Emily naplója – 33. bejegyzés

A bárpult

Elkészült a bárpultom! Annyira hihetetlen, hogy a múlt héten még csak álmodoztam róla, most meg azon írom a naplómat. Törtfehér, matt felület, négy elegáns, ívelt háttámlás, világosszürke huzatú bárszékkel. Majd szétvet a büszkeség. Egyelőre nem tudok betelni vele.

Először arra gondoltam, elhívom Markot és Sofiát legalább annyira, hogy megmutassam nekik, esetleg koccintsunk felette. Aztán belegondoltam, mit szólna Adele, ha megtudná, hogy a neki szánt meglepetést már mindenki látta és használta is.

A szerelők egy nap alatt elkészültek vele. Egy idősebb szaki jött a két segédjével, akik vagy a fiai, vagy a tanítványai voltak. Szerencsémre tisztán, precízen és gyorsan dolgoztak.

Amikor végeztek, nem bírtam magammal. Fogtam egy lapot, felírtam rá a dátumot és pár sort.

A gyógyszertári látogatáshoz szépen felöltöztem, még kicsit sminkeltem is. Lesétáltam, és beálltam Morcos sorába. Ahogy beléptem, láttam, hogy megváltozik az arca. Amíg kiszolgálta az előttem állókat, többször rám nézett. Biztos abban reménykedett, hogy csak képzelődik, és majd eltűnök onnan. Nos, nem így történt.

– Minden rendben? – kérdezte rekedten, majd megköszörülte a torkát. – Mit adhatok?

Előrehajoltam, rádőltem a pultra, és elé tettem a lapot.

– Neked hoztam, egy kis figyelmesség.

Rápillantott az írásomra. Előbb kiment minden szín az arcából. Aztán lassan vörösödni kezdett az alábbiak láttán:

Egy hatvan körüli szerelő és két maximum tizenkilenc éves kisegítő reggel nyolc és délután egy óra között ki-be járt a lakásba, egymásnak adva a kilincset. Időnként csak egy-egy férfi tartózkodott odabent a célszeméllyel, többször azonban mindhárman egyszerre zárkóztak be a nővel. Az ingatlanból nagyon furcsa hangok szűrődtek ki.

– Siess már, fiam!

– Add ide nekem, de gyorsan!

– Várj, én erősebben meg tudom lökni.

– Nyomjátok!

– Toljátok!

– Gyerek, csináljuk együtt háromra!

– Támaszd ki, mert mindjárt eldől!

– Nyeklik-nyaklik ez a vacak.

– Állítsuk fel mind a négyet!

A végére olyan vörös lett, amilyennek még senkit sem láttam. Vakító kék szeme úgy világított a fején, mint valami zombinak. Ekkor figyeltem fel rá, hogy a szakálla, amit általában rövidre nyír, egészen megnőtt. Elégedetten végigmértem, aztán további jó kukkolást kívántam neki.

Bennel viszont minden mesés. Imádjuk egymást, és tökéletes az összhang közöttünk. A héten többször lógtunk nála. Együtt főztünk, jókat ettünk, és nagyon sokat szeretkeztünk. Ezúttal nem szúrtam el a meghitt pillanatokat.

Amúgy is több eszem van már: hagyom, hogy ő irányítsa a beszélgetést, így biztosan nem futok bele valami butaságba. Ha bárki szóba kerül a barátai közül, csak és kizárólag pozitív kicsengésű dolgot kérdezek, ha a helyzet megkívánja. Egyébként pedig lelkesen és elismerően reagálok az égvilágon mindenkire.

Egyik este vacsora után borozgattunk az udvaron. Kezd már hűvösödni, de betakaróztunk egy pléddel.

– Hazajön a húgom két hétre Olaszországból – jelentette be örömmel.

Elővettem a legszebb mosolyomat.

– De jó!

