Viktória fáradtan könyökölt a konyhaasztalra. Arcát tenyerére nyomta, bőre a súlytól kissé összegyűrődött. Másik kezével az üveglapon babrált, ujjai halvány csíkokat húztak a felületre. Kialvatlan szeme alatt sötét karikák ültek.

– Kivel beszéltél ilyen sokáig?

A kérdés Noud száján kontrollálatlanul csúszott ki, és mindkettőjüket meglepte.

Bernard válasz helyett csak felvonta a szemöldökét.

A sötét üvegbúra, amely körülvette Tedet, alig engedte át a külvilág neszeit. Csak néhány távoli moraj szűrődött át a vastag falon. Időnként felébredt benne a vágy, hogy szemügyre vegye azt a különös, misztikus világot, ám végül sosem tette.

María José sokkal inkább volt csalódott, mint dühös. Szóval Ludmilla simán rákente az egészet. Úgy állította be őt, mint valami lopkodós, vén bolondot, akinek egy egész helyiségnyi, mástól elcsent vacka van.

– Beszélnünk kell! – kiáltotta Ludmilla anélkül, hogy megvárta volna, míg eléri a teraszon kávézó María José asztalát.

Lendületes lépésekkel közeledett szomszédasszonya felé. Két karja föl-alá járt a melle magasságában, mintha futna.

A düh egy szempillantás alatt száguldott végig Ted testén. Minden izma remegett. Ez a nyomorult Adrian áll Viktoria üzenetének hátterében – efelől semmi kétsége nem volt!

A zene egy rég elfeledett élményt hívott elő Tedből. Szempillái elnehezültek, csípője lassan, lágyan mozdult, amit kis idő elteltével tétován követett a felsőteste is. Orrát újra megcsapta Viktoria finom, púderes illata.

Ahogy a nap alábukott a szomszédos sziget mögött, a parton ülők és álldogálók lassan szedelőzködni kezdtek. Komótosan emelkedtek fel a még mindig meleg, fekete, durva szemcsés homokból. Leporolták magukról az apróra zúzott kavicsszemeket, majd csendesen hazafelé vették az irányt.

– Gyere, menjünk le a partra – fogta meg szelíden María José vállát Ludmilla. – Jót fog tenni neked a friss, sós levegő és a mozgás.

– Úgy érzem, bármennyit tudnék aludni – motyogta bágyadtan az idős cukrász.

Carlos a hallottaktól szinte sokkos állapotban, némán, fejét leszegve menetelt Esteban mellett. Nem érdekelte, ha egy-egy járókelő hozzáért a könyökéhez. Nem is látta a magas, terebélyes lombú pálmafák sorát, amelyek mellett elhaladtak.