Ehhez már gin kellett
Jó nagy manipulátor ez a Ben. Nem mertem nem az ő anyagát előtérbe helyezni. Minden nap azzal kezdtem, és csak utána álltam neki a telekomos fordításoknak. Azokból ráadásul egyre több érkezik. Ha lenne időm, elővenném a szerződést, és megnézném, tényleg ennyit vállaltunk-e, de jelenleg egyetlen fölösleges percem sincs.
Főleg úgy, hogy a héten nem jöttek a gyerekek Ryanhez. Minden reggel és minden este szeretkeztünk egy nagyot. Úristen, de iszonyatosan jó hetem volt! Fénykoromban nem szexeltem ennyit.
Múlt vasárnap este bejelentkezett, és szinte közölte, hogy hétfőn reggel beugrik. Majd kibújtam a bőrömből úgy örültem. Akkor még nem is gondoltam semmi olyanra, hogy utána nem ártana, ha sietve távozna. Eszeveszettül kívántam, nem érdekelt más.
Amint belépett az ajtón, egymásnak estünk, és a kanapénál nem jutottunk messzebb.
– Váljék egészségedre, Emily, én már itt sem vagyok – közölte, majd felpattant.
Felhúzta az amúgy csak térdig letolt farmerját, adott egy puszit a homlokomra, és ment is az ajtóhoz.
– Hé! Ennyi? – szóltam utána felháborodást színlelve, letörölhetetlen mosollyal az arcomon. – Csak megdugsz és mész?
Kipirultan, önelégült mosollyal vonogatta a vállát.
– Örülj, hogy hozzásegítettelek a kiegyensúlyozott létezéshez. Most pedig dologra fel! A munka nem végzi el magát. – Megragadta a kilincset. – Ja – fordult vissza az ajtóból –, este jövök, ha végeztem. Kilencre állj készen, ruha ne legyen rajtad – utasított szigorúan. – Ne izgulj, az még ennyi időt sem vesz igénybe – fűzte hozzá nevetve.
Mire végiggondoltam, amit mondott, már be is csukódott mögötte az ajtó.
Ígérete ellenére az esti szex több mint egy órán át tartott, mert én nem akartam elengedni. Pedig reggel összesen tizenkét percet töltött nálam. Úgy csimpaszkodtam belé, mint egy kis majom, pedig addigra már hulla fáradt voltam. A közelsége, a bőre, a simogatása felülmúlhatatlan, és nagyon vágyom rá.
Másnapra már teljesen természetessé vált számomra az új rutin: reggel hatkor kelés, gyors reggeli, munka, tizenöt perc szexszünet, munka, ebéd, huszonöt guggolás az erkélyen, munka, guggolás, munka, vacsora, munka, negyven perc szex, munka, öt óra alvás.
Tükörbe nem nézek, nem vagyok kíváncsi a szem körüli karikáimra, sem a nyúzott arcomra. Csak enne a fene, hogy Ryan is ezt látja. Sokkal egyszerűbb nem foglalkozni vele. Másokkal úgysem találkozom.
A séta hiányzik, azt a jövő héttől visszavezetem. Pontosabban azokra a napokra, amikor nincs szex. Olyankor egy gyors háztömbkörrel igyekszem helyettesíteni az orgazmust. Meglátjuk, mennyire lesz sikeres. Maximum, ha hazaérek, majd nyögök egy kéjeset az ajtóban.
Adele kisírta, hogy pénteken nálam ebédeljen. Ő addigra már végzett az ügyvédi irodában, mehetett haza készülni a közelgő vizsgájára. Egyelőre egészen kiegyensúlyozott az én drága barátnőm, de már előre félek, hogy milyen mértékű stresszt fog belőle kiváltani a szakvizsga, amikor már tényleg közel lesz a dátum. Kicsinál mindenkit.
Most még jó fej.
Kiskosztümben, magassarkúban, nyakában pöttyös selyemsállal hozta az ebédet. Franciasalátát, hússalátát és diós-mazsolás rizsköretet. A főétel a köretekhez fűszervajas pirítós volt. Amikor megláttam, nevethetnékem támadt, de a szeptemberi szakvizsga tudatában rezzenéstelen arccal pakoltam tálakba az ételt.
– Tegnapi kimeredt csirkemellfilé jöhet hozzá? – kérdeztem.
Válla megkönnyebbülten esett előre.
– Naná – sóhajtotta.
Néhány falat után rátért arra, amiért jött.
– Szóval, milyen ez a Ben? Úgy értem, normálisnak tűnik?
– Jó fej és igazi úriember – vágtam rá.
