Ahogy leült a számítógép elé, elszorult Anna torka. Mellkasa elnehezedett, és kellemetlen bizsergést érzett a tarkóján. Felpattant a székből. „A gyerek fellépőruhája! Elfelejtettem kivasalni! Hogy lehettem ilyen hülye?”
– Hagyd anya, kiva…
– Dehogyis! Még megégeted.
Kikapta a tizenöt éves zongorista kezéből az újonnan vásárolt, modern kézi gőzölőt, amelyet pont azért vettek, hogy a lánya könnyedén vasalhasson bármit.
– Ezzel?
– Bármikor történhet baleset.
– Nem vagyok már dedós, hogy ne tudjak vigyázni! Ráadásul azért választottad ezt, mert biztonságos.
– Ne vitatkozz kérlek, nincs erre időm! Azt sem tudom, hol áll a fejem!
– Pont ezért. Mert felesleges dolgokkal töltöd az időd, ahelyett hogy azzal haladnál, ami fontos!
– Szemtelen csitri – dühöngött magában, amíg átöltözött. – Fogalma sincs, milyen egyedül nevelni két gyereket.
Már nem tudott visszaülni a monitor elé. Eszébe jutott, hogy a hangverseny utáni, ünnepi vacsorára nem készült gombával, pedig az a lánya kedvence. Pont az ne legyen az asztalon? Nem teheti meg. El kell szaladnia friss gombáért. Mégsem főzhet konzervből ilyen alkalomra, pedig ugye, az mindig van otthon. Francba! Túl sok takarítást vállal. Az egyik helyre ráadásul gyűlöl járni. Hogy élhet valaki olyan mocsokban? Le kellene már őket építeni. Már a kapuban felfordul a gyomra, amikor meglátja a széttépet szemeteszsákot. Persze műköröm meg póthaj az kell, de higiénia? Egyetlen hét alatt képes az a nő disznóólat varázsolni abból a szép házból. Bezzeg ő! Hogy vigyázna arra a mesés otthonra!
– Hogy állsz a készüléssel? – kérdezte pufók arcú kasszás barátnője.
„Ahogy te a fogyással.” – gondolta. – Sehogy. Most van az év végi hajrá. Hangverseny, témazárók, a szokásos. Majd, nyáron, ha gyerekekkel kevesebb lesz a tennivaló, levizsgázom.
– Fogd be őket a szünetben kicsit jobban, nehogy kicsússz az időből! Nagyok, tudnak segíteni. A lányod már simán összedobna egy ebédet is. A fiad pedig a keze alá dolgozhat. Meglátod, mennyi időd felszabadul.
Nem volt kedve válaszolni. Milyen jó, hogy mindenki jobban tudja, mit kellene tennie. Különösképp a barátnője, aki már vagy hét éve készül diétázni, csak ugye, mindig közbejön neki valami. Egy esküvő, egy szülinap, egy stresszes időszak. A kasszás életében valahogy minden időszak stresszes. Új főnök, új kolléga, új vonalkód olvasó, új termékcsalád. Csak egy napra bújna bele az ő, kétgyerekes életébe! Na, akkor megtudná, mennyi idő marad az álmaira. Akkor nem buzerálná naponta.
– Elviszem a gyerekeket két hétre a szünidő elején – jelentette be teátrálisan a volt férje. – Lesz tizennégy nyugis napod, hogy zavartalanul koncentrálhass a tanulásra. Vehetnél ki szabit. Az ügyfeleid kibírnak ennyit takarítás nélkül. Esetleg megfogják maguk a felmosónyelet.
– Azok? – legyintett gúnyosan Anna. – Előbb fulladnak bele a saját mocskukba.
– Akkor is. A suli a legfontosabb. Ha elvégzed, nem kell többé ennyi felé szakadnod. Végre azt csinálhatod, amiről mindig is álmodtál.
– Köszönöm. Igazad van. Két hétig semmi mással nem foglalkozom, csak a jövőmmel. Mire a gyerekek hazaérnek, egészen új anyjuk lesz – mosolygott Anna.
Ott, abban a pillanatban el is hitte, hogy leteszi az utolsó vizsgáját. Megkapja végre azt a nyüves papírt, ami eddig elválasztotta álmai megvalósításától, és hogy azt csinálhassa főállásban, amiben a legjobb. Hány évig küzdött, hogy meglegyen a tanfolyamra a pénz! Kis híján feladta, erre most ott áll a boldogság kapujában.
– Akasztottam a kapudra néhány napra elegendő főtt ételt. Eszedbe ne jusson ilyen hülyeségekkel bajlódni – lelkendezett a telefonba barátnője.
– Mit csináltál?
– Hamarosan viszem majd az utánpótlást. Amikor beteg voltam, te segítettél nekem. Ebben a két hétben pedig én gondoskodom rólad. Hogy haladsz?
– Takarítok éppen. Tudod, mocskoséknál.
– Nem arról volt szó, hogy lemondasz mindent?
– Ezt a tyúkot nem mondhattam le. Amilyen életképtelen, még lebetegszik nekem.
– Két hét alatt? Eszednél vagy? A suli befejezése a legfontosabb.
– Igen, az. Ha hazaérek, nekifekszem, ígérem.
Meredten bámulta a plafont. Hol fogja magát reklámozni? Hiába tudják sokan, mire készül, hiába járnak hozzá páran feketén, sokkal több ügyfélre lesz szüksége, hogy eltartsa magukat. Bérelnie kell egy helyiséget, a lakásba nem fogadhat idegeneket. Nincs is szabad szoba a masszázságynak. Egy profi nem a nappaliban, a tévészekrény előtt masszíroz. Valami hotelbe kellene elszegődni, de oda meg nem vesznek fel kezdőt. Senki sem akar kockáztatni. Nem mondhatja vissza a takarítást. Egy pár évig még nem. Amíg a gyerekek ki nem repülnek. Majd utána kockáztat. Most nem lehet. A gyerekek miatt nem lehet.
– Csak a vizsgadíjat buktad vagy az egészet?
– Ha egy éven belül elmegyek, akkor csak a vizsgáét.
– És elmész?
– Minek? Nem tudok belevágni addig, amíg egyedül gondoskodom a gyerekekről.
– A volt férjed mindenben támogat, nem?
– Ő sem ér rá mindig.
– Itt vagyok én is. Nem adhatod fel most, amikor már ennyi munkát tettél bele!
„És te? Hány kilót is fogytál az elmúlt hét évben?” – kérdezett vissza gondolatban.