A szalon – 19. rész

Beszédes pillantások

Mia megnyitotta a vendégnyilvántartó alkalmazást, hogy elmondja, kinek hány vendége lesz aznap. Kollégái a recepciós pultra támaszkodtak. A még intenzív reggeli parfümillatok – Lara finom, púderes aromája, Gael nyáresti cseresznyéskertje és Nico citrusligete – színes felhővé keveredtek Mia feje fölött.

– Lara, ma heten jönnek hozzád. Nico, neked három vendéged lesz. Gael, drágám, te hat félórás és egyetlen egyórás vendéget teszel boldoggá.

Gael végigsimított fehér pamutpólóján, majd bézs lenvászonnadrágja zsebébe csúsztatta a kezét.

Az jó sok… Van köztük visszatérő?

Mia lassan megcsóválta a fejét.

– Csak Dolores, a többiek újak. Ma hat új embert ismerhetsz meg, drágám.

– És nekem? – kérdezte Nico.

– Neked kizárólag régi vendégeid lesznek.

Nico megkönnyebbülten bólintott. Elégedetten dobolt néhányat a pulton, majd a fodrászrészleg felé vette az irányt.

Lara türelmesen várt. Elmélyülten forgatta rózsaszín, puha fényű gyöngykarkötőjét. Neki mindegy volt, ki jött hozzá. Néha meg sem kérdezte. Előző este általában megnézte, hány vendége lesz, hogy eldönthesse, tervezzen-e aznapra papírmunkát. Az viszont, hogy kik lesznek azok, nem érdekelte. Nicónak szüksége volt rá, hogy lélekben felkészüljön, ha nehezebb természetű vendég érkezett. Lara számára azonban minden alkalom különálló, elszigetelt esetnek számított, a maga pillanatnyi hangulataival és lelkiállapotaival.

Dolores és Rosita egy ajtónyitással érkezett. A két idős asszony alaposan végigmérte egymást a miheztartás végett. Dolores elnyúlt, nyávogó hangon köszöntötte Gaelt, majd jelentőségteljesen Rositára pillantott. Látni akarta, amint nyugdíjas vetélytársát elönti a sárga irigység. Mindketten meg voltak győződve róla, hogy valódi verseny folyik közöttük a fiatal, erős, jóképű Gael kegyeiért.

Mielőtt becsukódott volna mögötte a kezelő ajtaja, Dolores, aki néhány hete még gondolni sem mert masszázsra, odaszólt Larának:

– Drágáim, nem tudom megígérni, hogy nem adom át magam teljesen az élvezeteknek. Félő, hogy nem fogom tudni kontrollálni a gyönyör hangjait.

– Úgy tudom, nyakmasszázsra jöttél, életem – csitította szelíden Lara. – Az talán nem jár akkora nyögésekkel… Egyébként – tette hozzá –, mi csak örülünk, ha segíthetünk az ellazulásban, illetve a regenerálódásban.

Rosita megforgatta a szemét, majd a tükörben Nicóra kacsintott.

– Hülye ribanc. Tudja, hogy esélye sincs azzal a lópofájával.

Nico arca rezzenéstelen maradt, de bele kellett harapnia az ajkába, hogy uralkodni tudjon magán.

Az újonnan érkező vékony, nyafogó hangja tűként karistolt végig Nico gerincén. Szemhéja egy pillanatra elnehezült, teste megrázkódott.

Nem nézett az ajtó felé. Tudta, hogy nem hozzá jött, de még csak látni sem akarta. Leengedte a kezét. Tenyerét lassan, erősen végigcsúsztatta a combján, majd vissza. Lepillantott. Már nem remegett a keze. Folytathatta a munkát.

Lara szeretetteljesen mosolygott a kamaszlányra, majd sokatmondó pillantást vetett a fején lévő, nagy fejhallgatóra. A lány megértette, és elhúzta az egyik fülpárnát a füléről.

Amikor Mia kilépett a mosdóból, úgy nézett körbe, mint a kalauz, aki az újonnan felszállt utast keresi a tekintetével. Bár csak egyszer találkozott vele, még hátulról is megismerte a lányt, aki „kurva szar”-nak minősítette Nico munkáját az anyja haján.

Mia a fodrászrészleg felé fordult, majd heves karlendítésekkel jelzett Nicónak. Nico szája kelletlen fintorba húzódott, aztán bólintott. Mia széttárta a karját, majd Lara felé mutatott. Nico megvonta a vállát.

Lara nem tudta nem észrevenni a különös némajátékot, amelyet a két munkatársa folytatott. Előbb meggyőződött róla, hogy a lány nem figyeli az arcát, majd felvont szemöldökkel, kérdőn biccentett Mia felé. A recepciós Lara vendégére bökött, aztán a szája előtt jobbra-balra lengette a kézfejét, jelezve, hogy valami nincs rendben vele.

– Mondd csak, drágám – kezdte Lara puhán –, jártál már itt korábban is?

A lány megforgatta a szemét.

– Ja. Anyámmal. Annál a kétbalkezes fodrászcsávónál. – A fejével hátra intett Nico irányába. – Csodálom, hogy még nem rúgták ki.

Lara együttérzőn bólintott, majd lopva biztató pillantást küldött Miának, jelezve, hogy már kézben tartja a helyzetet. A recepciós szófogadóan visszaült a székébe.

– Hogyhogy visszajöttél hozzánk?

– Mert mindenki ódákat zeng rólad.

– És édesanyád? Ő mit szólt a frizurájához?

A lány fájdalmasan felnyögött, és az égre emelte a tekintetét.

– Én nem tudom, mi van vele, de imádja azt a rémséges banyafrizurát.

A szavak hallatán Larának le kellett hajtania a fejét, hogy elrejtse a mosolyát.