Azt hittem, ennyi bőven elég, ha az ügyfelét jellemzi az ember.
Adele elhúzta a száját.
– Ne szórakozz már, Emily. Most tényleg úgy kell kihúzni belőled minden információt? Én azt akarom tudni, hogy szexi-e. Jóképű-e. Lefeküdnél-e vele.
– Mi? – visítottam. – Dehogy akarok lefeküdni egy nálam ennyivel idősebb fickóval!
– Miért, hány éves?
– Mit tudom én – morogtam. – Negyvenöt körül.
– Az nem öreg, Emily. Az prémium kategória.
Felszaladt a szemöldököm.
– Ó, igazán? Mégis honnan veszed?
– Dave is harmincöt.
– Az még mindig tízzel kevesebb, ugye tudod?
– Lehet, de egy férfi negyven és ötven között van ereje teljében. Utána jön a kapuzárási pánik meg a hiszti, hogy nem akarnak megöregedni.
Elismerően hümmögtem.
– Ez igen, Adele. Te aztán értesz a férfiakhoz…
Megrántotta a vállát, majd felállt. A hűtőhöz ment.
– Tudom, hogy gúnyolódsz. – Kinyitotta az ajtaját, és szokás szerint derékig eltűnt benne.
Ugye milyen jó ez a bazi nagy hűtő? Mit csinálna, ha idegességében egy térdig érő kis vacakba kellene elbújnia?
– Nem gúnyolódom, de ne tegyünk már úgy, mintha akkora tapasztalatunk lenne a húsz évvel idősebb férfiakkal. És azt sem hiszem el, hogy neked ez a korosztály jön be.
Felegyenesedett, és csípőre vágta a kezét.
– Emily, elfelejted, hogy ügyvédek és politikusok között mozgok. A legtöbbjük ötven és a halál között van. Már hozzászokott a szemem.
Egy uborkát húzott elő. Gyors mozdulatokkal megmosta, majd a tányér fölött szeletelni kezdte.
– Ahhoz képest mégis ráizgultál a húszéves autótolvajodra – vittem be neki az ütést, miközben le sem vettem róla a szememet.
Adele arca varázsütésre lángba borult. Még a nyaka is vörös lett a fiú említésére.
– Csak feltörte őket, nem vitte el sehová – súgta.
Felnevettem.
– Úgy látom, elég nagy nálad a mozgástér. Húsztól ötvenig bármi jöhet.
Ingerülten legyintett.
– A srác elképesztően izmos, és látszik rajta, hogy egy szexisten…
– A maga húsz évével? – szakítottam félbe csípősen. – Nem azt mondtad, hogy negyven fölött jók csak igazán?
– De ez egy igazi vadóc! – nyögte, miközben a plafonra emelte a tekintetét.
Egy darabig szótlanul néztem az ügyvéd barátnőmet, aki maga sem tudta eldönteni, mire vágyik igazán. Egy ötvenes ügyvédre, Dave-re, az öntelt politikus pasijára vagy egy húszéves, vadállatias autófeltörőre. Elég széles merítés. Nincs könnyű helyzetben, az tény. Már ha valóban ezek közül akar választani.
Már ha valóban választani akart közülük.
– Összejárok szexelni egy elvált karateedzővel – közöltem hirtelen.
Magam is meglepődtem a váratlan bejelentésemen. Azt hittem, még nem akarom elmondani neki.
Adele eltátotta a száját.
– Hogy mi van? – visította.
Lazaságot színlelve, remegő térddel túrtam egy adag diós rizst a villámra. Elismerően ingattam a fejem, mintha csak Adele készítette volna.
Két kézzel csapott az asztalra.
– Mondjad már! – sürgetett.
Orrlyukai kitágultak, az arca idegesen megrándult.
– Véletlenül összegabalyodtam egy fickóval itt a házban.
– Hogy a picsába lehet véletlenül összegabalyodni valakivel? – sipította ugyanazon a rémes frekvencián.
Eltakartam a számat, hogy visszatartsam a feltörő nevetést. Egészen elképesztő látványt nyújtott az egyszerre dühös, kíváncsi és irigy Adele. Az arcán a színek másodpercenként váltották egymást.
Részletesen elmeséltem neki mindent.
Pislogás nélkül, szoborrá meredve hallgatta. Miután befejeztem, még percekig ült némán, üveges tekintettel.
– Baszki, de kurvára irigyellek – súgta végül.
Felállt, majd gépies mozdulatokkal a hűtőhöz ment. Kivette belőle a gint, és habozás nélkül meghúzta az üveget.
– Ilyen, baszki, nincs – motyogta maga elé, majd ismét nagyot kortyolt az italból.