– Szép volt, María José – bólintott elismerően Carlos, amikor látta, hogy a nő és Günter öleléssel búcsúztak egymástól.
– Micsoda?
– Hogy megbocsátottál neki.
– Annak a mocsoknak, aki a kutyám életére tört? – csattant fel. – Soha az életben nem felejtem el, amit tett!
– Akkor meg mi volt ez az egész?
– Mi lett volna? Színjáték – húzta ki magát büszkén az idős asszony. – Vagy, ahogy te mondanád: álca.
– Ugyan, María, mi értelme van ennek? – dohogott Carlos.
– Megmondom én, hiszen ezt is tőled tanultam. Tartsd közel magadhoz az ellenségeidet! Vagy hogy is van ez?
– Günter nem az ellenséged – csóválta fejét rosszallóan a férfi. – Ő egy egyszerű családapa, aki a légynek sem árt.
– Annak nem is! A kutyákra jelent halálos veszélyt.
– Jó, nyugodj meg! Ha tényleg gond lenne vele, csak egy szavamba kerül, hogy megkapja a magáét.
Bernard rosszallóan felnyögött és megforgatta a szemét. Letette kezéből a csészéjét. Noud nem hallotta Carlos és María José beszélgetését, de Bernard arckifejezése mindent elárult.
– Csak nem megint titkos ügynököset játszik? – kuncogott halkan.
– De. Vén bolond.
– Ne vedd már ilyen komolyan! Unatkozik.
– Olyan gyerekes dolog úgy tenni, mintha valami szuper szervezet embere lenne.
– Légy elnézőbb! Idős, ráadásul nem árt vele senkinek. María José meg csak azért asszisztál hozzá, mert bírja az öreget.
– Én is kedvelem. Szórakoztató, kedves fickó, de ez a hazudozás…
– Hívjuk fantáziálásnak. Ráadásul csak az öreglánynak ontja a kamu történeteit.
– Nevezzük nevén azokat a történeteket, kérlek: hazugságok.
Noud megadóan legyintett. Nem akart Bernarddal butaságokon vitatkozni.
Günter kedvetlenül forgatta a grillen a spárgát. Korábban is volt rá példa, hogy megölelte az idős szomszédasszonyát. Akkor María José szeretettel a férfi vállára hajtotta a fejét, és megsimogatta annak hátát. Most a nő mereven, mint valami robot, mellkasával megérintette Günterét, miközben egyik kezét egy pillanatra a férfi vállára tette, a másik pedig ernyedten lógott az asszony combja mellett. Ez nem volt igazi ölelés. Itt nem történt megbocsátás. A nyugdíjas cukrászmester kedves nénikéből egy szempillantás alatt ellenséggé változott. Günter pedig aggódott, hogy mire lesz képes az egyébként köztudottan makacs természetű szomszéd.
Haragudott Viktoriára. Nem ebben egyeztek meg. Megígérték egymásnak, hogy minden, a lakóközösséggel kapcsolatos döntést közösen hoznak meg. Pontosan tudták, hogy ennyi ember összezárva egy időzített bomba. És tessék! Ők kezdték a rendbontást. Az első igazi konfliktus az ő nevükhöz fűződik. Ted egyelőre csak kavarja a szart, és kellemetlenkedik. Ők viszont begyűjtötték az első ellenségüket.
– Ha érdekel a véleményem… – kezdte fontoskodó hangon Ludmilla.
– Már hogy érdekelne? – horgadt fel María José.
– Nem baj, akkor is elmondom – folytatta hűvösen a német asszony. – Akármi is történt, az tény, hogy Perla jobbra-balra hugyozik egész nap. Nemcsak a földijeimet bosszantja, mindenkit. Csak ugye ők egy tüchtig német család, akik másoknál rosszabbul viselik a kutyapisit a teraszuk falán úgy, hogy nekik nincs háziállatuk. Csúnya dolog volt, amit Günter tett, de bocsánatot kért. Szerintem, most te jössz. Mégpedig azzal, hogy változtatsz Perla szokásain.