A szalon – 23. rész

Eszedbe se jusson!

Forró szelek szárnyán érkezett az augusztus. A nap kegyetlenül perzselte a bőrt, felforrósította a betont, és elviselhetetlenné tette a délelőttöket. Mia huszonnégy fokra állította a légkondit.

A szalon munkaállomásai üresen várták az első vendégeket. A vendégtérben egyedül Mia ült a pultja mögött. A konyhából halk csörömpölés szűrődött ki. A recepciós épp felállt, hogy csatlakozzon Nicóhoz egy kávéra vagy frissen facsart narancslére, amikor a háta mögött felvisított egy női hang.

– Jézusom, de hideg van itt! Ezek nem normálisak!

Mia megpördült a sarkán. Összeszorított szájjal mérte végig az almazöld népviseletbe öltözött fiatal nőt, aki egy kusza copfú, vézna férfit húzott maga után.

– Segíthetek? – kérdezte Mia élesen.

– Előbb talán állítsd vagy öt fokkal feljebb azt a szart – bökött az állával a recepciós pult feletti klímaberendezés felé. – Te pedig – fordult a férfihoz –, maradj addig kint. Eszedbe se jusson bejönni, amíg nem melegszik fel egy kicsit. Tüdőgyulladást kapsz. Komolyan mondom, megáll az eszem – dohogta. – Mintha nem lenne köztudott, hogy a kinti hőmérsékletnél csak pár fokkal megyünk lejjebb…

– Negyvenegy fok van – vágott közbe Mia.

– Állítsd huszonkilencre, különben ugrott az időpont. Elmegyünk máshoz – közölte a nő ellentmondást nem tűrő hangon.

Mia gépies mozdulattal nyúlt a kapcsoló után. Lassan emelte a hőfokot, minden gombnyomás után rövid szünetet tartva. Miután végzett, nem nézett a nőre. Visszaült a székébe.

– Csukd be az ajtót, kérlek. Vagy kívülről, vagy belülről. Ahogy jólesik.

A férfi engedelmesen belépett, majd becsukta maga mögött az ajtót. Mia a monitoron tartotta a szemét, az egeret pedig idegesen rángatta jobbra-balra az asztalon.

– Fodrászhoz jöttünk.

A recepciós bólintott. A szeme sarkából látta, hogy Nico már kilépett a konyhából.

– Mit is egyeztettetek? Mit csinálunk? – kérdezte Nico könnyed hangon.

– Csak a végéből kell egy kicsit lecsippenteni – vágta rá sietve a nő.

Kapkodó mozdulatokkal simítgatta a hímzésekkel díszített szoknyáját, majd a kontyához emelte a kezét. Néhányszor megnyomkodta a feltekert haját, mintha csak azt ellenőrizné, hogy pontosan középen van-e.

– Akkor foglalj helyet – intett Nico a hajmosó felé.

A nő megrázta a fejét.

– Nem én! A párom. – A mögötte álldogáló férfira mutatott, majd a füléhez hajolt. – Menj és csücsülj oda, de előbb add ide a telefonodat. Úgysem tudnád felvenni, ha csörög.

Nico zavartan nézett hol az egyikre, hol a másikra. A férfi készségesen elővette a pólója alá rejtett övtáskájából a készüléket.

– Nagyon óvatosan mosd a haját. Eszedbe se jusson dörzsölni. Nagyon érzékeny a fejbőre, és sokszor véresre vakarja. Olyankor hámlik és levedzik neki. Most is elég sebes.

A fodrász némán a hajmosó mögötti munkapulthoz lépett, és kivett egy pár gumikesztyűt a tartóból.

A nő egy darabig mozdulatlanul nézte, ahogy Nico munkához lát, majd elindult a várórész felé. Leült a kanapéra, a férfi telefonját pedig az üvegasztalra tette. Mia úgy tett, mintha a monitorra koncentrálna, de lopva figyelte a nő minden mozdulatát.

A kísérő néhány percig nézelődött, aztán sietve felkapta a készüléket a mentás cukorkákkal teli tál mellől. Sebesen, gondolkodás nélkül ütötte be a feloldókódot. A világról teljesen megfeledkezve hol az ujját húzogatta a képernyőn, hol irigylésre méltó gyorsasággal pötyögött. Időnként magasra szaladt a szemöldöke, máskor kikerekedett a szeme, egyszer pedig még a száját is eltátotta.

Mia lélegzetét visszafojtva figyelte a férfi magánszférájának módszeres feldúlását.

Hirtelen, mintha tűvel szúrták volna meg, a nő felpattant, és Nico mellett termett.

– Jó minőségű ez az olló? Nem fogod szétroncsolni a hajvégeket valami ócskasággal, ugye?

A fodrász nem reagált. A tükrön keresztül a fiatal férfi szemébe nézett.

– Tíz centi? Húsz? Szerintem legalább húsz kellene…

– Eszedbe se jusson annyit levágni. Úgy nézne ki vele, mint egy kisfiú. Maximum tíz centi mehet. Több nem. – Azzal ismét visszamasírozott a kanapéhoz.

Ezúttal nem nyúlt a telefonhoz, hanem összeszűkült szemmel figyelte Nicót. Amikor a fodrász végzett a vágással és leemelte a falra rögzített tartóból a hajszárítót, a nő újra mellé lépett.

– Ne tartsd túl közel a fejéhez, mert leégeted a fejbőrét. Te is láttad, milyen érzékeny. – Aztán leguggolt a férfi mellé, és a cipőjét kezdte sepregetni.

– Hajas lett? – kérdezte Nico. – Adjak egy kis seprűt?

A nő legyintett.

– Nem vészes. – Még néhányszor végigsöpört a cipőn, majd felnézett a férfira. – Kellene vennünk neked egy új cipőt. Ebben nem szellőzik a lábad. Azért gombásak a körmeid. Ez szoros és vacak minőségű. Egy jó cipőben a lábad sem büdösödne be ennyire.

A férfi némán a térdét bámulta. Csak vörösen égő tarkója árulta el, hogy legszívesebben elsüllyedt volna.

Nico lendületes mozdulatokkal szárította a férfi vékony szálú haját, csak hogy minél gyorsabban végezzen. Amint elég száraznak érezte, lekapcsolta a készüléket és visszalökte a helyére.

A nő feszült mosollyal kísérte a férfit a pulthoz.

– Tudod, mit? Odakint megvárlak – búgta.

Mia megvárta, amíg a nő becsukja maga mögött az ajtót.

– Készpénz vagy kártya?

Nagy csattanással kivágódott a bejárati ajtó, a nő pedig szinte beesett rajta. A kilincset el sem engedte, csak a felsőtestével hajolt vissza a helyiségbe.

– Eszedbe se jusson ezeknek borravalót adni! – lihegte.