Hét és fél perc

Bianca kapkodva írta be a naptárába az augusztus huszonnyolcadikát. Tizenhét óra negyven. Gyorsan kiszámolta, mennyi ideje van addig: tíz nap. Az végül is nem olyan rossz, annyi idő sok mindenre elég. Útban hazafelé felhívta a fodrászt, hogy be tudja-e szorítani a nyár végi hajrában, még a szabadsága előtt. Óriási mázlija volt. Huszonnyolcadikán délelőtt még pont beugorhat hozzá, mielőtt elutazik két hétre. A kozmetikusnak már nem volt szabad időpontja, de a hosszú kapcsolatra tekintettel, megígérte, hogy huszonötödikén este, az utolsó vendég után, elmehet hozzá szempilla festésre és szemöldök szedésre. Előkaparta retikülje aljáról a kupont, amelyet év végéig lehet beváltani a kedvenc (általa megfizethető) ruhaüzletében. Igaz, valami könnyű, őszi kabátot akart belőle venni, de sebaj. Ez fontosabb. Ez most van.

Tim, a kisfia köhögve fogadta. Ez nem lehet igaz! Csak ne most! Nem lehet beteg a gyerek, amikor végre lenne egy kis szusszanás. Alig bírta bekönyörögni az angol táborba, erre köhög. Így nem viheti közösségbe. Hogy lehet nyáron köhögni? Megfogta a kisfiú homlokát. Legalább láza nincs, de a tábornak akkor is lőttek. Bement a konyhába, hogy kamillateát készítsen. Nyáron, közel harminc fokban. Legszívesebben elsírta volna magát. Pedig nem akart sokat, csak néhány napig felnőttes dolgokat csinálni. A nagyok vitorlástáborban lesznek, ott is alszanak, életükben először, öt éjszakát. Eltervezte, hogy délelőttönként, miután a kicsit elvitte a közösségi házba, jógázni megy. Felnőttekkel, és nem baba-mama tornára, hogy azt hallgassa, melyik gyerek, milyen széklettel zárta az előző napot, illetve, hogy ki, mit főz a héten. Elege volt már a kenyérsütési versenyből is, a takarítási praktikákból, és rohadtul nem érdekelte, mivel jön ki a folt a ruhából. Bajlódjon vele az, aki megkapja tőle a kinőtt göncöket ajándékba. Őt nem zavarja a folt a gyerek pólóján vagy nadrágján. Ha időnként az óvodában vagy a boltban úgy érezte, hogy szükséges, hangosan rácsodálkozott: Nahát! Mi lett a ruhácskáddal? Reggel még nem volt foltos!

Az esetek többségében azonban nem zavartatta magát. Tíz otthon töltött év és három gyerek után már jóval magasabb lett az ingerküszöbe.

A torokgyulladást Bianca is elkapta. Alig bírt nyelni. Az volt a szerencséje, hogy Tim szeretett ebéd után aludni. Ilyenkor az anyja fájdalomcsillapítót vett be, és ő is ledőlt a nappaliban. Legalább a nagyok jól érezték magukat a táborban, és megúszták a nyári betegeskedést.

Több, mint egy hétig kínozta a nyavaja. Amikor a vitorlástábor végén a gyerekek bemutatót tartottak, még alig állt a lábán. Persze Tim, már ereje teljében szaladgált a tó partján, elvárva, hogy Bianca is vele tartson.

Bágyadtan, kimerülten érkezett meg a kozmetikushoz. Legszívesebben elpanaszolta volna, hogy érzi magát, de tudta, az idős nő szerint ő csak egy otthon ülő anyuka, aki tíz éve lógatja a lábát.

Shane-ben tökéletesen megbízott. Évek óta járt már a férfihoz, aki mindig kihozta belőle és a hajából a lehető legjobbat. Ha nagy ritkán sikerült elmennie hozzá, utána napokig nőnek érezte magát.

Ahogy hátrahajtotta a fejét, hogy a fodrász lemossa a hajról a festéket, lecsukódott a szeme. Mélyet sóhajtott, és átadta magát a kényeztetésnek. Shane minden alkalommal, amikor felvitte a hajbalzsamot, néhány percig masszírozta a fejét.

Hirtelen összerezzent. Elfelejtette kimosni a ruhát! Mindent kimosott mielőtt először felvette volna, ám a sötétkék nyári ruhát, amit erre az alkalomra vett, elfelejtette. Már nem fog megszáradni. Megfordult a fejében, hogy kockáztat, maximum kicsit nyirkos lesz, de elhessegette a gondolatot. Ha vizes marad, nem fogja felvenni, és szinte minden ruhája viseltes. Nem azért bajlódott, hogy összeszervezze a fodrászt és a kozmetikust, hogy agyonvágja az összképet valami kinyúlt, kifakult gönccel.

– De jó látni magát Bianca – üdvözölte vidáman a szemüveges, sármos férfi. – Mi újság, hogy van mostanában?

– Köszönöm doktor úr, minden a legnagyobb rendben.

– Van esetleg panasza? – kérdezte, miközben szorgalmasan pötyögni kezdett a számítógépen.

– Nem doktor úr, szerencsére nincsen.

– Történt valami az elmúlt évben, amiről tudnom kellene? Van bejegyzés a rohamnaplójában?

– Nem, hála Istennek, nem volt rohamom.

– A gyógyszert szedi rendesen?

– Természetesen doktor úr.

Az orvos hümmögött, majd folytatta a gépelést. Ambuláns lapot, szakorvosi javaslatot nyomtatott, receptet írt. Dolga végeztével homlokára csúsztatta a szemüvegét, és mélyen a páciense szemébe nézett.

– Remek hírek Bianca, nagyon örülök, hogy jól van! Vigyázzon magára, egy év múlva találkozunk!

Bianca könnyed léptekkel hagyta el a rendelőt, és még azután is mosolygott, hogy kilépett az épület kapuján. Jól esett neki a hét és fél perc, amit egy jóképű férfi társaságában, frissen elkészült frizurával, szép ruhában, ápoltan, szolid sminkben eltöltött. Jövőre pirosat vesz fel, és vesz majd egy hozzáillő rúzst is.