A nehéz, édes, olcsó parfüm betöltötte a folyosót, tönkretéve az ablakon beáramló, friss, szeptember délutáni illatot. Ahogy megérezte, Edit legszívesebben visszahátrált volna az irodájába. Az amúgy is érzékeny orrát állapota még nagyobb kihívás elé állította. Nemcsak a szag taszította, hanem az a típus is, aki ilyet viselt. Zavarta ügyfelei hozzá nem értése, fontoskodása. Túl fáradt és ingerült volt ahhoz, hogy hosszan üljön a házaspár társaságában. A feleségnek ki sem kellett nyitnia a száját ahhoz, hogy az ügyvédnő tudja, nem lesz egyszerű dolga. Pedig egy föld adásvételnek nem kellene megterhelőnek lennie. Edit megfogadta, hogy terhessége alatt kizárólag rutinból megoldható ügyeket vállal. Egy olyan ember, mint amilyen ő, nem tehet másként, ha vigyázni akar a babára és magára is. Márpedig Edit reggeltől estig aggódott valamin. A stressz minden napját kitöltötte, képtelen volt lazítani. Szerencséjére a benne növekvő kisbabát mindez egy cseppet sem zavarta, úgy fejlődött, ahogy a nagykönyvben azt megírták.
Nem akart leülni ügyfeleihez addig, amíg a vevő meg nem érkezik, így is túl sokat kell majd belélegeznie a locsolókölni szerű illatot, amely szép lassan keveredni kezdett a férj, szintén markáns arcszeszével. A zsákfaluban élő házaspár számára nagy esemény volt bemenni a városba, ráadásul ügyvédhez. Kifürödtek, felvették a legszebb ruhájukat, és a cipőt, amelyet csak sátras események alkalmával vettek elő a szekrény aljából.
– Ugye beleírta, hogy kizárólag készpénzt fogadunk el? – indította éles hangon a beszélgetést a határozott feleség. – Mert a kishölgy már próbálkozott nálam, hogy bankszámlára utalhasson, de hát, még mit nem! Majd én fizessek azért, hogy hozzájussak a saját pénzemhez?
– Úgy készítettem el a szerződést, ahogyan megbeszéltük. Ne tessék aggódni! Aláírjuk, egy hónap múlva pedig már maguknál lesz az ára.
Szívesen hozzátette volna, hogy varrhatja bele a matracba, de visszafogta magát. Éhes volt, fáradt, forgott a gyomra az émelyítő pacsulitól, és úgy érezte, szétveti a feszültség.
– Nem is tudom, mit képzelnek ezek a mai fiatalok – folytatta a zsörtölődést az asszony. – Mit hisznek? Hogy bolondok vagyunk és majd rohangálunk az automatához?
Végszóra megérkezett a „kishölgy” is. A vevő a házaspár tökéletes ellentéte volt. Fiatal, visszafogott, elegáns, mégis Editből megmagyarázhatatlan ellenszenvet váltott ki.
– Nézzék át, azután kezdjük el aláírni. Mind a tizenhárom oldalon legyen ott a nevük. Hét példány van – utasította a társaságot. – Ha valamilyen adat nem stimmel, szóljanak, javítjuk!
A házaspár gyorsan a fizetési feltételekhez lapozott. Látni akarták, hogy benne van: amint jóváhagyja a földhivatal a szerződést, megkapják a pénzüket, méghozzá friss, ropogós bankjegyek formájában.
Az ügyvédnő türelmetlenül várta, hogy kiürüljön végre az irodája, és letudja ezt az ügyet is.
Minden erejét össze kellett szednie, ahhoz, hogy beengedje ügyfeleit. Bízott benne, hogy eléggé felkészült a vevő hibáztatására. Nem fogja magát okolni egy ilyen ostoba hibáért. Még egy kicsit váratta őket a szemerkélő, novemberi esőben, hadd érezzék, milyen elfoglalt ember is ő, az ügyvédnő.
– Mi az istennyilát csinálnak ezek ott? – sípolta az erős sminkben érkező asszony. – Mi nem jó nekik?
A vevő egy szót sem szólt, nem kérdezett.
– Azt mondta nekem, hogy már évek óta itt él – intézte szemrehányó szavait Edit a vevő felé.
– Hogy mondtam volna ilyet? – válaszolt az szenvtelen hangon. – Ön is látja a lakcímkártyámon, hogy alig egy éve költöztem a környékre.
– De nem azt mesélte, hogy környékbeli?
– Összekever valakivel.
Az eladóknál elérte, amit akart, szúrós szemmel néztek a „kishölgyre”, akivel úgy tűnik, csak a baj van. Őket nem érdekelte, hogy az ügyvédnő olyasmit jelölt meg a szerződés kísérő dokumentumában, amely nem is létezett. Edit úgy vélte, hogy a házaspárnak fogalma sincs arról, mi az az elővásárlási jog. A földet, amelyet el akartak adni, örökölték, és számukra kizárólag az volt fontos, hogy minél előbb túladjanak rajta készpénzért.
