Mark látogatása
Mark hétfőn reggel nyolckor beállított, mintha nem tudná, hogy egyedül viszem a háromfős projektet. Még az irodába sem kell bemennem, hogy ne utazással töltsem az időmet. Erre ő nyolc óra hét perckor kopog az ajtómon. Milyen jó, hogy a lépcsőház kapuján simán besétál a kódommal.
Fogkefével a számban engedtem be. Meg sem próbáltam eljátszani, hogy örülök.
– Nem hagytál más lehetőséget – rúgta le a vizes cipőjét. – Ezer éve nem tudtunk normálisan beszélni. – Még mielőtt megszólalhattam volna, kiegészítette: – Kettesben. A többiek nélkül.
– Miért nem hívsz fel?
– Mert csak akkor veszed fel, ha éppen ráérsz.
Kikerekedett a szemem. Széttártam a karom.
– Még szép! – sipítottam.
– Emily, egy órát kérek az életedből. Mint a barátod.
Tehetetlenül bicsaklott hátra a fejem. Már ráhangolódtam a munkára testben és lélekben. Erre hallgathatom Mark panaszkodását.
– Reggeliztél már? – kérdezte, de választ nem várt.
A konyhapulthoz lépett. A szekrényből levett egy müzlis tálat. A táskájából banánt, epret, áfonyát és görög joghurtot halászott elő. A fiókból kivette az egyetlen éles késemet, és munkához látott.
– Mark, baj van?
Úgy tett, mintha annyira lefoglalná a szeletelés, hogy nem is hallaná. Szorosan mellé léptem, és megfogtam a csuklóját. Éreztem a remegését. Nem nézett rám, tekintetét a vágódeszkára szegezte. Szinte hallottam, ahogy dübörög a szíve.
– Hiányzol – súgta.
– Nem – válaszoltam gyengéden. – Neked nem én hiányzom, hanem a törődés és a jó szex.
Felvonta mindkét vállát. Mélyet sóhajtott.
– Tőled megkaptam. Az hiányzik, ami veled volt.
– Mi csak összejártunk, Mark. És annak már sok éve.
– Kettő.
– Több. És ez nagyon nem fair Sofiával. Ritka jó lány, ugye tudod?
– Nem passzolunk.
– Akkor meg miért nem szakítasz vele?
– Egyszerűen nem megy. Mikor arra gondolok, hogy nem bírom tovább, összedob egy őrületes vacsorát, illatosra vasalja a ruháimat. Illatosra, érted? Mi a fenével vasal, hogy frissen nyírt pázsit és arckrém isteni keverékét érzem magamon?
– Tényleg ennyi lenne, ami hozzá köt?
– Praktikus. Okos. Vicces.
– Akkor miért nem próbálsz vele beszélni arról, ami hiányzik neked?
– Mert egyszerűen nem érdekli.
– Honnan tudod?
– Semmi, de semmi az égvilágon nem hozza tűzbe. Azért csináljuk, mert tudja, hogy nekem fontos. Azt mondja, az ő testének nincs szüksége orgazmusra ahhoz, hogy kiegyensúlyozott legyen. Mindenfélét bevetettem már: játékszereket, különféle témájú filmeket, de semmi. Ezért lenne jó, ha bevennétek a csajos beszélgetéseitekbe.
A szemöldököm a homlokomig szaladt.
– Mark, jesszus, de hát Sofia ki nem állhat bennünket. Engem legalábbis biztosan.
Mark ingerülten legyintett.
– Csak úgy érzed. Bárkivel kijön.
– Persze, csak rám féltékeny. És valljuk be, minden oka megvan rá. Nem túl kellemes így együtt ülni.
– Akkor pasizz be végre. Legközelebb hozd magaddal a csókos szájú gyereket.
– Norvégiában van…
– Az szívás. Mi van a randi appal?
Felnyögtem.
– Ahhoz lusta vagyok, de majd ránézek. Különben sem fér most bele nekem semmilyen kapcsolat.
– Még egy egészségügyi sem?
Megráztam a fejem.
– Az sem.
Lassan kevert egyet a joghurtos gyümölcsökön, majd szinte mozdulatlanná dermedt. Csak a mellkasa emelkedett-süllyedt szabályos ritmusban.
– Szeretnél most egy gyors menetet? Még emlékszem, mitől indulsz be.
Eltátottam a számat.
– Úgy érted, két falat gyümölcsös joghurt között megdöntenél kedvességből?
– Aha..
– Aztán meg hazamész, megeszed, amit főzött neked, és felveszed az arckrémes-pázsitos, kinyúlt pólódat, amit persze ő mosott ki, és hajtott be a szekrényedbe…
Mellkasomat fájdalmasan szorította össze a szomorúság. Szegény Sofia. Bárcsak találna magának egy olyan társat, aki megbecsüli, és páros lábbal rúgná ki ezt a hálátlan pöcs Markot.
Mark füle vörösen lüktetett. Megnyugodtam. Legalább valami minimális szégyenérzet szorult belé. Szótlanul levettem két tálkát, és kettészedtem az elkészült gyümölcsös-joghurtos reggelit. Evés közben néha egymásra néztünk. Én megcsóváltam a fejem, ő meg értetlenül húzgálta a száját. Szerencsére betartotta az ígéretét, és egy órán belül nekiállhattam a melónak.
A délutáni pihenőmet a ház aljában lévő kisboltban töltöttem. Hallgattam az eladó és az egyik alattam lakó nő pletykálkodását. Éppen annyira belemelegedtek, hogy rólam is megfeledkeztek, pedig már fizetni szerettem volna. Egy fiatal házaspárról beszélgettek a hatodikról. Válnak. Először rá akartam szólni a kasszásra, de aztán inkább végighallgattam a sztorit. Az anyuka a férjét annak a testvérével csalta. Meredek történet. Muszáj volt megtudnom a végét. A nő költözik a két gyerekkel a tesóhoz, ahol szintén van két másik. Milyen izgalmas lesz majd a karácsonyi családi ebéd!
Szombat este Dave elhívott mindannyiunkat egy étterembe, amit meg akar venni. Elvileg azért, mert már hiányzott neki a „fiatalos” lendület, de szerintem egyszerűen nem volt más, akinek felvágjon. Egy igazi hólyag.
Nem tudom, ki az, aki azt akarná, hogy ő legyen a polgármester. Lehet, hogy a külseje és a nagy dumája miatt szavaznak majd rá a településen élő nők. Eleinte én is jóképűnek tartottam, de most már csak a flegma félvigyorát látom. Na, meg Adele nemi betegségeit és a kóros dicsekvési kényszerét. Ilyenkor persze szemétnek érzem magam, hogy elfogadom a meghívását. Ugyanakkor órákon át hallgattuk cserébe, hogy milyen remek politikusi és sikeres üzletemberi vénával áldotta meg a sors.
Adele persze büszkén, csillogó szemmel hallgatta. Végül is érthető, ha ügyvédként egy sikeres férfi vonzza. Mindig is azok tetszettek neki, akik elérhetetlennek tűntek, és akiket az eszével nyűgözhetett le. Dave számára Adele a tudásával és a szorgalmával igazi kincs. Az ő életük. És egyelőre mindkettőjüknek ez egy win-win kapcsolat.