Téves riasztás
Az eső puha függönyként választotta el a szalont az utca zajától. Lara a tenyerébe támasztott arccal várta az első vendégét. Nico ölbe ejtett kézzel ringatózott jobbra-balra a fodrászszékben. Mia lehunyt szemmel olvadt bele a széke támlájába. Nagyot ásított. Hosszan, jólesően engedte ki a levegőt.
Lara a szája elé emelte a kézfejét, és lustán követte Miát. Nico megpróbálta elnyomni a saját ásítását, de az arca vicsorba torzult.
– Bocsi – zümmögte Mia.
– Basszus – motyogta maga elé Nico. – Azért jöttem, hogy leadjam a rendelést, erre itt tespedek.
– Miért nem használod a készletnyilvántartó appot? – csodálkozott Lara.
– Ahhoz rendszeresen kellene vezetnem…
– Pff – kuncogott Mia.
– Be tudod állítani, hogy melyik szolgáltatáshoz miből mennyi fogy – folytatta Lara, némi szemrehányással a hangjában.
– Na, ez az. Be kellene állítani.
Mia kihúzta magát, és egész felsőtestével Nico felé fordult.
– Megcsináljam? Tudod, hogy szeretem az ilyesmit.
Nico legyintett.
– Nem lehetek ennyire lusta.
– Ez nem lustaság – búgta Mia. – Csak nincs hozzá türelmed. Nekem meg van.
Lara az égre emelte a tekintetét. Mia rajongása mindig mosolyt csalt az arcára. A recepciós őstehetségnek tartotta Nicót, és nem győzte csodálni.
– Huh – toppant be a szalonba egy középkorú, rendezetlen hajú férfi.
Nico végigmérte kusza tincseit, aztán meglepetten nézett az órára, majd Miára. Szemöldöke szigorú ráncba húzódott, tekintete megkeményedett, ahogy a recepciós kapkodva ütögette az egeret az asztallaphoz.
– Egy pillanat – hadarta Mia, miközben kétségbeesetten kereste a vendég időpontját.
Lara aggódva figyelte riadt kolléganőjét. Pedig már olyan régóta nem kevert el semmit!
A férfi eközben tétován Lara felé fordult.
– Én… én úgy sajnálom – rebegte Mia. – Nincs beírva. Valamit nagyon elszúrtam.
– Megoldjuk – állt fel Nico a székéből. – Jöjjön, kérem – intett a hajmosó állomás felé.
A férfi szája résnyire nyílt, de egy halk nyöszörgésen kívül semmi sem jött ki rajta.
– Szerencsére nem jött más – hadarta Mia szégyentől elfúló hangon. – Foglaljon helyet.
A férfi kétségbeesetten nézett Larára.
– Én… – hebegte.
– Mit is csinálunk? – sietett a segítségére Nico.
A férfi nagyot nyelt.
– A lábamat…
Mia hátrahőkölt. Nico értetlenül meredt a férfira.
– Akkor foglaljon nálam helyet – invitálta lágy hangon Lara.
A férfi zavartan helyezkedett el a kényelmes karosszékben, miközben Lara mindent megtett, hogy elterelje a figyelmét a kínos kezdetről.
– Remélem, jól állítottam be a víz hőmérsékletét. – Könnyedén megérintette a férfi térdét. – Legyen erőteljesebb a pezsgés? Vagy inkább vegyem lejjebb? Hogyan szereti?
– Nem is tudom – vont vállat a vendég, fejét kissé oldalra billentve. – Jó ez így, ahogy van.
– Szuper. Akkor nincs más dolga, mint ellazulni.
A férfiból mély, fáradt sóhaj szakadt fel.
– Rám férne.
A hangjából áradó szomorúság végigsöpört a szalonon. Mia letette a telefont. Nico céltalanul topogott a fodrászszék és a hajmosó között. Lara együttérző mosollyal nézte a férfi fáradt arcát.
– Ez az esős idő mindenkit elgyötör.
– Engem az elmúlt pár hét gyötört meg. Ha tudom, hogy egy randevú két fogamba kerül, esküszöm, meg sem próbálok párt találni. Eh… – legyintett kedvetlenül.
Lara, Mia és Nico egyszerre rándult össze, mintha áramütés érte volna őket. Tekintetük riadtan cikázott egyikükről a másikra. A férfi nem tudta nem észrevenni.
– Nem hiszik?
Kínjában fészkelődni kezdett. Zavartan nézett hol Larára, hol a másik kettőre.
Lara mélyen előrehajolt.
– Mégis mi történt azon a randin? – bukott ki belőle.
Mia és Nico önkéntelenül közelebb húzódtak. A férfi beletúrt zilált hajkoronájába. Szája ironikus mosolyra húzódott, ahogy vélhetően újra lefuttatta maga előtt a jelenetet.
– Ez a nő… – csóválta a fejét. – Felér egy atomrobbanással. Már azt sem tudom, hogyan találkoztunk. Vagy egy randialkalmazáson keresztül, vagy a taxiban, munka közben. Mindenesetre találkozó lett belőle. Pedig ahogyan káromkodik… Szerintem észre sem veszi. Már az is intő jel lehetett volna. – Sóhajtott. – Én persze soha nem hallgatok sem a megérzéseimre, sem a jó szóra. Elhívtam. Az a nő meg észrevett valami palit, mögém akart bújni, és olyan erővel lökött meg – mondjuk, van vagy két méter magas –, hogy lefejeltem a pultot. Tört már ki a foguk? Őrületes fájdalom. És horrorfilmbe illő mennyiségű vér.
Mia nem bírt a kíváncsiságával.
– És aztán? – kérdezte csillogó szemmel.
A férfi mintha addig észre sem vette volna, hogy nemcsak Lara, hanem a többiek is visszafojtott lélegzettel hallgatják. Meglepetten fordult a recepció felé, majd zavartan széttárta a karját.
– Megcsináltattam a fogaimat…
– És kifizette? – vágott közbe Mia.
Lara szúrós pillantást vetett rá. Mia szégyenkezve csúszott vissza a székébe. Nico türelmetlenül megköszörülte a torkát, de nem várta meg, hogy Lara őt is végigmérje. Sarkon fordult, és bement a konyhába. Arról, hogy az ajtó túloldalán lecövekelt, senkinek sem kellett tudnia.
Mia látta, de tökéletesen egyetértett a fodrásszal. Végre meg kellett ismerniük a teljes történetet. Vera és a csöcsbámulós apuka verzióját már ismerték, de a híres, kivert fogú taxis változata nélkül mit sem ért az egész.
– Először nem akarta. Sőt, azzal jött, hogy tönkretette a vér a ruháját. Még ő fenyegetett engem, két tátongó lyukkal a számban. Aztán egyik napról a másikra kifizette. Bevallom, nem bánom, mert annyira kínos volt ez az egész, hogy eszemben sem volt behajtani rajta a fogorvosi számlát. Feljelenteni meg pláne. Szerintem – fűzte hozzá pironkodva –, ha még egyszer előhozakodott volna a ruhája árával, még azt is kifizettem volna neki, csak hogy megszabaduljak attól a nőtől…