– Mutass még képet a kilátásról – kérlelte volt kolléganőjét Pálma.
Flóra büszkén lapozgatott a telefonjában lévő fotók között.
– Ez a hátsó terasz. Innen a hegyeket látod, elölről meg ugye, az óceánt.
– Istenem! Mesés!
– Köszönöm – mosolygott szégyellősen Flóra.
– És mindezt egyedül építetted fel, hihetetlen!
– Sok munkám van benne, az biztos.
– Emlékszem, mennyire aggódtunk, amikor nekivágtál az ismeretlennek két gyerekkel.
– Tudom, nem sokan hittek benne, hogy sikerülhet.
– Ez így van. Bevallom, akármilyen talpraesett is vagy, azt gondoltam, egy éven belül hazaköltözöl.
– Kockázatos vállalkozás volt, az biztos. Még a nyelvet sem beszéltem. Csak angolul tudtam valamennyire. Te jó ég – nevetett fel Flóra, ahogy rátörtek az emlékek –, ha valaki látott volna közületek, ahogy szótárral a kezemben magyarázok a különböző hivatalokban!
– És megcsináltad – bólogatott elismerően Pálma.
– Meg – érzékenyült el Flóra hangja. – Néha piszok nehéz pillanatokat éltem meg, de megérte. Minden egyes veríték-, és könnycsepp piszkosul megérte. Mosogatóként kezdtem, most pedig vállalkozóként keresem a kenyeremet.
– Ráadásul úgy tűnik, igen jól megélsz.
– Nem panaszkodhatom… – mosolygott sejtelmesen Flóra.
– A gyerekek, hogy viselték?
– Példásan. Óriási könnyebbség, hogy mindenben partnerek voltak. Sosem sírtak, hogy menjünk haza. Szó nélkül alkalmazkodtak az új helyzethez. Mintha csak érezték volna, hogy segíteniük kell. Drágáim – Flóra szeme megtelt könnyel.
– Hányszor jöttök haza egy évben?
– Kétszer. Nyáron és karácsonykor, de csak pár napra.
– Akkor szerencsém van, hogy egymásba botlottunk.
– Most te mesélj! Milyen itthon az élet? Neked már nagyok a gyerekeid, ugye?
– Igen, egyetemre járnak. Mindketten külföldön tanulnak. Az egyik itt, a másik ott – nevetett Pálma –, nehogy egyszerű legyen az életünk.
– A férjeddel úgy emlékszem, nagyon jól megvoltatok.
– Ez most is így van, hála az égnek! Mindig is igazi támaszt tudtunk nyújtani egymásnak.
– Nagy kincs az ilyen társ, szerencsés vagy.
– Tudom. Éppen ezért mi is bátran belevágunk végre.
– Nocsak – csillant fel Flóra szeme –, mibe? Új vállalkozás?
– Dehogy! Nagyon jól megy az üzlet továbbra is.
Pálma észre sem vette, hogy kihúzta magát.
– Mi is kiköltözünk! Szomszédok leszünk – lelkendezett. – Már kinéztük a házat is, amit meg akarunk venni.
– Most csak viccelsz? – kérdezte feszült mosollyal Flóra.
– Nem, nem – nevetgélt Pálma. Izgalmában megragadta volt kolléganője csuklóját. – Amióta elmentél, rengetegszer jutott eszembe, hogy nekünk is ott a helyünk. Csak tudod, nem volt bátorságom. Pont amiatt, amiket az előbb meséltél.
– Azért azt tudod, hogy nem olyan egyszerű másik országba költözni, ugye?
– Te is megcsináltad.
– Más idők jártak akkoriban – Flóra egyre feszültebb lett.
– Pontosan! Te még szótárral rohangáltál, ma már fordítóprogramot tudsz a telefonodra tölteni.
– Ne hidd, hogy egy applikáció mindent megold helyetted!
– Nem, de hatalmas segítség.
– Az egy dolog – csattant fel Flóra. – Mégis honnan fogod tudni, hogy melyik hivatalban melyik ügyet kell intézni? Vagy, hogyan kell időpontot foglalnod?
– Majd te elmondod – nevetett felvont szemöldökkel Pálma. Nem értette, mi ütött egykori kolléganőjébe.
– Ez nem így megy – Flóra keze remegett. – Mégis mihez akarsz ott kezdeni?
– Semmihez! Van munkánk, amihez csak egy laptop és internet kell. Az előbb beszéltünk róla, hogy továbbra is jól megy az üzlet.
– A gyerekeidre nem is gondolsz?
– Már mondtam, hogy külföldön tanulnak…
Pálma értetlenül fürkészte a Flóra arcán átsuhanó érzelmeket.
– Nem értem, miért kellene feladni az itteni, kényelmes életeteket.
– Mert vágyunk a kalandra!
– Kalandra? Szerinted kaland mindent elölről kezdeni?
– Igen! Ráadásul nekünk még anyagi korlátaink sincsenek. Veszünk házat, végezzük a munkánkat és élvezzük a csodás kilátást. Mi kell még?
– Miért nem költöztök oda, ahol a gyerekeitek tanulnak?
– Mondtam már, két külön országban járnak egyetemre. Igazságtalan lenne az egyiket kiválasztani. De nem értelek Flóra, mi ez az egész?
– Semmi, csak vagyunk ott már elegen, nem kell a nyakunkra még több migráns!
– És te? Te is az voltál valaha…
– Az más!