A kora reggeli félhomályban igyekvő María José magán érezte szomszédasszonya, Ludmilla tekintetét. Nem nézett fel az ablakára, de pontosan tudta, hogy az idős, német nő onnan figyeli. Önkéntelenül megrántotta a vállát.
– Na, tessék – morogta magában. – Most meg majd azt hiszi, magamban beszélek.
A szája elé kapta a kezét. „Hiszen azt teszem.” – kuncogott.
– Szenilis, vén hülye – motyogta Ludmilla, María José mozdulatai láttán. – Mi a fenét eszik ezen a haszontalan nőszemélyen Carlos? A süteményein kívül nincs benne semmi értékelhető – dohogta.
– Valami baj van? – kérdezte Israel álmosan.
Ludmilla megforgatta a szemét.
– Semmi baj nincs. Miért lenne?
– Mit leskelődsz már megint?
– Nem leskelődök – csattant fel ingerülten az asszony.
– Dehogynem – ásította a férje. – Meg dünnyögsz magadban, és felébresztesz vele.
– Százszor mondtam, hogy költözz külön szobába.
– Költöznék, ha hajlandó lennél kiüríteni az egyik helyiséget.
– Rendben, ma megoldjuk.
Ludmilla szeme villámokat szórt.
– Jó reggelt angyalom – ujjongott Carlos. – Nem látott meg senki?
– Viccelsz? Ilyen korán még a németek sem kelnek fel.
María José nem akarta elárulni, hogy Ludmilla rendszeresen kifigyeli, amikor az idős férfihoz oson. Ő az egyetlen, aki sejti, hogy viszonyuk van egymással. Ludmilla pedig nem pletykál. Na, nem azért, mert olyan diszkrét lenne, hanem mert mindenkit lenéz a lakóközösségből. Senkivel sem hajlandó szóba állni, csak María Joséval. Neki meg nem újságolhatja el, hogy hetente három reggelen őt figyeli a hálószobája ablakából.
Rajta kívül azonban senki sem sejtette tudomása szerint, hogy összeszűrte a levet Carlos-szal. Igaz, mindketten egyedül élnek, azt tesznek, amit akarnak, de még akkor is túl fiatal volt a románc ahhoz, hogy nagy dobra verjék.
– Gyere babám, ne vesztegessük az időt – ragadta meg mohón titkos szeretője kezét Carlos.
María Josének nem kellett kétszer mondani, szinte repült a hálószoba felé.
Ted ránézett az órájára. Ezen a reggelen María José tíz perccel korábban érkezett meg a grillezős, sunyi bolondhoz. Felírta. Semmilyen információ sem kerülhette el a figyelmét. Vajon mi a fenét csinálnak azok ketten hetente háromszor? Kizárt, hogy ennyiszer szexelne az a két múmia. Az még Tednek is sok lenne, ha egyáltalán bohóckodna ilyesmivel. Biztosan valami máson is töri a fejét az a két méregkeverő. Annak a vénasszonynak a szeme se áll jól.
– Na, mi az, megjött María José? – kérdezte Bernard, majd nagyot ásított.
– Igen, de kicsit korábban a megszokottnál.
– No fene – nyöszörögte a párnába Bernard –, ennyire nem bír magával már kora reggel?
Noud kuncogott.
– Ne légy undok. Nem tudhatod, te milyen leszel ennyi idősen. Bár szerintem a heti hármat irigyelni fogod, amilyen lusta vagy már most is.
Bernard felpattant.
– Lusta? Én? Kikérem magamnak!
Noud hozzávágott egy díszpárnát.
– Ezt kérd ki magadnak te álomszuszék! Én már készen vagyok a reggeli jógával is.
– Apa, kelj fel – kiabálta suttogva Fabian.
– Biztos, hogy már annyi az idő? – kérdezte félálomban Adrian.
– Tuti. María José most érkezett meg Carlos bácsihoz. Anya ilyenkor szokott ébreszteni.
– Még van tíz perc – zümmögte a fogai között az apa.