A luxus ára
Lara lassan, komótosan készült vendége fogadására. Feltöltötte a gumikesztyűs dobozt, letörölte az UV-lámpát, hogy még véletlenül se maradjon rajta egyetlen eltévedt porszem sem. Kiigazította a körömlakkok sorát, míg minden címke tökéletesen egy irányba nem nézett. Legyezőt formált a színminta karikából, gyengéden suhintott vele néhányat a levegőbe, majd visszaakasztotta a polc szélére.
Jól esett neki a csend. Amikor egyedül volt a szalonban, akkor érezte igazán a magáénak. Hiába volt ő a tulajdonos, amikor a többiek is körülötte dolgoztak, a hely már nem csak hozzá tartozott. Olyankor egyenlő arányban osztozott rajta azokkal, akik nélkül nem tudta volna fenntartani.
Amikor megvette a szalont, és belevágott ebbe a vállalkozásba, tudta, hogy merész döntést hoz. Ha nem talál maga mellé más szolgáltatókat, könnyen bajba kerülhet. De neki akkor is ez a helyiség kellett. A fekete, arany és fehér színek elegáns harmóniája első pillantásra rabul ejtette. Ahogy először belépett, azonnal tudta, hogy itt szeretne dolgozni.
Azelőtt megérezte Mia érkezését, hogy a fiatal nő kinyitotta volna az ajtót. A szeleburdi recepciós szinte maga előtt tolta vibráló energiáját és állandó jókedvét. Lara szája ösztönösen mosolyra húzódott, valahányszor a nevető szemű szőkeségre gondolt.
– Micsoda meleg van már kora reggel! – lelkendezett Mia, ahogy belépett. – Imádom a nyarat!
Lara bizonytalanul ingatta a fejét. Ő inkább a tavaszt szerette.
– Tudod, ki az első vendégem? – kérdezte. – Egyszerűen nem rémlik.
Miának rá sem kellett néznie a számítógépre.
– Hű… olyan jó csaj, hogy leesik az állad, ha meglátod.
Lara megrökönyödve nézett rá.
– Honnan emlékszel rá ennyire?
Mia arcát elöntötte a pír.
– Mert azt az arcot… meg azt a testet nem lehet csak úgy elfelejteni.
Lara szemöldöke magasra szaladt.
– Úgy érted…
Mia türelmetlenül legyintett.
– Nem! De attól még el kell ismerni, hogy állati jól néz ki. Egy igazi szexi dög – sóhajtott. – Bár – tette hozzá kelletlenül –, egy kicsit furcsa volt, hogy nem velem egyeztetett időpontot, hanem Nicóval.
Lara felnevetett.
– Mint általában a fiatal nők.
Mia megforgatta hidegkék szemét.
– Az idősebbek is rá vannak kattanva arra a kölyökképére.
Lara elfoglaltságot színlelt, hogy még egy kicsit visszabújhasson a saját kis világába, mielőtt könyörtelenül beindul a napi daráló. Ahogy megérkezett az első vendég, valahogy nem volt megállás, még akkor sem, ha akadt néhány üres perc. Az már nem volt ugyanaz. Ilyenkor besegített Nicónak: felsöpört körülötte, elmosogatott, felvette a telefont.
– Menj el nyugodtan még egy kicsit – szólalt meg váratlanul. Még önmagát is meglepte. – Elleszek ezzel a „szexi döggel”, te pedig ugorj le addig a folyópartra napozni. Vidd a plédemet is. A konyhaszekrény legalsó fiókjában találod.
Mia szája elnyílt.
– Lara, én szívesen…
– Menj, amíg meg nem gondolom magam – szólt rá szelíd mosollyal.
Mia még néhány másodpercig látványosan vívódott, aztán felkapta a táskáját, és kiviharzott az ajtón a pléd nélkül.
Larának alig maradt ideje egy sóhajra, máris megérkezett a vendége.
A fiatal nő kétségkívül magára vonta a tekintetet. Rakoncátlan frufruja alól dacosan nézett farkasszemet a világgal, ajkait öntudatlanul is enyhe csücsörbe húzta. Magasra kötött, hosszú, dús copfja minden fejmozdulatát élénken követte.
Táskáját a recepciós pultra dobta, majd lendületes léptekkel a manikűrös asztalhoz indult. Még mindig csücsörítve Larába fúrta a tekintetét, aztán bő lenvászon nadrágja zsebéből előhúzta a telefonját.
