A kanapé, ami mindent felkavart
Adele reakciója a kanapéra pont olyan volt, mint amire számítottam.
– Halványlila? Te megőrültél? – döbbenten bámult az új bútoromra. – Mégis mire gondoltál, amikor ezt a színt választottad? Hogy úgyis annyi pénzt fogsz keresni, amennyiből telik havonta újra?
Hangja elfúlt az izgalomtól. Kicsit lihegett, majd fejhangon folytatta:
– Ráadásul a barna velúr fotel mellé?
Karját magasra emelte, majd drámaian ejtette a combjára. Aztán, mint akit valami rémhírrel sújtottak, a fél nappalit elfoglaló, L alakú kanapéhoz vonszolta magát, és eldőlt rajta, mint egy zsák.
– Legalább állati kényelmes – nyögte, majd lehunyta a szemét.
– Majd dobok rá valamit, hogy ne koszolódjon. Sőt, mindjárt hozok egy takarót alád.
Bementem a hálóba, és lekaptam az ágyterítőt.
– Fehéret? – hunyorgott gúnyosan Adele. – Zseniális ötlet.
Megforgattam a szemem, és visszavittem a takarót az ágyra. Mire újra a nappaliba értem, Adele már a kanapé hosszanti részén hevert, karját a feje alá támasztva.
– Majd kapsz valami normális huzatvédőt a szülinapodra – morogta. – Kettőt, hogy a fotelodon is ugyanolyan legyen.
Ezt szeretem Adele-ban: praktikum mindenekelőtt. Na, meg a gyors megoldások. Ennek a nőnek mindig úgy pörög az agya, mintha az egész világ sorsa rajta múlna a nap huszonnégy órájában. Állandóan résen van, és futószalagon gyártja a megoldásokat.
Sofia bezzeg nem zavartatta magát. Úgy ült le azonnal, mintha nem húzott volna maga után istállószagot. Azonnal beláttam, hogy Adele-nek igaza van. Gondolhattam volna erre. Főleg, hogy én reggelente egy szál bugyiban fogok oda ülni, ahová mások munka és tömegközlekedés után.
A francba.
– Mark, hol a telefonom? – kérdezte Sofia, immár felhúzott lábakkal.
– Nem tudom. Keresd meg, és csússz arrébb, hadd próbáljam ki én is ezt a méretes áfonyapudingot.
– Ez az! – kiáltott fel Adele. – Áfonyapuding! Már egy ideje azon gondolkodom, hogy mire hasonlít ez a szín.
– Le-ven-du-la – szótagoltam emelt hangon. – Ez levendula. Az áfonya sokkal sötétebb.
– Add ide, Mark, a telódat. Hadd hívjak fel valakit a rendelőből, hogy hozza el az enyémet.
– Nem bírod ki holnapig? – vetette oda foghegyről Mark. – Megígérem, hogy ma már nem üzenek, és nem is hívlak.
– De jó fej vagy – húzta el a száját Sofia.
Kezét Mark felé nyújtotta, ujjaival a levegőt markolászta. Mark kelletlenül odanyújtotta neki a készüléket. Sofia kiment vele az erkélyre.
– Miért vagy ilyen pokróc ezzel a lánnyal? – kérdezte Adele. – Ahelyett, hogy örülnél, amiért elvisel már lassan egy éve.
Mark éppen szóra nyitotta a száját, amikor a súlyos erkélyajtó elhúzódott, beengedve a csípős hideget.
– Idejön.
– Ki? – kérdeztük mindhárman.
– Az asszisztensem.
– Milyen menő vagy – nyögte Adele. – Úgy szeretnék már én is valami beosztottat.
– Már nem kell sokat várnod – közölte Mark. – Feltéve, ha nem buksz meg a szakvizsgán – fűzte hozzá gonoszul.
– Menj a picsába – sziszegte Adele. – Mi a franc van ma veled?
Nem válaszolt. Arca megkeményedett, száját rövid fintorra húzta. Inkább nem szóltunk. Amikor azonban Sofia lement a ház elé a telefonjáért, nekiestünk.
– Összevesztetek, vagy mi? – ült fel hirtelen Adele.
Mark két kézzel markolt a hajába.
– Beszéljetek már vele, kérlek! Hívjátok el valami csajos estére, és valahogy világosítsátok már fel!
– Mégis miről? – értetlenkedtem.
Mark a plafonra emelte a tekintetét.
– Arról, hogy a szex nem csak abból áll, hogy fekszik, mint egy darab fa, és meredten bámulja a plafont.
Eltátottam a számat.
– Mark, baszki, ne már! Ezt miért nem vele beszéled meg?
– Mert vele nem lehet ilyenről beszélni. Azonnal behisztizik, hogy akkor csináljam veled, ha nem tetszik, amit ő tud adni. Mintha adna bármit is.
Adele megforgatta a szemét.
– És mégis mit vársz? Hogyan hozzuk fel neki ezt a témát spontán, ha féltékeny Emilyre, és csak miattad visel el bennünket úgy-ahogy?
– Nem tudom, de ez így baromira nem jó.
Felment bennem a pumpa. Akaratlanul csípőre tettem a kezem, és megálltam előtte.
– Akkor meg miért nem szakítasz vele, és keresel mást?
– Istenien főz, és még az alsógatyámat is kivasalja…
– Mark, nem lehetsz ekkora farok – kezdtem, de az ajtó nyitódása félbeszakított.
A konyhapulthoz húzódtam, Sofia pedig visszaült a korábbi helyére. Senkinek sem volt kedve megszólalni. Mark a föl-le ugráló lábfejét nézte, Adele lehunyt szemmel szunyókálást színlelt, én pedig elővettem egy rugós mérőszalagot, és a konyha előtti teret méregettem.
– Mit csinálsz? – kérdezte Sofia.
– A bárpult helyét keresem…
Erre a másik két barátom is hátrafordult.
– Hogy mi? Bárpult? – énekelte Adele.
Nos, nem most akartam még elmondani ezt sem, de valamivel fel kellett oldanom a hangulatot. Remélem, egy ideig még nem fogják hiányolni, mert amíg le nem megy a projekt, ide úgysem jön senki fúrni-faragni.
Sajnálom Sofiát, mert jó lány, és igazán nem ezt érdemli. De ha nem hajlandó beszélgetni bizonyos dolgokról, úgy nehéz lesz. Egyébként kíváncsi lettem volna Adele véleményére, mert azért ő is elég sarkosan fogalmaz, ha az ő barátjáról van szó. Igazából nem tudom eldönteni, mennyire szerelmi a kapcsolata Dave-vel, vagy inkább simán szakmai.
Nekem is jó lenne végre valaki az életembe. Na, nem állandóra, ahhoz most nincs türelmem. Inkább egy jó kis alkalmi viszony… na, az megoldaná a helyzetet. Kicsit oldaná a bennem felgyülemlett stresszt, és az önbecsülésemet is feljavítaná.