka alig láthatóan elhúzta a száját.
– Úgy varrattam.
– Gyönyörű – simította végig a finom anyagot Judit.
Bianka megvonta a vállát.
– Igen, elég jó lett, csak…
– Csak mi?
– Nem tudom. Kicsit sok a gyöngy rajta.
Bianka hanyagul megpöccintett néhány akvamarin gyöngyöt.
– Vedd fel, hadd lássam – sürgette Judit.
Barátnője belebújt a könnyű ruhába. Elégedetten nézte meg magát az ezüst keretes, szabadon álló tükörben.
– Annyira jól megy a szőke hajadhoz – csapta össze a tenyerét Judit. – Be kellene fonnod a hajad két hosszú copfba, és előreengedni a válladon.
– Hogy úgy nézzek ki, mint egy parasztlány, aki épp indul a patakra mosni?
– Bolond vagy! Elbűvölő lennél.
– Gyere, ugorjunk el inkább kávézni.
– Ebben jössz?
– Dehogy. Még meg kell szoknom azokat a gyöngyöket. Kicsit kevesebbre számítottam, amikor megrendeltem.
– Láttad, milyen autót vett a főnökasszonyom? – kérdezte Judit, miközben kedvenc kávézójuk teraszán üldögéltek.
Szerették azt a helyet – a hófehér, kovácsoltvas asztalok és székek elegáns hangulatát, a kifogástalan ételeket és italokat, amelyeket mindig mosolygós, figyelmes személyzet szolgált fel nekik. A lenyűgöző kilátás a város legnagyobb és legzöldebb parkjára tette teljessé az élményt tavasztól őszig.
Bianka lassan megvonta a vállát.
– Jó kocsi, az tény. A színe is telitalálat. Csak azt nem értem, ha már ennyit kiadott rá, hogyhogy nem automata?
– Miért kellene bele automata váltó? – csodálkozott Judit. – Nem mindenki ragaszkodik hozzá.
– Mindegy igazából – legyintett Bianka. – Nekem ennyi pénzért akkor is alapvető lenne.
– Minden rendben, hölgyek? – szakította félbe a beszélgetést a pincérnő.
– Igen, köszönjük – vágta rá Judit. – Isteni a kávé, mint mindig, és még sosem ettem ilyen finom almás pitét.
A felszolgáló hálásan biccentett, majd továbbállt.
– Ez mondjuk egy picit túlzás – kuncogott Bianka.
– Micsoda?
– Hogy minden tökéletes. A pite teteje kicsit barnább a kelleténél, még ha az ízén nem is igazán érződik.
– A kávé akkor is mennyei – jelentette ki Judit.
– Mondjuk úgy – javította ki szelíden Bianka, – hogy egész jó.
– Itt főzik a városban a legjobb kávét.
– A városban, igen – zárta le a vitát Bianka.
– Olyan gyönyörű, a naplemente, nem? – sóhajtott Judit.
Állig felhúzta a kabátja cipzárját, majd a tizedik emeleti terasz korlátjára könyökölt. Elérzékenyült tekintettel meredt a távoli hegyekre.
– Meseszép – hajtotta barátnője vállára a fejét Bianka. – Mondjuk egy tengerparton jobban tudnám élvezni.
– A hegyek is olyan szépek.
– Azok. Egy karibi tengerparton viszont meleg van este is.
– De most nem ott vagyunk.
– Sajnos.
– Na? Milyen volt az első randi? – kérdezte izgatottan Judit.
– Tökéletes – lelkendezett Bianka. – Piknikeztünk a parkban, utána órákig beszélgettünk. Mire lement a nap már kézen fogva sétáltunk.
Judit örömében szorosan megölelte barátnőjét.
– Annyira örülök neked!
– Én is – sóhajtotta Bianka. – Életem legjobb első randija volt a tegnapi.
– Ezek szerint tényleg minden stimmel vele.
– Igen – válaszolta Bianka csillogó szemmel. – Bár… – tette hozzá bizonytalanul – kicsit mintha kancsal lenne. Épp csak egy icipicit, de azt még nem tudom, hosszú távon mennyire fog zavarni.