Olvasd Emily naplóját és A szalon epizódjait: két folytatásos történetsorozat romantikával, érzelmekkel, humorral és rendszeresen új részekkel.
Két folytatásos történet, kétféle világ. Emily naplója egy fiatal fordító őszinte bejegyzésein keresztül mesél a munkáról, a barátságról és a szerelemről. A szalon Lara, Mia, Nico és Gael mindennapjairól szól, amelyeket a vendégek és a váratlan helyzetek kavarják fel. Hetente érkeznek új részek; mindkét sorozatot az elejétől olvashatod.
Elkészült a bárpultom! Annyira hihetetlen, hogy a múlt héten még csak álmodoztam róla, most meg azon írom a naplómat. Törtfehér, matt felület, négy elegáns, ívelt háttámlás, világosszürke huzatú bárszékkel. Majd szétvet a büszkeség. Egyelőre nem tudok betelni vele.
Friss, illatos őszi reggel köszöntötte a szalon dolgozóit. Mia érkezett elsőként. Átfutotta az időpontokat, majd egy kis, szív alakú öntapadós cetlire felírta, amit az első vendégről tudni kellett. Nicónak a fogasra akasztott köténye fölé, Larának az UV-lámpa tetejére simította az üzenetet. Szerette, hogy ilyen apróságokkal is kimutathatja a törődését.
Micsoda reggellel indult a szabadságom! Hétfőn Ben mellett ébredhettem egy mesés ház gyönyörű udvarára néző, üvegfalú kuckóban. Amikor kicsit magunkhoz tértünk, egy kellemes, frissítő zuhanyzás után visszabújtunk az ágyba, hogy igazán jól induljon a nap. Ben még mindig isteni szerető.
– De jó, hogy hoztam magammal kendőt – hasított bele egy magas, éles hang a szalon csendjébe. Lara összerezzent. Nem hallotta az ajtónyitást, ezért váratlanul érte a vendég megszólalása. Mia a konyhában szedte ki a törölközőket a szárítógépből. A húszas évei elején járó, magas lány vékony csíkra tetovált szemöldöke alól szigorúan nézett körül a szalonban. Csücsörített, arcizmai megfeszültek.
Még most sem hiszem el, hogy vége. Nemcsak a melónak, hanem úgy általában ennek a hétnek. Azt reméltem, hogy pénteken normális időben végzek. A tervem az volt, hogy felhívom Bent, és belenyögöm a telefonba, mennyire kívánom. Ő persze azonnal hozzám rohan, és a lakás minden pontján magáévá tesz. Ehelyett éjfél előtt tíz perccel, kibőgött szemmel sikerült elküldenem az utolsó anyagot. Fáradt voltam, dühös, és úgy sajnáltam magam, hogy semmire sem vágytam. Vetkőzésre a legkevésbé.
Mia az utcán topogott, és nyújtogatta a nyakát, hogy elsőként köszönthesse a szalon idős törzsvendégét, Rositát. A recepciós hidrogénszőke, vékony szálú haját meg-meglibbentette a folyó felől érkező könnyű nyári fuvallat. Világoskék blúzában és egy árnyalattal sötétebb vászonnadrágjában úgy festett, mintha szándékosan helyezték volna oda, hogy feldobja az egyhangú utcaképet.
Amíg le nem zárul a projekt, nem találkozunk Bennel, csak telefonon beszélünk. Pár nap, és vége a hajnalig tartó munkának, a kialvatlanságnak meg a folyamatos stressznek. Persze még jutott egy kis balhé a végére: a telekomnál is elszámolt valaki valamit, így az utolsó két hétre másfélszer annyi anyagot kapok, mint amiben eredetileg megállapodtunk.
A langyos nyári eső halkan, ütemesen kopogott a szalon üvegajtaján és kirakatán. Mia álmos tekintete felderült, amikor meglátta a monitoron, hogy aznap Vera érkezik elsőként. Legalább felrázza majd a társaságot.
Mark szerint nincs olyan, hogy megérzés. Szerinte annak van folyton valamilyen rossz előérzete, aki amúgy is „minden szaron nyomorog”. Innentől az már nem egy adott eseménnyel kapcsolatban felbukkanó baljós gondolat, hanem a szokásos „önmarcangolós szarság”, amire ráfüggött az illető. Mármint a nő. A férfiak nem bonyolítják az életüket.
A negyvenes férfi kifakult futballmezben és térdig érő zsebes nadrágban telepedett a hajmosó székbe. Előredomborodó hasán megfeszült a keresztben viselt övtáska pántja. Ritkuló haját fényesre zselézte, vaskos csuklóján akkora digitális óra ült, hogy Mia a recepciós pultról is leolvashatta volna róla az időt.