A vevő lelkivilágával Edit nem foglalkozott. Ahhoz túlságosan taszította a fiatal nő.
– Rendben, ha újra aláírták azonnal viszem is a földhivatalba. Most már nem lesz semmi gond.
Remegett a keze. Hogy lehetett ilyen hülye? És ezek miért nem szóltak az első körben? Ezt már nem tudja másra fogni. A méltóságát azért mindenáron megőrzi. Mégiscsak ő az ügyvéd, azok meg ott kint az utcán, az ügyfelek, akiknek nincsen jogi diplomájuk. Lehet, még a nyolc általános sincs meg hibátlanul. Ráadásul mindjárt karácsony, hiába adja be mielőbb, januárig már senki sem fog a szerződéssel foglalkozni a földhivatalban. Megnyomta a gombot, hogy beengedje a három embert, akik már a rémálmaiban is kísérteni kezdték.
Hidegvérrel ismertette az újabb visszautasítás okát, kurtán elnézést kért, és eléjük tette az újabb papírtömeget.
– Ez nekem így nem jó – szólalt meg a vevő ridegen. – Ha nem tudom időben elkezdeni a művelését, akkor nem kell. Nem szeretnék egy évet elvesztegetni.
Az eladók szeme felakadt, Edit megszédült. Más se hiányzott neki, hogy az antipatikus liba kezdje el diktálni neki a tempót. Egy pillanatra lefagyott. Az asztal alatt, önkéntelenül a hasára tette a kezét, mintha csak születendő gyermekétől várna segítséget. Nem akarta, hogy a kétségbeesés kiüljön az arcára.
A cukorfelhőbe burkolt, sipítozós asszony elővette a piaci kofákat megszégyenítő stílusát, hogy megakadályozza a türelmetlen vevő elállását. Az ügyvédnő nyert egy kis időt, és elő is állt egy mindenki számára megfelelő megoldással. Így már csak a vevő marad a nyakán még egy rövid ideig, a legrosszabb esetben is maximum két hónapig, de azt már kibírja.
Kész, vége. Minden méltósága a porba hullott. Nem akart már felsőbbrendű lenni, csak hazamenni végre, elfelejteni az egészet, és megszabadulni az irritáló „kishölgytől”. Könnye összekeveredett a taknyával, és hangosan sírva fakadt ki, miután véletlenül ismét elrontotta a benyújtandó dokumentumokat. A baba bármelyik percben megszülethet, ő pedig ahelyett, hogy rugdalózókat válogatna, itt ül az irodában ezzel a nővel, akihez legszívesebben mindent egyesével hozzávágna, ami az asztalán található.
– Soha életemben nem jártam még így! Semmit se rontottam el egyszer sem, nemhogy négyszer! Még ezt az egyoldalas iratot sem tudtam hiba nélkül beadni, teljesen kikészültem!
A vevőnek megesett a szíve a kétségbeesett és láthatóan kimerült ügyvédnőn.
– Ne haragudjon, de szerintem ez inkább vicces. Ne sírjon maga sem, nem kell az a babának. A földet műveljük, a többi nem számít. Ha egy év alatt jön össze, akkor úgy lesz jó. Ennél nagyobb bajunk ne legyen. Biztos vagyok benne, hogy hamar pontot teszünk az ügy végére.
Edit, aki az okoskodó ügyfelek kirohanásaihoz, a hivatalnokok értelmetlen akadékoskodásaihoz szokott, meglepődött azon, hogy a „kishölgy” mennyire más szemüvegen keresztül szemléli a világot. Igaz, ez sem segített azon, hogy önmaga előtt szakmailag megsemmisült ennyi hibától, mégis a lelke mélyén egyetértett a vevővel. A magzat egészséges, semmi más nem számít. Ezt a nőt sem fogja már túl sokszor látni, utána pedig ameddig csak lehet, babázik.
Egyikük sem gondolta volna, hogy valóban kelleni fog az egy év, sőt összesen másfél is, hogy a föld a vevő nevére kerüljön.
Ha mindez nem történik meg, talán még most is ügyvédként dolgozna, és ingerülten szagolná az emészthetetlen, tíz éve lejárt szavatosságú kölniket és arcvizeket, időnként izzadtságszaggal megfűszerezve.
Imádta az ásványokat, az ékszerkészítés pedig a legjobb kikapcsolódást jelentette a fiatal anyuka számára. A webshop kezelésébe sokkal hamarabb beletanult, mint hitte volna. Ügyfelekkel csak az online térben találkozott, többé nem érdekelte, hogy ki a vevő. Többé nem volt fontos a szimpátia.