Az ám. Sőt, kurva jó! A híres gyönyörű, gazdag húg, aki minden férfi álma. Alig várom, hogy mellé állhassak, és szemléltethessem a bazi nagy különbséget közte és az átlagos nő között.

– Nálam fog lakni.

Hopp, egy gyomros. Már hiányzott. A vállára hajtottam a fejem, hogy ne lássa, ahogy az arcomra fagy a mosoly.

– Milyen jó lesz nektek – lelkendeztem, amennyire tudtam.

– Gondolhatod, már alig várom! Van neki is lakása. – Nem is feltételezte senki, hogy nincs. – Kiadja, hogy abból is legyen egy kis bevétele. Imádni fogod – búgta a hajamba, majd megpuszilta a fejem búbját.

Nos, az kurva élet, hogy imádni fogom, akármilyen is. Már nem tud bemutatni nekem akkora seggfejet, akiért ne lennék oda meg vissza a múltkori malőr után. Emily vagyok, kérem szépen, Ben minden egykori, jelenlegi és jövőbeli ismerősének első számú rajongója.

Ma délelőtt egy számítógépes tervezőprogrammal összeállítottam álmaim fürdőszobáját. Először csak a mosdót akartam lecserélni. Aztán valahogy eltűnt a képről minden más is.

Hatalmas, világos, kőhatású lapokat választottam, alig látható fugákkal. A falra függesztett tölgyfa szekrény fölé vastag, törtfehér mosdópult került, amibe úgy simul bele a mosdókagyló, mintha az egészet egyetlen darabból faragták volna ki. Hozzá egy matt pezsgőszínű, szemet gyönyörködtető fali csaptelep.

A zuhanyba egyszerűen be lehet sétálni. Se küszöb, se műanyag tálca, csak egy nagy üveglap és fölötte egy akkora esőztető zuhanyfej, hogy alatta állva egy időre biztosan elfelejteném, mennyiért szerelték fel. A samponoknak megvilágított kis fülkét süllyesztettem a csempébe. Végre megszűnne az a csúnya, tapadókorongos, műanyag tartó.

Ha mindent bevállalnék, amit kiválasztottam, a tükör mögül puha fény derengene, és zuhanyzás után sem párásodna be. Mellé egy keskeny, elegáns törölközőszárítót képzeltem. Már látom is rajta a vastag, hófehér törölközőket. Télen egy forró zuhany után magam köré tekernék egyet, és úgy kuckóznék be a naplóíró fotelembe.

Úgy érzem, ennyi munka után megérdemlem. Csak ez az egész felhajtás Ben húga körül elbizonytalanított. Lehet, hogy nem kellene ekkora összeget kiadnom? Jobban tenném, ha inkább befektetném? Egy szuperül felszerelt lakás is lehet jó befektetés, nem? Egyszerűen nem tudom. Sajog a szívem ezért a mesés fürdőért. Vagy egyelőre elég a bárpult? Bennel ezt nem beszélhetem meg. A kék luxusjachtja többe kerül, mint a lakásom.

Legszívesebben most azonnal megrendelném. Adele jövő héten levizsgázik. Ha jól sikerül neki, akkor a hét vége felé le tudnék ülni vele ezt átbeszélni. A másik két barátom túl jól keres az anyagi problémák megvitatásához. Adele-lal is azelőtt kell megejteni a beszélgetést, mielőtt elkezdi ő is szénné keresni magát. A szakvizsga után, gondolom, az a címeres seggfej pasija rögtön ráönti majd a zsíros ügyfeleket. Hamarosan az én legjobb barátnőm már nem az alacsony gyakornoki fizetés miatt fog rinyálni, hanem amiatt, hogy Dave összes zűrös politikus haverját neki kell kirángatnia a szarból.

Na jó. Nem érdekel senki. Két hétig minden áldott nap megnézem álmaim fürdőszobáját, utána pedig feldobok egy érmét, hogy mi legyen vele. Belevágjak, vagy sem.