A szalon – 20. rész

Egy kis dráma a pedikűr mellé

Lara előkészítette a lábáztatót, kellemes melegre állította a vizet, majd ellenőrizte, hogy minden kellék megvan-e a pedikűrhöz. Áttörölte a színpalettát, és gyorsan végigpásztázta az üvegcséket, hogy minden árnyalatból legyen a polcon.

Annak ellenére, hogy a szabadszájú, nyúlánk Vera ült a hajmosóállomás székében, a szalon szokatlan, békés csendbe burkolózott. Csak a víz finom csobogása, Mia billentyűzetének diszkrét pergése és Vera egy-egy tompa ásítása hallatszott.

– Mit is mondtál, ki jön pedikűrre? – kérdezte Lara.

Mia keze egy pillanatra sem állt meg, a tekintetét sem vette le a monitorról. Feltehetőleg nagy elánnal írt valami e-mailt.

– Emily. Tudod, a fordító csajszi.

Lara szemöldöke finoman összerándult.

– Emily... Emily... Hmm. – Aztán felderült az arca. – Emily! Megvan. Jó régen nem járt nálunk.

Mia törzse továbbra sem mozdult.

– Mondta, hogy egy ideig nem tud jönni, de már nem rémlik, miért. Mindegy is. Most jön.

Lara azonban már egészen máshol járt. Valaki más arca ugrott be neki a névről. Sebaj. Őt is régen látta. Ahogy azt a fiatal nőt is, aki néhány perccel később sápadtan, karikás szemmel lépett be a szalonba.

Emily elgyötörten ült le a kényelmes karosszékbe, és a meleg buborékok közé csúsztatta a lábát. Lehunyt szemmel élvezte a kényeztetést. Hosszú, jóleső sóhaj szakadt fel belőle.

Vera kuncogott.

– Csak óvatosan a lazulással, kisanyám. Nálam így szoktak kezdődni a problémák. Kicsit elengedem magam, aztán ömlik is belőlem a szó.

Emily ki sem nyitotta a szemét.

– Nekem most nincs mit mondanom, úgyhogy mindenki biztonságban van.

Vera nem hagyta annyiban.

– Jaja. Mert te vagy a kivétel, akivel soha nem történik semmi lebilincselő. Főleg ilyen fiatalon. Aha. Értem.

Nico és Lara összenéztek. A fodrász kérdőn felvonta a szemöldökét. Lara alig észrevehetően megrázta a fejét. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy ha Vera egyszer elszabadul, úgysem tehetnek semmit. Legfeljebb beszállhat a beszélgetésbe tompítani.

Mia már ugrásra készen ült a széke szélén.

Emily halványan elmosolyodott.

– Nálam csak dráma van jelenleg, és amúgy is belefulladok a melóba. Nincs időm izgalmakra.

Vera teste megfeszült, ujjai izgatottan szorultak a fodrászszék karfájára.

– A dráma jó lesz. Na, ki vele!

Emily felnevetett.

– Tök unalmas, hidd el.

Mia felpattant, és tett egy türelmetlen kört a széke körül. Emily besétált a csapdába. Kész, vége. Vera most ízekre szedi.

– Unalmas, mint egy tökéletes, harmonikus párkapcsolat?

Emily kinyitotta a szemét, és Verára nézett. Tekintetük a tükörben találkozott. Vera arcán önelégült mosoly terült szét.

– Unalmas, mint azon gondolkodni, hogy összejöjjek az ügyfelemmel, aki jóval idősebb nálam, és lepattintani miatta a sportos, vicces, korban hozzám illő szeretőmet.

Mia nagy huppanással roskadt vissza a székébe. Könyökét az asztalra támasztotta, fejét a tenyerébe ejtette.

– Hűha! – vihogott Vera. – Akkor annak a nagypapának jó vastag lehet a bukszája, ha egy jó pasit dobsz érte. Ebben a korban már túlélésre hajt az ember lánya, nem igaz?

– Nem nagypapa…

Vera leintette.

– Nem, nem, persze. De azért itt eszed magad, hogy túl idős hozzád. Végül is minden csak nézőpont kérdése. A dédanyám lehet, hogy azt mondaná: micsoda dögös, izgi friss hús. Én meg, már bocs, de nagyjából egykorúak vagyunk, padlót fognék a járókeretétől.

Miából kirobbant a visszatartott nevetés.

– Most már látni akarom az ügyfeledet. Akár van járókerete, akár nincs.

Vera elfintorodott.

– Engem inkább a pénztárcája érdekel, ha már ekkora dilemmát okoz neked a bácsi.

Emily feje hátrabicsaklott, és drámai mozdulattal eltakarta az arcát.

– Anyám, mibe rángattam magam... – dünnyögte az ujjai mögül. – Jól besétáltam a faszerdőbe.

Lara gyengéden az ölébe vette Emily lábát, és hozzáfogott a pedikűrhöz.

– Csak óvatosan a hirtelen mozdulatokkal mostantól.

Vera azonnal lecsapott rá.

– Nehogy frászt hozz az öregúrra egy hiányzó lábujjal, mert még a végén felmondja a szíve a szolgálatot.

A rosszallással kevert, visszafojtott nevetés halk moraja hullámzott végig a szalonon.

– Kész is vagy, drágám – közölte Nico túlzott lelkesedéssel.

Lara felkapta a fejét. Nico nem sűrűn jött zavarba Verától, inkább az elfojtott indulatai gyötörték egyik-másik vendég miatt. Most azonban úgy tűnt, sok neki a szabadszájú gyógypedagógus viháncolása.

Nico szerette az idős vendégeit. Különös gyengédséggel bánt velük, mintha személyes küldetésének tekintené, hogy egy kicsit jobbá, szebbé tegye az életüket. Bár Veráért is rajongott, most mégis megkönnyebbült, hogy nem kell tovább hallgatnia a járókeretes megjegyzéseket.

Vera, hogy időt nyerjen, hosszasan leseperte magáról a képzeletbeli hajszálakat, majd kiegyenesedett. Megfordult, és Emily szeme közé nézett.

– Dugjál sokat, kisanyám, a szerető csávóval, mert ha végül a gazdag vénember mellett döntesz, ott nem akkor lesz kufirc, amikor te akarod, hanem amikor kurva sok csillag méltóztatik egyszerre együtt állni.

Emily tekintete elrévedt. Talán elgondolkodott Vera nyers szavain. Lara megcsóválta a fejét. Megvárta, amíg Vera alakját elnyeli a nyári délután, majd Emily kezébe adta a színpalettát.

– Nos, milyen körmöket szeretnél?

– Vöröset – lehelte Emily. – Amúgy meg... nemhogy járókerete nincs, de egy szexisten.