– Ilyet akarok. Meg tudod csinálni?
Lara rezzenéstelen arccal vette el a készüléket. Alaposan megnézte a képet, majd egy kurta bólintással jelezte, hogy megértette a feladatot.
A kézre hosszú, elegáns mandulaforma köröm került. Tejszerű fehér alap, finom gyöngyházfényű krómporral, amely minden mozdulatnál másként csillant meg. A gyűrűsujjakra vékony aranyfóliát tett, a körmök tövéhez pedig egy-egy apró kristályt. A lábkörmök ugyanezt a tejszerű fehéret kapták, a nagylábujjakon visszaköszönő arany részlettel.
Közben a fiatal nő telefonja szinte folyamatosan zümmögött. Az üzenetek egymás után villantak fel a kijelzőn. Időnként hanyag mozdulattal felkapta a készüléket, a szabad hüvelykujjával néhány gyors mozdulattal végiggörgetett rajtuk, majd visszadobta az asztalra.
– Ez az első munkanapod itt? – kérdezte váratlanul, vészjósló nyugalommal.
Lara testét egy pillanat alatt megfeszítette a döbbenet. Felvonta a szemöldökét. Válasz helyett közelebb hajolt a vendéghez.
A nő a Lara kezei között pihenő kézfejére biccentett.
– Azért ez… na… mondjuk ki… nem egy színvonalas munka…
Lara ösztönösen a recepció felé kapta a fejét. Csak akkor jutott eszébe, hogy ő küldte el Miát a folyópartra. Miután hiába keresett maga körül bármiféle támaszt, fegyelmezetten lesütötte a szemét, és újra végignézett az elkészült körmökön.
– Pontosan mi az, amivel nem vagy elégedett? – kérdezte szelíden.
Ujjai gyengéden a fiatal nő csuklójára simultak. A vendég ingerülten rántotta ki a kezét.
– Nem elég kifinomult munka – közölte kurtán, majd a háta mögé nézett. – Hol a főnököd? Vagy az a csaj, akiről annyit áradoztak?
Lara szemöldöke alig észrevehetően megrándult. Azon kívül egyetlen arcizma sem mozdult.
– Én vagyok a tulajdonos, és az egyetlen körmös – közölte puhán. Egy pillanatnyi csend után hozzátette: – Ha szeretnéd, kapsz harminc százalék engedményt.
Ezúttal megkönnyebbülten pillantott az üres recepciós pult felé. Mia minden bizonnyal pofákat vágna.
– Mit bánom én, legyen – puffogta a vendég, majd sietve felállt, és a pulthoz lépett.
Lara egykedvűen követte.
– Mivel szeretnél fizetni?
A vendég hanyagul megrántotta a vállát.
– Kártyával.
– Oké, érintheted is.
Csipogás.
– Kész? Mehetek?
– Sajnos elutasította. Megpróbálom még egyszer.
Újabb csipogás.
A fiatal nőből ingerült sóhaj szakadt fel.
– Na?
– Sajnálom, ezt is elutasította. Van esetleg másik kártyád?
– Akkor inkább készpénz – vetette oda türelmetlenül.
Frissen elkészült körmeivel mit sem törődve vadul kutatni kezdett a táskájában, majd előhúzott egy türkizkék, fehér pillangókkal díszített pénztárcát. Megremegett a keze, miközben sietve próbálta lehúzni a cipzárt. Néhány sikertelen rántás után végre kinyitotta. Belül csak papírfecnik lapultak.
– Baszki… ez a másik. El is felejtettem, hogy átraktam minden pénzt az új pénztárcámba. Tegnap vettem – hadarta. – Átraktam, persze, hiszen azt fogom használni… csak aztán véletlenül azt tettem az asztalra, ezt meg vissza… faszom…
Kézfejének hátuljával megtörölte a homlokát.
– Most mi a picsát csináljak? – csúszott ki a száján.
Lara mozdulatlanul, rezzenéstelen arccal nézte a kétségbeesett vergődést.
– Tudod mit? – szólalt meg szárazon. – Úgysem voltál elégedett. Hagyjuk.
A fiatal nő továbbra sem nézett rá. Beledobta a pénztárcát a táskájába, a vállára kapta, és már indult is.
– Ja… végül is, ez igaz.
A következő pillanatban már csak a hűlt helye maradt a recepciós pult előtt.