Ami elromolhat, az el is romlik
A hetem egy apró kis ejnyebejnyével indult. Mármint olyan fajtával, amitől legszívesebben felgyújtanád a laptopodat. A telekomos projektmenedzser küldött egy mézesmázos lecseszést: szerinte az előző heti anyagom minősége szembetűnően gyengébb volt a korábbiaknál. Hogy mi van? Soha életemben nem tettek még negatív megjegyzést a munkámra. Ráadásul ilyen megalázó, kisregény hosszúságú formában. Oké, ők nem tudják, min megyek keresztül: elszámolt munkamennyiség, két s.o.s. projekt, egy hülye picsa főnök, Ryan meg a rohadt kimerültség.
Úgyhogy adtam magamnak egy kis időt az önsajnálatra és a drámai bőgésre, magzatpózban, a kanapé hosszabbik oldalán. Milyen praktikus ajándék volt Adele-től az az ágytakaró! Így csak az lett foltos a könnyektől leázott szempillaspirálomtól, és nem a halványlila huzat.
Még erőt sem vettem magamon, hogy vegyek egy hűsítő zuhanyt, amikor üzent Ryan. A gyerekei betegek, egész héten rájuk vigyáz. Újabb ki tudja, hány értékes perc ment el bőgéssel.
A rémes hétfőt rémes napok követték. Ezúttal durva hasgörccsel jött meg, a fejem pedig úgy hasogatott, mintha valaki belülről próbálná kettéfeszíteni. Még kevesebb alvással és folyamatos szorongással kellett csúcsminőségű anyagot kipréselnem magamból a telekomos projektnek, miközben Ben katalógusán is ezerrel dolgoztam.
Csütörtök délben már a végét jártam. Iszonyúan dühös voltam magamra. Meg erre az egészre. Végül azzal sikerült valamelyest lenyugtatnom a háborgó lelkemet, hogy a szenvedésért kapott pénzre gondoltam. Meg arra, mi mindent fogok venni belőle. Például háromdimenziós epoxypadlót a fürdőbe, dupla mosdót, elegáns bárpultot bárszékekkel… Na, ettől még most, írás közben is felvillanyozódom.
A séták persze elmaradtak, és női okokra hivatkozva a guggolás alól is felmentést adtam magamnak. Helyette időnként hideg baracklével vigasztalódtam. Nem is tudom, miért maradt ki ez az ital eddig az életemből. Sűrű, édes, és selymesen simogatja a torkomat, ahogy lecsúszik. Jelenleg el sem tudom képzelni, hogy alkoholt vagy szénsavasat vegyek a számba. Ennyit tesz a szégyen és a szexmegvonás.
Adele rábeszélt, hogy egy-két óra kiszakadás jót fog tenni, úgyhogy engedjem meg magamnak. Szombatra közös reggelit beszéltünk meg nálam. Egy délutáni találkozóból túl könnyen lesz hajnalig tartó borozgatás és világmegváltás. Valahogy az én lakásom lett az a hely, ahol mindenki a legjobban el tud lazulni. Mark lakása túl modern és rideg. Sofia kiadja a sajátját, mióta összebútorozott ezzel a félnótással. Adele-nek pedig még nincs is saját otthona. Dave meg egyszerűen nem közénk való. Az ő lakásába valahogy senki sem vágyik.
Sofia természetesen most is hozta a formáját. Vastag vászonnal bélelt, fedeles kosarából egymás után kerültek elő a szebbnél szebb finomságok. Magas, csatos tejesüvegekben hideg kakaót hozott, mellé frissen sült, illatos croissant-t. Papírtörlővel kibélelt dobozokban érett, illatos epret. Ha Mark valaha szakít vele, én akarok vele járni. Nála gondoskodóbb társat elképzelni sem tudok.
Adele valószínűleg sejtette, hogy Sofia most is kitesz magáért, ezért sajttálat állított össze, amit gusztusosan feltekert, pálcikával összetűzött serranói sonkaszeletekkel díszített. Nekem csak a kávégépet kellett biztosítanom.
– Tündérek vagytok, lányok. Köszönöm! – hálálkodtam.
– És én? – csattant fel sértődötten Mark. – Én biztosítom Sofiát mindehhez.
Adele és Sofia egyszerre hördült fel.
– Mi vagyok én? – sipította Sofia.
Mark teátrálisan széttárta a karját.
– Egy tehetős állatorvos, aki nélkülem magányosan tengetné a napjait.
– Szerinted – szúrta oda Sofia.
– Mármint mi az, ami csak szerintem igaz? Hogy jól megy a szekér? Vagy hogy nélkülem felemésztene a magány?
– Az utóbbira gondoltam. Bár az első sem biztos, hogy megállja a helyét. Minden csak nézőpont kérdése.
Adele felszisszent. Ujjai ráfeszültek a kés nyelére, amivel éppen a croissant-ját készült megvajazni. Na igen. A pénz témája mindig az elevenébe vág.
– Láttam a múltkor a klinika árlistáját – jegyezte meg keserűen. – Egy havi fizetésem sem elég nálatok egy kisebb műtétre.
– A szakvizsgádig – emlékeztettem.
– Igen, baszki, a szakvizsgámig! – förmedt rám Adele. – Tudom. Nem kell minden alkalommal emlékeztetned rá.
A konyhában egy pillanat alatt megfagyott a levegő. Adele felkapta a fél croissant-ját, egyetlen mozdulattal a szájába tömte, majd utána küldött egy szem epret. Szoborrá dermedten figyeltem a dühkitörését, ami könnyen vezethetett volna fulladásos halálhoz is. Ezek szerint már túl közelinek érzi a szeptemberi vizsga dátumát.
Megvártuk, amíg túléli a nyelést. Lassan, óvatosan kezdtünk újra mozogni. Kurva pénz. Minek kellett szóba hozni? Bár az is igazságtalan, hogy Adele állandóan ezzel zsarol bennünket. Igen. Neki ügyvédként lassabban indul be a karrierje, de annál fényesebb jövő vár rá. Főleg, ha továbbra is politikai körökben mozog tovább. Dave már most ellátja munkával, igaz, szorgalmi feladatként. Amint önálló praxist nyit, garantált lesz a folyamatos ügyfél áramlás. Ráadásul a zsírosabb fajtából.
Sofia rengeteget tanult ahhoz, hogy egzotikus állatokat is gyógyíthasson. Mark már az egyetem alatt is informatikai cégeknek dolgozott be. Nekem pedig ez az első alkalom, hogy sokat fizetnek a munkámért. Meg is szenvedek érte. Jó, az én hibám, hogy szenvedni kell, de akkor is. Adele pontosan tudja, hogy kikészültem pár hét alatt. Elé igazságtalan újra és újra az ő gyakornoki fizetésén puffogni.
A helyzetet meglepő módon az én alapvetően tapintatlan barátom oldotta fel. Mark egészen egyszerűen megmutatta a legújabb telefonos applikációt, amit fejleszt. Egy speciális menstruációs naptárat. Mondanom sem kell, hogy mindhármunk álla a padlón koppant. Még Sofia sem tudta, hogy min dolgozik épp. Állítólag gyerektervezésre a legjobb app lesz a piacon.
Amint elfogyott az utolsó morzsa, és kiürültek a kakaós üvegek, a többiek kérés nélkül szedelőzködni kezdtek. Hálás voltam érte. Megspórolták nekem azt a kínos részt, amikor előbb ostobán célozgatok, aztán végül kerek perec elküldök mindenkit.
Mark és Sofia néhány percen belül már ott sem voltak. Adele még kényszeresen szárazra törölt minden elmosogatott edényt. Hálásan megsimogattam a hátát.
– Tényleg nem kellett volna.
Kurtán megvonta a vállát. Éjfekete haja belerezdült a mozdulatba, végigsimítva hosszú nyakán.
– Ugyan. Nem fogom itt hagyni neked. Van elég bajod.
Elérzékenyültem, de inkább lenyeltem a további hálálkodást. Kimerült idegrendszerem simán ránk zúdíthatott volna még egy bőgést. Arról nem is beszélve, hogy a korábbi kirohanása után egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy meghitt egymás nyakába borulás lesz a vége. Adele-t ilyenkor jobb békén hagyni. Vizsga, tárgyalás, munka, szülinap, névnap, utazás, Dave-vel való szakítás, Dave-vel való kibékülés, sorolhatnám.
Inkább valami vidámabbra tereltem a szót.
– Milyen durva, hogy pont Mark fejéből pattant ki egy gyerektervező app – lelkendeztem. – Vicces lenne, ha tényleg azzal próbálnánk majd teherbe esni, nem?
Adele feje úgy bukott előre, mint egy rongybabáé. Aztán lassan felemelte, és szinte lassított felvételben fordult felém. A mozdulat végén lángoló tekintete az enyémbe fúródott.
– Gyerek? Neked? Összevissza kefélsz mindenkivel. Te képtelen vagy megállapodni. Belőled soha nem lesz családanya.
Aznap másodszor koppant az állam a padlón. Hang egyáltalán nem jött ki a torkomon. Csak tátogtam, mint egy partra vetett hal. Végül némán az ajtó felé intettem. Adele egy szó nélkül kivonult.
A szavai úgy mellkason vágtak, hogy muszáj volt kimennem. Ki a lakásból. Ki az épületből. Azt sem tudtam, hová visz a lábam.
*
– Na, de jó, hogy pont jöttél.
Összerezzentem Morcos hangjára. Értetlenül bámultam a pult mögött álló patikust. Fogalmam sincs, miért pont a gyógyszertárban kötöttem ki a folyópart helyett. Hogy valamennyire magamhoz térjek, a hideg márványlapra szorítottam a tenyeremet.
– Tessék? – értetlenkedtem.
Előhúzott egy dobozt a köpenye zsebéből. Megrázta, majd letette elém.
– Vitamin. Jó ideje nem láttalak. Gondoltam, ha ki sem mozdulsz abból a lakásból, nem árt egy kicsit megtámogatni a szervezetedet. Ajándék. Dobj be belőle napi egy-két szemet. Öreganyám kisimultabb, mint te. Na, miért jöttél?
– Nem is tudom… – motyogtam zavartan. – Ragtapaszért, azt hiszem.
És tényleg bedobta a vitamint a tasakba a sebtapasz mellé.
Az, hogy még Morcos sem funkcionál rendeltetésszerűen, végleg kihúzta a talajt a lábam alól.